Megújuló energia

Napelemrendszerrel tették tönkre egy gazdálkodó földjét

Agrofórum Online

Dave Duttlinger, egy indianai gazda még 2019-ben adott bérbe egy napelemes cégnek 180 hektár földet a gazdaságából. Eltelt néhány év, és 2022-ben már csak távolról figyelhette, ahogy sárgásbarna porcsíkok borítják be a területét.

Hogy mi történt időközben? A károk minimalizálására és a talaj megőrzésére vonatkozó megállapodások ellenére az alvállalkozók az útépítéshez és a napelemállványzat felszereléséhez a földet egyengetni kezdték – ami erózióhoz vezetett.

Ezt tetézte, hogy finom szemű homokot szórtak a talajra, így a napelemek alatt lévő sárgásbarna homokon már nem maradnak életben a növények. Duttlinger hangsúlyozza, hogy soha többé nem fog tudni termeszteni ezen a területen. A NextEra Energy Resources LLC, a projekt anyavállalata csak a szerződés 2073-as lejárta után ígérte a károk ellenőrzését.

A legtermékenyebb termőtalajok egyike – volt

Főleg az Egyesült Államok középnyugati részén van fellendülőben a napenergia, ugyanis a földárak kedvezőek, ráadásul számos állami ösztönzőt kínálnak. Ez a fellendülés azonban azzal a veszéllyel jár, hogy Amerika legtermékenyebb talajai károsodhatnak. Indianában és más, alapvetően mezőgazdasági termeléssel jellemezhető államokban elsőrangú termőföldek tűnhetnek el a napenergia-projektek miatt, ami hosszú távon hatással lehet a terméspotenciálra.

Duttlinger azzal, hogy a földjeit napenergia termelésére adta bérbe, magas, hektáronként 1900-3200 dollár körüli bevételre tehet szert. És bár az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) a területei közül néhányat a legtermékenyebb talajok közé sorolt, csak 520 dollárt kaphatott volna értük, ha gazdálkodásra adja bérbe. Ám így is kérdés, hogy jó döntést hozott-e.

Egyes napenergia-célú fejlesztéssel foglalkozó cégek megpróbálják legalább részben összehangolni a mezőgazdasági hasznosítást és a napenergia-projekteket, például úgy, hogy szarvasmarhákat legeltetnek a panelek körül. Ám így is aggályok merülnek fel a talajminőségre és a helyi gazdaságokra gyakorolt hosszú távú hatásokkal kapcsolatban.

Jelentős földterület-veszteség a napenergia miatt

A megújuló energiaforrások hasznosításának fellendülése egy olyan időszakban következik be, amikor a földterületekért folyó verseny egyre fokozódik. 1997 óta 76,2 millió hektár termőföld szűnt meg létezni lakó-, kereskedelmi és ipari projektek miatt.

Bár a napenergia hozzájárulása ehhez a veszteséghez kisebb, mint az építkezéseké, még mindig jelentős. A tudósok megállapították, hogy az USA összes szántóterületének körülbelül 0,02 százalékát borítják napelemek. Bár a napenergia-kapacitás jelentősen növekszik, vita tárgya, hogy ez mennyire összeegyeztethető a szén-dioxid-csökkentési célokkal.

A napenergia-projektek veszélyeztethetik az élelmiszer-termelést?

Az American Farmland Trust kutatói azt jósolják, hogy az új napenergia-projektek 83 százaléka a mezőgazdasági területeken fog megvalósulni, ami veszélyeztetheti a jövőbeli élelmiszer-termelést. Ezen aggályok ellenére a szakértők azzal érvelnek, hogy a napenergia fejlesztése szükséges az energetikai átmenet előmozdításához.

Sok gazdálkodót nem tart vissza, hogy a termőföld minősége romlik, mivel jobban járnak földjük bérbeadásával napenergia-termelés céljára, különösen, amikor a kukorica ára alacsony. Hangsúlyozzák, hogy ez stabilabb bevételi forrást biztosít számukra, mint a hagyományos gazdálkodás.

Ön hogyan döntene? Mennyit jelent a mérleg egyik serpenyőjében a lényegesen nagyobb és stabilabb bevétel, amit a napelemes cégek biztosítanak? Amikor a másik serpenyőben ott vannak ennek a még mindig viszonylag új iparágnak a mezőgazdasági termelésre és a talajminőségre gyakorolt hosszú távú hatásai. Hiszen tény, hogy a termőföldre és a megújuló energiaforrásokra is szükség van. Ezek között kell megtalálni azt az egyensúlyt, ami mindannyiunk és a Föld számára is a hosszú távú jövőt jelenti.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kockázatos vállalkozásba fogott egy család a szalmabálákkal, de kifizetődött a hatalmas ötlet

2025. november 30. 13:10

Három kilométeres körzetből szedett össze szalmabálákat egy szemfüles család, hogy aztán különleges célra használja fel azokat.

Ennyi ideig kell száradnia a tűzifának, mindenki rosszul tudja

2025. november 30. 09:10

Nagyjából 20 százalék alá kell leszorítani a tűzifa nedvességtartalmát ahhoz, hogy ideálissá váljon a fűtéshez. De vajon mennyi idő alatt érhetjük ezt el?

Sok-sok méterrel csökkent a talajvíz szintje a százezrével telepített kutak miatt

2025. október 26. 09:10

Az öntözés kedvezően hat a termesztett növények fejlődésére, ha azonban átgondolatlan a vízgazdálkodás, az katasztrófához vezethet.

Szél- és naperőművek: mennyit ér a termőföld?

2025. szeptember 29. 16:10

Egyre több gazda adná bérbe földjét megújuló energiához. Független felméréssel és versenyeztetéssel elkerülhető az áron aluli bérbeadás.

1,4 millió forint a termőföld átlagára hektáronként

2020. június 8. 09:06

Tavaly 7%-kal kevesebb tranzakció keretében 14%-kal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2018-ban. Az árak emelkedése ugyanakkor továbbra is töretlen.

Közel 10 százalékkal emelkedett a termőföldek ára tavaly

2023. július 20. 17:10

Tovább emelkedtek a termőföldekért fizetendő összegek Magyarországon 2022-ben, a drágulás mértéke pedig több mint kilenc százalékra gyorsult a 2021-es 8,5 és a 2020-as 6,6 százalék után.

A talaj egy nem megújuló erőforrás! - December 5. a talaj világnapja

2022. december 7. 05:36

A biodiverzitás, azaz a biológiai sokféleség folytonos csökkenése aggasztó probléma manapság. Ez alól a talaj élővilága sem kivétel.

Balatonnál szántóföld eladó

2020. május 15. 09:44

Balatonfőkajár és két szomszéd település (Csajág, és Lepsény) határában, szántóföldi művelés alatt álló terület ELADÓ.