Növénytermesztés

Ambiciózus terv: önellátók lennénk szójából, ötszörös termelésnövelésre volna szükség hozzá

MTI

Magyarország szója önellátottsága mindössze 15–20 százalékos, amelyen nagyon fontos lenne változtatni az Agrárminisztérium szerint. Távlati cél az önellátás lehet, ám ehhez még nagyon az út elején járunk.

Kína évente 90 millió tonna szóját vásárol a sertéstelepei ellátása érdekében. Magyarországon évente 160–180 ezer tonnát termelünk ebből a fehérjenövényből, ami az ázsiai szuperhatalom fél napos beszállításával egyenértékű. Egyebek mellett ez is elhangzott augusztus utolsó napján a XXVI. Kukorica-, Napraforgó- és Szójatanácskozáson Debrecenben.

A hírt azért érdemes ide citálni, mivel a magyar agrárkormányzat éppen most hirdette meg, hogy tovább kell növelni a szójatermesztést, és a cél ebből is az önellátás.

„A mezőgazdaságban nagyítóval sem találni olyan ágazatot, ahol ne kellene megfelelő előképzettség, tudás és tapasztalat nemcsak a fejlesztéshez, de már a talpon maradáshoz is. Mindez hatványozottan igaz a szójatermesztésre”

– idézte az MTI Farkas Sándor szavait. Az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület Szója Roadshowja idei bemutató-sorozatának második állomásán a baranyai Homorúdon beszélt erről.

Hozzátette, hogy ez a – talaj tápanyagkészletét a légköri nitrogén megkötése útján gazdagító – váltónövény kifejezetten gondos, jó gazdát kíván. Magyarországon az elmúlt években jellemzően 60–70 ezer hektárról 160–180 ezer tonnányi termést takarítottak be.

A fehérjenövényekre elkülönített pénzügyi forrásokkal megemelt területalapú támogatás következtében a szója termőterülete Magyarországon a 2015 előtti 40 ezer hektárról 2015-ben 77 ezer hektárra ugrott, de azóta elmarad ettől az értéktől, és az idénre alig 58 ezer hektárra csökkent.

„Az ország szója önellátottsága mindössze 15–20 százalékos, amelyen nagyon fontos lenne változtatni”

– ismertette az államtitkár. Farkas Sándor szólt arról is, hogy a klímaváltozás miatt az öntözésfejlesztés elengedhetetlen, ez az egyik alapja a magyar mezőgazdasági versenyképesség további növelésének.

Jelenleg is több, az öntözés ösztönzését szolgáló pályázat áll a gazdálkodók rendelkezésére. A támogatási kérelmeket még október 1-jéig lehet benyújtani. Eddig 766 termelő 52 milliárd forint támogatásban részesült.

Farkas Sándor kitért arra is, hogy a korábbi időszak keretösszegéhez kapcsolódóan jelentősen nőtt a szemes fehérjenövény-termesztés után járó támogatás keretösszege. A Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület hathatós közreműködése révén 22 százalékkal bővült, és így 13 millió euró helyett mintegy 16 millió euró lesz a felosztható forrás.

A beérkezett kérelmek alapján az már tudható, hogy legalább 241 euró fajlagos támogatásra lehet számítani, ami 380 forint/euró árfolyamon 91,7 ezer forintot jelenthet hektáronként.

(Forrás: MTI – Fotó: Julio César García/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

1000 munkaórát tett idén egy fiatal lány a kombájnjába, őrült dologra vállalkozott

2025. december 27. 16:10

Képtelenség eldönteni, hogy őrült kalandba vagy jól átgondolt vállalkozásba fogott-e egy fiatal gazdalány Amerikában.

Millió hibát elkövethetünk a komposzttea elkészítésekor, felsoroljuk, mire érdemes ügyelni

2025. december 23. 09:10

A komposzt és a komposzttea tulajdonságaiban alapvető különbségek vannak, érdemes ezt figyelembe venni, különben kárt okozhatunk a kertünkben, növényeinkben.

Decemberben aratják az árpát, ez a legnagyobb fricska a természettől

2025. december 20. 09:10

A klímaváltozás újabb érdekes következménye, hogy a kísérletezéstől nem félő gazdaságok jelentősen kibővíthetik a másodvetésű növények körét.

Szándékosan vetették túl sekélyre a gabonát, ez történt vele

2025. december 9. 16:10

Melyikkel ártunk vagy használunk többet: ha túl mélyre vagy túl sekélyre vetjük a magokat? Egy érdekes kísérlet most megmutatja.

Az esőerdő rovására bővül a brazil szójatermesztés

2019. szeptember 7. 12:30

A 2019/2020-as szezonban a brazil szójatermés elérheti a 123 millió tonnát is, míg a világ legnagyobb szójafogyasztója, Kína csupán mintegy 17 millió tonnát takaríthat be.

Megjelent a SAATEN-UNION tavaszi fajtakatalógusa

A 2020-as, kibővült termékpalettán a szélsőségekhez és az újfajta igényekhez kiválóan alkalmazkodó kukorica-, napraforgó-, hüvelyes-, valamint tavasziárpa- és zabfajták egyaránt megtalálhatók.

Nagy szükség lenne a csapadékra!

2020. április 24. 09:32

A tavaszi szántóföldi munkáknak kedvez az időjárás, a gazdálkodók jó ütemben haladnak a tervezett feladatokkal. Folyamatban van a gyomirtás is, azonban annak hatékonyságát az éjszakai fagy közeli állapot jelentősen hátráltatja.

A legjobb, amit adhatunk: új korai érésű szója a porondon

2025. december 5. 11:10

Az ALLIDEA-ra, egy meggyőző teljesítményű, jól kompenzáló fajtára hívjuk fel a figyelmet, amely az egész ország területén vethető.