4℃ 1℃
december 1. Elza, Natália, Blanka, Bonita
Növénytermesztés

Döntött az MTA az országos vízprogram megkezdéséről

Agrofórum Online

A program előkészítésére az MTA 187. közgyűlése keretében vízügyi konferenciát szerveztek.

Az MTA Elnöksége elfogadta a Nemzeti Víztudományi Kutatási Programról szóló előterjesztést. A program előkészítésére az MTA 187. közgyűlése keretében vízügyi konferenciát szerveztek, amelyen Áder János köztársasági elnök köszöntötte a szakembereket.

A kormány vízügyi stratégiája, a Kvassay Jenő Terv tudományos alapjainak biztosítása és a víztudományi kutatások nemzetközi élvonalba emelése végett induljon Nemzeti Víztudományi Kutatási Program a Magyar Tudományos Akadémia koordinálásával. Ez a lényege annak az előterjesztésnek, amelyet 2016. június 28-án fogadott el az MTA Elnöksége (két közgyűlés között ez az intézmény legfőbb döntéshozó testülete). Az MTA – együttműködésben a vízügyi kormányzattal és figyelemmel a nemzetközi trendekre – a víztudományi műhelyek koordinátoraként az integráló szerepet vállalná fel a program megvalósítása során.

„A jelenlegi feltételek mellett hatékony és koherens, stratégiai szintű vízgazdálkodási tudományos kutatás hálózati jellegű kell legyen, bevonva az összes releváns hazai víztudományi műhelyt (intézetet, tanszéket) és mozgósítva a nemzetközi tudományos együttműködésben rejlő összes lehetőséget” – áll a javaslatban. Az elfogadott dokumentum szerint az MTA kezdeményezi egy nemzetközi, interdiszciplináris Duna-régió kutatási program indítását, az EU Közös Kutatóközpontjával (JRC) és más releváns nemzetközi szervezetekkel együttműködésben.

A javaslatok között szerepel továbbá, hogy a jelenleg dezintegrált hidrológiai adatbázisokból jöjjön létre szabad hozzáférésű integrált adatbázis, mely kiterjed a hidrológiai körforgás teljes láncolatára (éghajlat, időjárás, folyók, tavak, felszínalatti vizek, források stb.) A meteorológiai és hidrológiai adatbázisok gazdái, valamint az MTA bázisán létrehozandó víztudományi hálózat alakítsanak ki szoros tudományos és operatív együttműködést annak érdekében, hogy a hidrológiai körfolyamat atmoszférikus és terresztris részének összekapcsolása az észleléstől az előrejelzések közreadásáig megtörténhessen – áll a dokumentumban.

A javaslat szerint az új Nemzeti Víztudományi Kutatási Program várhatóan elősegíti és hatékonyabbá teszi:
– a hazai integrált vízgazdálkodást és a minőségi vízi közműszolgáltatást;
– a hazai felszíni és felszín alatti vízkészleteink fenntartható hasznosítását;
– a magyarországi víztestek jó állapotának, illetve potenciáljának elérését és megtartását, mely az EU Víz Keretirányelv követelménye;
– innovatív fejlesztések eredményeként a vízkezelést és víztisztítást;
– az ivóvízellátás biztonságát;
– az árvízi védekezést, például az előrejelzések pontosabbá tétele révén;
– a szélsőséges időjárási viszonyok földi vízforgalomra kifejtett hatásának jobb megértését, ezáltal a hatékonyabb védekezési eljárások kidolgozásának lehetőségét;
– a geotermikus energia felhasználás jelentős növelését és fenntartható használatát;
– az ásvány- és gyógyvizek humán-egészségügyi hatásainak jobb megértését, az egészségipar és a gyógy turizmus jelentős további hazai fejlesztését;
– a rekreáció kiszolgálását, beleértve a horgászatot, strandolást és más vízi szórakozást;
– határral osztott víztestek esetében a Kárpát-medencei szintű vízügyi együttműködést;
– a hazai vizes élőhelyek hosszú távú védelmét, valamint az ökológiai vízigények pontosítását;
– a növekvő mezőgazdasági (például öntözési) vízigények kielégítését;
– a belvizek és az aszály káros következményeinek csökkentését;
– a vízzel kapcsolatos tudásexport és nemzetközi oktatási tevékenység megerősödését.

A javaslatcsomag egy olyan szakmai anyag alapján készült, amelyet egy víztudományi ad hoc bizottság készített még korábban Lovász László, az MTA elnöke felkérésére. Ezt a szakmai anyagot elsőként egy konferencián mutatták be, amelyet 187. közgyűlése keretében szervezett az MTA május 9-én. A konferencia résztvevőit Áder János köztársasági elnök köszöntötte, arra figyelmeztetve, a klímaügy olyan súlyos probléma, hogy véget kell vetni a tudományos udvariaskodásnak.

(MTA)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

45 centiméter mélyre ültetett kukorica bújt ki a földből, valóságos csoda történt

2025. november 28. 09:10

Egy ősi nép kukoricatermesztést folytat minimális csapadék mellett, öntözés és talajművelés nélkül, mégis eredményesen – érdemes odafigyelni a tapasztalataikra.

Borzasztó tárolási veszteséget szenvednek el évről évre, a gabona közel 40 százaléka megy pocsékba

2025. november 22. 16:10

Az élelmiszerbiztonság megteremtése még mindig alapvető cél Afrikában. Nem feltétlenül termelnek keveset, inkább az a gond, hogy képtelenek megőrizni a terményeik minőségét.

Szójamentes jövő: brit kutatók áttörése

2025. november 12. 11:10

A Germinal projekt áttörést hozhat a fenntartható, helyben termeszthető növényi fehérjék terén.

Ekkor érkezhet az első hó, meglepően közel állunk hozzá

2025. november 5. 13:10

Lesz-e kemény tél és havazás, hótakaró, ami megvédi az őszi vetéseket? A válasz ma még bizonytalan, de a meteorológusok jósolni már tudnak.

Hogyan védekezhetünk a josta levélbetegsége ellen?

2023. augusztus 15. 04:36

Egyéves jostabokron jelentek meg a képen látható levélbetegségek. Mit tudok tenni a növény védelmében, mit tanácsolnak?

Az agglegénypálma tényleg mindent kibír?

2023. február 5. 04:37

Valós az a megállapítás, miszerint az agglegénypálma mindent kibír? Tényleg beéri ez a növény minimális törődéssel?

Mit tesz az EU az aszálykárok mérséklésére?

2022. augusztus 23. 14:44

A közvetlen uniós válságkezelési lépések

Mitől nőtt egyenetlenül a kukorica a kertben?

2025. július 23. 04:40

A kukoricánk a hátsó kertben a képen láthatóan egyenetlenül nőtt, nincs mivel dicsekednem. Mi lehet az oka? Hogyan tudom megelőzni jövőre?