Nagyvilág

Észak-Korea furcsán készül a télre, meghökkentő eset szivárgott ki

Agrofórum Online

A szabad világ elképedve hallgatja az észak-koreai propaganda nehezen hihető diadaljelentéseit, egy extrém eset ismét kiszivárgott az ázsiai diktatúrából.

Észak-Korea egyike a modern kori diktatúráknak, amely több generáció óta a Kim-dinasztia irányítása alatt áll. Néhány évvel a második világháború lezárása után, 1950-ben robbant ki a koreai háború, amelyben az Egyesült Államok által vezetett ENSZ-erők a déliek, míg Kína és a Szovjetunió az északiak oldalán harcoltak – ez volt a hidegháború első fegyveres konfliktusa.

Jogilag a háború ma is tart, hiszen 1953-ban csak tűzszünet született. A sztálinista kommunista diktatúrát bevezető Kim Ir Szen elnököt később a fia, Kim Dzsongil követte a hatalomban, 2011 óta pedig már az unoka, Kim Dzsongun irányítja a 120 ezer négyzetkilométer kiterjedésű, 26 millió lakosú ázsiai országot.

Észak-Korea belső életébe viszonylag kevés bepillantást nyerhetünk. Annyi bizonyos, hogy kínai és orosz segítség nélkül még kétségbeejtőbb helyzetbe kerülnének a lakosai, akiknek így is gyakran kijut az éhezésből. Az elnyomó hatalom rengeteget költ fegyverkezésre és a hadseregre, miközben a mezőgazdaság és az élelmiszerellátás meglehetősen ingatag lábakon áll.

Látványintézkedésekből azonban nincs hiány, amit egy friss hír szintén alátámaszt. Kim Dzsongun hatalmas erdősítési programot hirdetett – immár sokadjára, ahogy a csendben zúgolódó észak-koreaiaktól kiszivárgott. Hiába ültetnek ugyanis évről évre csemetéket, azok lényegében már az első télen tűzifaként végzik. Mindezt megerősítette a feminista Koreai Szocialista Női Szövetség is, mégpedig annak apropóján, hogy idén sikerült ugyanazt a zónát kétszer is kijelölni az erdősítésre.

Nincs esély az erdők regenerálódására

Az embereknél kezd betelni a pohár a rengeteg felesleges mozgósítás miatt, bár a lázadástól azért még nagyon messze vannak, a kemény elnyomás miatt nagy a csönd az országban. A tavaszi és őszi erdősítési felbuzdulások értelmetlen tetteknek számítanak a jelenlegi körülmények között. A hegyoldalak egyre kopárabbak, mert a nélkülözők szinte minden facsemetét kivágnak, az egymás mellett lévő apró mezőgazdasági területek pedig szintén megakadályozzák az erdők regenerálódását.

„Októberben és novemberben a gyárak, iskolák, és a Koreai Szocialista Női Szövetség szervezetei faültetést folytatnak. Az emberek azonban belefáradtak már a hiábavaló mozgósításokba, és meglehetősen cinikusak a hatalmas eredményeket harsogó propagandával szemben”

– szivárgott ki egy helyzetjelentés. A forrás szerint az őszihez hasonló mozgósítás történik márciusban és áprilisban is, és a hatóságok hiába büntetik a fakivágások, a fázó lakosság a tiltással nem különösebben törődik. A tehetősebb családok megvesztegetik az ellenőrzőpontok őreit, így mázsaszám tudják hazahordani a kivágott fákat.

Így él az észak-koreai diktátor:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

55 ezer forint fölé drágult a sertéshús kilója, elképesztő hírek szivárogtak ki az észak-koreai diktatúrából

2026. szeptember 26. 13:10

Évente egyszer kerül csak sertéshús az észak-koreaiak asztalára mostanság, a hírek szerint az élelmiszer kilója 55 ezer forint fölé drágult.

Húspótlónak termeszt csillagfürtöt egy házaspár: Így találtak piacot

2026. szeptember 25. 16:10

Egy német gazdálkodó házaspár csillagfürt termesztésébe vágott bele, bár a termőhelyi adottságaik nem ideálisak, megéri a fáradságot.

Egymásnak eresztették az olcsó kínai gépi szerszámokat a diszkontlánc termékével, itt az eredmény

2026. szeptember 24. 09:10

A diszkontláncok saját márkás szerszámai vajon különbek a Kínából rendelhető, bizonytalan minőségű termékektől? Egy teszt most megmutatta.

20 éve nem került elő ilyen a Balatonból, mindenki döbbenettel fogadta

2026. szeptember 16. 09:10

Az alacsony vízállás rendkívüli eseményeket, helyzeteket teremtett a Balatonon is, ahol két évtizede nem tapasztalt „csoda” történt meg újra.

Ennyi pénzért és ilyen feltételekkel indulhat majd az erdőtelepítés Magyarországon

2019. szeptember 20. 15:05

Szeptember 16-án tartották meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara erdő- és vadgazdálkodási osztályának Somogy megyei ülését, ahol többek között az erdőtelepítések támogatásának változásáról is szó esett - számolt be a mezőgazdasági termelőket is érintő módosításokról az Erdő-Mező erdészeti hírportál.