Növénytermesztés

Egyre több műtrágyát juttatnak ki a földekre

Agrofórum Online

Idén az első három negyedévben közel 20 százalékkal több nitrogén-foszfor-kálium hatóanyag-tartalmú műtrágyát szórtak ki a földekre a gazdálkodók, mint egy évvel korábban. A forgalomnövekedést az árcsökkenés is segítette.

A műtrágya-forgalmazók 1,3 millió tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére 2017 első három negyedévében – áll az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentésében. Az így eladott mennyiség 17,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A műtrágyaárak átlagosan 9,5 százalékkal csökkentek, a műtrágya-értékesítés nettó árbevétele 100 milliárd forint volt, ami 3 százalékkal magasabb a 2016. első három negyedévi értéknél. A mezőgazdasági termelők által 2017. első három negyedévében vásárolt műtrágya nitrogén-foszfor-kálium (NPK) hatóanyag-tartalma 474 ezer tonna volt, 76 ezer tonnával, vagyis 19,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A nitrogénhatóanyag-tartalom 17, a foszfor- 31, a kálium- pedig 18 százalékkal haladta meg az előző évit.

Közvetlenül a mezőgazdasági termelőknek 1 millió 321 ezer tonna műtrágyát értékesítettek, amelyből 956 ezer tonna egykomponensű, 365 ezer tonna pedig összetett műtrágya volt. Az egykomponensű, illetve az összetett műtrágyák aránya 72-28 volt 2017 első három negyedévében, míg egy évvel korábban 76-24 volt ez az arány. Az elmúlt négy év első három negyedévi értékesítésének átlagához viszonyítva a teljes műtrágya-értékesítés 3 százalékkal nőtt. Az egykomponensű nitrogén- 6, az egykomponensű foszforműtrágyák forgalma pedig 59 százalékkal csökkent. Az egykomponensű kálium értékesítése ugyanakkor 1 százalékkal, az összetett műtrágyák forgalma pedig 17 százalékkal emelkedett 2017 első három negyedévében a 2013–2016-os évek átlagához mérten.

Az év harmadik negyedévében az összetett műtrágyák értékesítése pörgött fel, míg az első és második negyedévben a forgalom alakulását az egykomponensű műtrágyák, azon belül az egyszerű nitrogénműtrágyák forgalma határozza meg. Az idei első fél évben az értékesített összes műtrágya 81 százaléka volt egyszerű nitrogénműtrágya és csak 18 százaléka összetett műtrágya. A harmadik negyedévben az értékesítés 44 százalékát adták az összetett műtrágyák, az egyszerű foszfor-, valamint az egyszerű káliumműtrágyák iránti kereslet is élénkebb volt, részesedésük 0,1, illetve 6 százalékot ért el. Az egyszerű nitrogénműtrágyák részesedése 50 százalék volt.

A műtrágya-felhasználás számára kedvező környezetet teremtett, hogy a KSH adatai szerint a mezőgazdasági termelői árak szintje 3,4 százalékkal növekedett, miközben a termelés ráfordításainak árszintje 0,7 százalékkal mérséklődött 2017 első három negyedévében. A termeléshez közvetlenül használt anyagok körében az energia és a kenőanyagok ára 6,4 százalékkal nőtt, míg a műtrágya ára 9,5 százalékkal, a takarmányárak pedig 5,1 százalékkal csökkentek. A növényvédő szerek ára változatlan maradt az előző évihez képest.

A műtrágyaárak a 2017 első félévi növekedés után újra mérséklődni kezdtek, és elérték a 2010. évi árszintet. A 2017. év harmadik negyedévében legerősebben a mészammon-salétrom átlagára esett, és 18 százalékkal lett alacsonyabb, mint a második negyedévben. A szuperfoszfát átlagára 4 százalékkal mérséklődött, a kálium-klorid ára 2,1, az NPK 15-15-15 ára 2,8 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest.

(Világgazdaság)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rémisztő eset kukoricasilózás közben, a kezelő alig hitt a szemének

2026. október 16. 13:10

Kukoricasilózás közben történt rémisztő eset, ám szerencsére az ijedelem végül nagyobb volt, és sikerült megelőzni a Claas Jaguar 1200-as kombájn sérülését.

Miért maradhat egész télen a földben a csicsóka?

2026. október 15. 14:10

A csicsókát ősszel nem muszáj egyszerre felszedni: gumói a földben áttelelhetnek, így akár télen is frissen kerülhetnek az asztalra.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

2000 forint is lehet a kenyér kilója jövőre

2022. november 8. 15:29

Európa-szerte állnak a műtrágyagyárak, ennek következtében jövő tavasszal több százezer tonnányi hiány alakulhat ki nitrogén műtrágyából, ami nélkül viszont lehetetlen szántóföldeken jövedelmezően növényt termeszteni.

Sokkal kevesebb a nitrogén? Tegyünk mellé ATS-t!

2022. február 14. 06:52

Nem csökkennek a nitrogénárak, és késő tavaszig sem várható változás. Lassan mindenhol kialakul a vetésterv és az input technológia. Országosan 20–50%-kal kevesebb nitrogént használunk, ami hatalmas kockázatot rejt.

A mikrobák jelentik a műtrágya jövőjét?

2023. július 15. 16:10

A világ 200 milliárd dolláros műtrágya-ágazata folyamatosan növekszik. Az emberiségnek több élelmiszerre van szüksége, a mezőgazdasági termelőknek pedig műtrágyára, hogy ezt biztosítani tudják.

A Hunfert NPS immunMAX komplex műtrágyával drága kísérletezés helyett tervszerű a jó termés a kénigényes kultúrákban

2022. szeptember 29. 10:34

Szakszerűen összeállított tápanyagterv – egy alapvetés, ami elválasztja a drágán vett tápelemek pazarlását a nyereséges mezőgazdasági munkától, ma mégis sok helyen hiányzik.