Növénytermesztés

Biztonságpolitika a szójában (is) – Nógrádi Györggyel indult a szója roadshow

Agrofórum Online

A megnövekedett érdeklődés nemcsak a szójának volt köszönhető, hanem Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőnek is.

Megtartotta első teltházas rendezvényét Sárváron a Karintia Kft. Ezzel kezdetét vette az a szója roadshow, amelyet ezúttal ötödik alkalommal (évente) rendeztek meg. A további nyolc helyszínről és időpontokról a Karintia honlapján tájékozódhatnak.

VIDEÓ HAMAROSAN!

A megnövekedett érdeklődés nemcsak a szójának volt köszönhető, hanem Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőnek is. A szervezők ráéreztek arra, hogy egy ilyen „húzó” névre azok is bejönnek, akik a szója iránt kevésbé érdeklődnének.

De, ha már itt vannak, a szójával történő „fertőzés” esete sem kizárt.

A program a szója helyzetértékelésével kezdődött, amelyet a Karintia cégvezetője, Bene Zoltán adott elő.

A szója kereskedelmével nyolc éve foglalkozik a cég. Korábban csak Vas megyére korlátozódott a tevékenységük, de mára már országos lefedettséggel működnek. Szójával az élre kerültünk – mondta a cégvezető. Tizennégy szójafajtával rendelkezünk, ezek közül öt teljesen új a hazai piacon. A világ szójatermesztése ma 330 millió tonna. Ebből mindössze 5 millió tonna a GMO-mentes. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy igazoltam GMO-mentes szóját állítunk elő, ami jelentős piaci előnyt jelent számunkra.

A legnagyobb szójatermesztő országok, az USA, Brazília és Argentína. Ez a három ország állítja elő a szójatermés kilencven százalékát, ami lényegében és többségében GMO tartalmú szója.

A GMO-mentes szója slágernövénnyé lépett elő hazánkban. Az 1 t/ha-os termésszint felett, igazolt vetőmaghasználat esetén, továbbra is jár az állami támogatás, és ami talán ennél is fontosabb, a stabil és magas felvásárlási ár, pláne ilyen termésátlagok esetén. Itt, Vas megyében elértük megyei átlagban a 3,1 t/ha-os termésátlagot, de az országban találkoztunk 5 tonnás átlagokkal is.

A célunk, és ezek a rendezvények is azt célozzák, hogy minél több ismerettel gyarapodjunk, a minél eredményesebb termesztés érdekében.

Az elmúlt évben – a 2014. évi lelkesedés után – 61 ezer ha-ra esett vissza a szója vetésterülete hazánkban. Sokan szakismeret nélkül, csak a támogatás reményében vágtak bele a szójatermesztésbe. 
Nem csoda, hogy csalódtak, és fel is hagytak a termesztéssel. Az idei év viszont újra meghozta a termesztők kedvét. A felmérések szerint 2017-ben akár a 80 ezer hektárt is meghaladhatja a szója vetésterülete.

A Karintia készséggel áll a partnerei rendelkezésére.

Fejes Vilmos vetőmagüzletág-vezető a fajtaismertetésen túl a vetőmagkínálatról adott tájékoztatást.

Ezt követően a társrendező cégek képviselői kínálták a portékájukat. Előadást hallottunk a gyomirtásról (BASF), a tápanyag-utánpótlásról (Timac Agro Kft.) és a csávázásról, illetve a növényvédelemről (Arysta LifeScience Magyarország Kft.).

A terménypiaci kilátásokról Pirkó Péter, a Karintia Kft. munkatársa beszélt. A szójának biztos piaca van és lesz, foglalhatjuk össze egy mondatban az elhangzottakat.

A rendezvénysorozatnak akár ezt a címet is adhatták volna: Biztonságos szójatermesztés, ha már a biztonságpolitika volt a hívó szó.

Nógrádi György előadását írásban lehetetlen visszaadni. Magával ragadó, szellemes és világos. Ízelítőt kaphatnak Olvasóink a biztonságpolitikai szakértő néhány aktuális kérdésről alkotott véleményéről, ha honlapunkon a videokra kattintanak; illetve januári lapszámunkban olvashatják a nemzetközi hírű professzor előadásának rövidített, szerkesztett változatát.

(Dr. Bódis László – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Globális felmelegedés: veszélyben az élelmiszernövények

2025. május 12. 08:10

A felmelegedés miatt a legfontosabb élelmiszernövények fele veszélybe kerülhet világszerte, főleg az alacsonyabb övezeteken.

Erősödik az RAGT: felvásárolta a Deleplanque Csoportot

2025. május 3. 16:10

A francia RAGT lezárta a Deleplanque Csoport felvásárlását, ezzel tovább bővíti vetőmag-portfólióját és megerősíti európai jelenlétét.

„Kukoricázz velünk!” – termelési verseny 2025

2025. április 23. 13:10

A Kukorica Kör Egyesület idén is meghirdette a „Kukoricázz velünk!” termelési versenyt! Az eddigi évekhez hasonlóan a 2025-ös versenyben sem a legnagyobb terméseredményt díjazzák.

Biztonságban a tavaszi munkák alatt

2025. április 13. 11:10

A mezőgazdasági szezon indulásával a szabadban végzett munkák száma és a baleseti kockázat is megnő, különösen a villamos hálózatok közelében.

Szójatermesztés: stratégiák a tenyészidőszakra kiterjedő gyomirtásra

2023. november 18. 15:10

A gyomirtás nem egzakt tudomány, különösen akkor, amikor az anyatermészet a vegetációs időszak során a termesztőket folyamatosan sújtja váratlan helyzetekkel.

Szójának áll a világ

2023. november 14. 10:10

Magyarországnak, a magyar termelőknek megérné többet foglalkozni szójával, amelynek piaca világszerte keresleti, termesztése hazai viszonyok között is egyértelműen nyereséges, és jól beilleszthető a fenntartható vetésforgóba is.

A 2024. évi rávetéses másodnövény-termesztés tanulságai

2025. február 3. 07:10

A rávetéses kettős termesztés lehetővé teszi, hogy egyesítsük az áttelelő gabonafélék termesztésének gazdasági előnyeit a környezeti előnyeivel.

Nyugtatja a szójabab-piacot a Bunge

2020. április 16. 09:47

Az amerikai gabonakerekedő vállalat brazíliai leányvállalata szerint az új típusú koronavírus terjedése ellenére mindenféle logisztikai zavarok nélkül szállítják el a dél-amerikai országból a betakarított szójababot.