A francia vetőmagforgalmazó az elmúlt évben is játékra hívta a gazdálkodókat. Tavaly a repcehibrid, a Memori volt a középpontban.
A Caussade Semences Hungary Kft. tavaly nyereményjátékot hirdetett 7. születésnapja alkalmából. Memorizzon velünk! – vagyis minden megvásárolt 7. zsák repce vetőmag után egy kupont kaptak a gazdálkodók, amellyel értékes utazást lehetett nyerni.
A decemberben kisorsolt nyereményt szerdán adták át Kecskeméten, ahol a jelenlévő nyertesektől kértünk rövid bemutatkozást, illetve arra voltunk kíváncsiak, miért a Caussade vetőmagokat használják.
Sümeghy Tamás, növénytermesztési ágazatvezető, Drávaszabolcs Zrt.
– A Drávaszabolcs Zrt. 1600 hektár szántón gazdálkodik, kb. 320 hektár területen használunk Caussade vetőmagot, repcét, őszi búzát és kukoricát, immár három éve.
A vetőmagok kiváló ár-érték arányt képviselnek, nagyon jó a minőségük és jól is teljesítenek folyamatosan. Kukoricából akár 10 tonnás átlagot is el lehet érni igen gyenge talajadottságok mellett, repcéből 3,5 tonnás átlagunk volt, a búzát pedig most vetettük először, de komoly várakozásaink vannak: 8 tonnát szeretnénk elérni hektáronként.
Engelhart József, ügyvezető, Dombegyházi Euro TÉSZ Kft.
– A TÉSZ integrátorként vesz részt a termeltetésben, százas nagyságrendű tagot szolgálunk ki inputanyagokkal. A tagok által művelt terület 5-6 ezer hektár között változik, ebben található kertészeti és szántóföldi kultúra is. A Caussade hazai megjelenése óta használjuk a cég vetőmagjait az összes szántóföldi kultúrából. A teljes vetőmagkihelyezés 10-15 százalékát vesszük tőlük. A gazdák kedvelik a Caussade vetőmagjait, mert nagyon jó ár-érték arányt képviselnek, még a gyengébb technológiai, területi adottságok mellett is profitábilis, a jövedelmezőséget biztosító termésátlagokat produkálnak, és több éréscsoportban pedig felveszik a versenyt bármelyik versenytárssal.
A nyeremények átadása után Kutas Attila a vállalkozás ügyvezető igazgatója beszélt röviden az eredményekről és az idei tervekről.
– A Caussade jól ismert név lett a cég 2010-es magyarországi önálló megjelenése óta, már teljes a lefedettségünk az országban, és 14 munkatárs áll a gazdálkodók, illetve a kereskedők rendelkezésére. A Caussade termékei ár-érték arányban kiemelkedőek, folyamatos a megújulás, az új termékek megjelenése. A hibridek általában 4-7 évig érhetők el a kínálatban, de a nagyon jól teljesítők természetesen tovább is a palettán maradnak.
A repcék közül ilyen a korai-középkorai éréscsoportba tartozó Basalti CS, a kukoricák közül a Realli CS (FAO 380), a napraforgók közül a középkorai, magas olajsavas Klarika Cl. Jól beilleszthető a termelésbe a francia nemesítésű kalászos portfóliónk is, a búzák jól vizsgáztak az elmúlt évek során tapasztalt időjárási, növényvédelmi anomáliák ellenére is.
2018 őszén mutatjuk be az ETENDAR Clearfield repcét, amellyel új szegmensbe lépünk, hiszen ez egy Clearfield gyomirtási technológiával termeszthető hibrid. A kísérleti eredményeket igazoló üzemi táblák igencsak bíztatóak. Szintén idén jelenik meg egy linolsavas, Express gyomirtási technológiával termeszthető napraforgó, amellyel cégünk új területre lép, az eddigi Clearfield hibridjeink mellett. A kísérleti eredmények és az európai referenciák is azt mutatják, hogy ez az EXPRESS napraforgónk a magyarországi piacon is megállja a helyét.
A kukoricák közül a DUO 460 és 610-es silókombinációinkat emelném ki, amely a Caussade által levédett technológia. Egy csomagban két kukoricát árulunk, amelyet a fejlesztési kollégák úgy állítanak össze, hogy az a lehető legnagyobb hozammal, illetve tápértékkel rendelkezzen. A silótakarmány így majd olyan optimális beltartalmi értékkel rendelkezik, amely igen kedvező az állatállomány kiegyensúlyozott tejtermelésére és testtömeg-gyarapodására egyaránt.
Idén is elérhető lesz a zöldítési programban népszerűvé vált lucerna, a Rachel, és továbbra is jelen leszünk a cirok szegmensben is. Utóbbinál a hazai igényeket felmérve a silócirkot, a Super Silet kínáljuk a gazdáknak.
Dinamikusan fejlődő portfólióval és csapattal leszünk jelen a 2018-as piacon is.