Nagyvilág

Az üvegházépítők téli csodavilágot teremtettek

Agrofórum Online

Nem csak zöldségtermesztők építenek ma már üvegházat, noha a szerkezet és a tervek más épületek esetében is majdnem ugyanolyannak tűnnek első blikkre. De akkor ki és miért akar üvegházat emelni?

Tulajdonképpen bármit meg tudunk valósítani, ami az üvegházépítési rendszerre épül

– jelentette ki Mario Storm, a New Way Projects vezetője.

A Hollandiában, az Északkeleti-polderen készülő különleges projekt igazolja a szakember szavait. A cég jelenleg egy megrendelő számára egy valóban szemet gyönyörködtető beruházást valósít meg. Az építész rajzán látható téli csodaország-jelenet kezd egyre inkább valósággá válni, akár hó nélkül is.

Átalakított tehenészet

Az üvegházépítők épp az üvegezéssel foglalkoznak, az ütemterv szerint nemsokára a munkafolyamat végére érnek. A projekt keretében Bantban a Holiday Park Eigen Wijze étteremmel ellátott pavilonjához építenek „üvegházat”. A közelben lebontottak egy régi istállót, amelynek megtartották a rétegelt fagerendás szerkezetét. Az új ügyfél ezt tekintette a pavilonja „rusztikus” alapjának, ezért megvásárolta, és arra kérte a tervezőket, e fölé emeljék az elegáns üvegszerkezetet.

A lebontott istálló eredendően 20 méter széles volt. A faváz gerendáit 16 méteresre fűrészelték le úgy, hogy megtartsák az eredeti formájukat. A másik kihívás a gerendák helyzetének beállítása volt, amelyek szögét 15 fokról 21 fokra változtatták. Ezáltal a tetőszerkezet ferdébbé vált, így a páralecsapódás, illetve az olvadó hó könnyedén le tud folyni a tetőszerkezetről, és üvegházi profilokat is használhatnak.

A fa, amiből a pajta épült, továbbra is a különleges szerkezet alapja marad, de a homlokzatokon szigetelt üvegek, a teraszon pedig – az üveg alatt – görgős paraván is lesz. Az ügyfél minden régi elemet újra felhasznál, beleértve az étterem számára kialakított tárolókat és a terasz felett lévő öreg gerendázatot.

Amint ez a beruházás befejeződik, máris egy új projekt vár a New Way Projectsre. Bár nem épül évente sok ilyen épület Bantban, de a technológiára van kereslet. Az ügyfelek egyre gyakrabban keresik meg a céget az ilyen típusú feladatokkal kapcsolatban. A következő beruházás három pajta tetőszerkezetét érinti majd, amelyek fölé üvegtetőt építenek. Az építkezést akkor kezdik el, amikor beköszönt a tavasz. 

(Fotó: Terranaut/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Háromezer kilométeres traktorútra indult egy farmer

2025. január 23. 15:10

A kezdeményezés lenyűgöző célja 100 ezer dollár összegyűjtése volt, ennyi pénzt akart összeszedni magánszemélyektől és kisvállalkozásoktól.

„Szellemalmák” csillognak a fákon

2025. január 21. 11:10

A legtöbb alma egyszerűen lepottyant, jéggel együtt, de sok olyan is volt, amiből csak az alma esett ki, a jég azonban fent maradt.

40 napja éhségsztrájkol egy gazdatüntetés vezetője Indiában

2025. január 13. 10:10

Az indiai gazdák követeléseit rendre nem teljesíti az állam, ami miatt egyre csökken a jövedelmük, és sokan az öngyilkosságba menekülnek.

Trump nem zárja ki, hogy erővel foglalja el a Panama-csatornát

2025. január 12. 08:10

A megválasztott elnök nem zárja ki a hadsereg bevetését a Panama-csatorna elfoglalására, amely létfontosságú az amerikai mezőgazdaság számára.

42 üvegház épült 2 év alatt Ukrajnában

2024. május 10. 15:10

Az ukrán biológus 2 év alatt szinte a nulláról indulva 42 üvegházat épített, ahol sikeres zöldségtermesztést folytat, a terményt pedig értékesíti.

Természetes megoldás a pusztító poloskák ellen

2023. február 1. 12:45

A Koppert sikeresen tenyésztett Trissolcus basalis parazita darazsakat kereskedelmi mennyiségben. Ezek az állatok hatékony eredményeket mutattak a zöld vándorpoloska (Nezara viridula) elleni megelőző és enyhe gyógyító védekezésben.

Mit jelent a hibrid világítás az üvegházi palántanevelésben?

2023. augusztus 19. 07:40

A fenntarthatóságot tartották szem előtt akkor, amikor a hollandiai Made településen egy különleges megoldást választottak a palánták megvilágításához: míg a LED-es fényforrások színhőmérséklete könnyedén beállítható, az üvegházakban előszeretettel használt nagy nyomású nátriumlámpákkal (high pressure sodium – HPS) biztosítható a megfelelő hőmérséklet.