Növénytermesztés

Búza, kukorica, repce: idén is elindultak a GOSZ-VSZT-NAK fajtakísérletei

Agrofórum Online

Oklevéllel és emlékplakettel díjazta a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK ) és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) a 2020-as őszi búza, kukorica és repce posztregisztrációs fajtakísérletek résztvevőit és a legjobban teljesítő fajták tulajdonosait. Az elismeréseket a NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow keretében adták át, Mezőfalván. Mint a rendezvényen elhangzott: a három szervezet idén is folytatja országos kísérleteit a gazdák objektív tájékoztatása érdekében.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke elmondta: „a köztestület 2018-ban csatlakozott a GOSZ és a VSZT komoly múltra visszatekintő posztregisztrációs fajtakísérleteihez, és jogszabályi felhatalmazás alapján ajánlati fajtalistát állít össze a gazdálkodók számára. A növénytermesztő gazdák megismerték a rendszert, keresik és használják a vizsgálati eredményeket. Idén az NAK beszerzett egy gabona beltartalom-vizsgáló gépet, amely elősegíti a fajtakísérleti eredmények gyorsabb közlését.”

Az idei mezőfalvi NAK Szántóföldi napok rendezvényen a 2020-as tavalyi kísérletekben legjobban teljesítő őszi búza, kukorica és repce fajták tulajdonosai kaptak emlékplakettet. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségénekelnöke kifejtette: „az okszerű vetőmaghasználat az alapja a sikeres gazdálkodásnak. A termőhelyi adottságoknak leginkább megfelelő szaporítóanyag kiválasztása nem lehetséges összehasonlító kísérletek nélkül.”

Néhány hete elvetették a kukoricát is, így az őszi búza és az őszi káposztarepce mellett megkezdődött a legnagyobb területen termesztett szántóföldi növény 2021-es posztregisztrációs fajtakísérlete is. A három szervezet idén már tizennegyedik alkalommal indította el az őszi búza és a kukorica felmérését, az őszi káposztarepcét pedig második alkalommal tesztelik az ország különböző termesztési adottságú területein a kisparcellás összehasonlító vizsgálatokat lebonyolító NÉBIH szakemberei.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: „a koronavírus járvány okozta kihívásokon felülemelkedve szakmai összefogással sikerült ismét elindítanunk ezt a fontos, a gazdálkodók számára hiteles, kézzelfogható információkat nyújtó kísérletsorozatot. A nemesítési munka folyamatos, évről-évre számos újdonság jelenik meg a piacon, így a termelők számára rendkívül hasznos, ha független, objektív mérések alapján tájékozódhatnak egy-egy fajta és hibrid beltartalmi mutatóiról, teljesítményéről.”

Az őszi káposztarepce kísérlet 9 helyszínen kezdődött meg tavaly októberben. Abaújszántón, Eszterágpusztán, Gyulatanyán, Iregszemcsén, Jászboldogházán, Szarvason, Székkutason, Szombathelyen és Tordason összesen 29 fajtát tesztelnek, ezek közül 7 korai, 20 pedig középérésű hibrid. Az őszi búza fajtakísérletben szereplő 48 fajtának szintén 9 helyszín – Abaújszántó, Eszterágpuszta, Iregszemcse, Jászboldogháza, Mosonmagyaróvár (Széchenyi István Egyetem), Mezőfalva, Székkutas, Szombathely és Tordas adott terepet.

Az összesen 46 kukoricafajtát pedig 11 helyszínen – Abaújszántón, Bólyban Hajdúböszörményben, Iregszemcsén, Jánoshalmán, Jászboldogházán, Mezőhegyesen, Püskin, Szombathelyen, Székkutason, Tordason vizsgálják a szakemberek. A kísérletek eredményeiről a három szervezet közös összefoglaló kiadványt jelentet meg, amely mindenki számára nyilvánosan elérhető és áttanulmányozható lesz, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pedig ezúttal is ajánlati fajtalistákat állít össze.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Elmarad a IV. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőfalva

2020. április 1. 06:50

A IV. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőfalva rendezvényre várhatóan 2021-ben kerül sor.

Állatjóléti felelős képzésre lehet jelentkezni

2019. június 21. 08:33

Azt a személyt lehet állatjóléti felelősnek kijelölni, aki a kijelölést megelőzően állatvédelmi képzésen részt vett, és képesítési bizonyítványt szerzett.

Már csak négy hétig nyújthatók be az egységes kérelmek

2025. május 16. 10:30

A kérelmek 2025. június 10-ig nyújthatók be szankciómentesen. Ne hagyják az utolsó pillanatra a kérelem beadását!

Több mint húszezeren voltak kíváncsiak a NAK Szántóföldi Napokra

2023. június 9. 09:10

Több mint húszezer látogatóval, sikeresen lezajlott a 2023. június 7-8-i NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva.