Nagyvilág

Leégett egy Fendt traktor, veszélyesen közel a tehénistállóhoz

Agrofórum Online

Alsó-Szászországban egy Kotte hígtrágyaszállító tartálykocsit vontató Fendt traktor gyulladt ki, közvetlenül egy tehénistálló mellett. A tűzoltók és a rendőrség elmondása szerint veszélyes, sok kihívással járó művelettel lettek úrrá a katasztrófán.

A helyi rendőrség jelentése szerint vasárnap az esti órákban történt a tűzeset az alsó-szászországi Engdenben. Május 5-én 18.00 óra körül eddig tisztázatlan okokból egy traktor, amely hígtrágyatartályt vontatott, közvetlenül a tehénistálló mellett lobbant lángra egy tanyán. A tűz a mezőgazdasági gépről átterjedt a szomszédos szarvasmarhaistállóra és a hígtrágyaszállító pótkocsira is.

A tűzoltók beszámolója az esetről

A szolgálatban lévő tűzoltóparancsnok röviddel a kiérkezésük után megemelte a riasztási fokozatot, mert Engdennek ezen az isten háta mögötti részén a vízellátás nem volt megfelelően biztosított.

A füstoszlopot már messziről jól lehetett látni, a helyszínre érve pedig megerősítést nyert, hogy drámai a helyzet. A tehénistálló mellett álló traktor nagy lánggal égett. A lángok megrongálták a tetőgerenda ereszét, és azzal fenyegettek, hogy átterjednek a tető más részeire is.

Miután a vízellátást biztosították, megkezdődött a tényleges tűzoltás. A lángok elfojtását követően az egyik csapat felment a traktor mellett álló épület padlására, hogy biztosítsa, hogy a tűz ott se terjedjen tovább. Ezzel sikerült megakadályozni, hogy a tűz elérje az istállót.

Az égő üzemanyag egy része befolyt az esővízelvezető rendszerbe is, ami miatt az udvar túloldalán lévő aknából lángok csaptak fel. A csatornarendszert tömítőzsákokkal zárták le.

Szerencsére a katasztrófavédelemnek gyorsan sikerült megfékeznie a tüzet, így az istálló és a hígtrágyaszállító pótkocsi csak kismértékben károsodott. A Fendt azonban totálkáros lett. A teljes kárt mintegy 200 000 euróra becsülik.

További képek találhatók a schüttorfi tűzoltóság Facebook-oldalán.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Előkerült a honfoglalók kincse, földmunkagépek tettek benne óriási kárt

2026. január 31. 09:10

Minden idők egyik leggazdagabb honfoglalás kori temetője került elő Északkelet-Magyarországon, ám a földmunkagépek hatalmas pusztítást vittek benne véghez.

Erősebb, mint gondolná – ezért nem játék a teafaolaj használata

2026. január 30. 14:10

Egyetlen csepp is elég belőle – vagy épp túl sok. A teafaolaj hatékony, de nem veszélytelen természetes fegyver.

Szántás közben fordult ki a földből egy ismeretlen magyar királyi korona, páratlan kincslelet került elő

2026. január 28. 09:10

Alighanem I. András király kaphatta a bizánci császártól azt a koronát, amelyet egy eke fordított ki a földből, nyolc évszázaddal az eltűnése után.

Ingyenes trükkökkel kivédhető, hogy megfázzanak a szobanövényeink télen

2026. január 23. 09:10

A telet a szobanövények is megsínylik, néhány egyszerű trükkel azonban segíthetünk nekik a hideg évszak átvészelésében.

Massey Ferguson 5711 S – 110 lóerős, rugózott hidas prémium traktor eddig soha nem látott áron!

2019. december 12. 09:24

A Massey Ferguson univerzális felhasználású traktorszériája- az importőr Austro Diesel GmbH év végi akciójában- rendkívül kedvező áron érhető el. Az erőgép kifejezetten a hazai gazdálkodók igényeire lett kialakítva: rugózott mellsőhíd, frontsúlyozás, légfék berendezés és kukorica sorközbe beférő abroncsozás mind az alapfelszereltség részei.

CASE IH traktorok lepték el a békéscsabai repülőteret

2018. június 25. 12:03

2018-ban is nagy érdeklődés kísérte az Agro-Békés Kft. nyílt napját a békéscsabai repülőtéren. A munkagépek mellett természetesen a CASE IH traktorok és kombájnok álltak a középpontban.

Gépészet Képgaléria Videó

Traktorral a suliba – akár Magyarországon is követendő példa lehetne

2024. április 7. 16:10

Figyelemfelkeltő szokásként traktorral mennek iskolába a diákok néhány amerikai megyében. Sokan ott is a mezőgazdaságból élnek, és ezt fontosnak tartják megmutatni.

A Grammer megalkotta a legtökéletesebb vezetőülést

2024. január 11. 13:40

A német Grammer saját állítása szerint megalkotta a legkényelmesebb és legpraktikusabb ülését mezőgazdasági gépek számára. Elképesztő, de még masszázsfunkció is van benne.