Növénytermesztés

Idén ismét a HYLAND búza hibrid áll a dobogó legfelső fokán

Agrofórum Online

A GOSZ-VSZT Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet 2016. évi terméseredményei szerint ismét a HYLAND hibridbúza végzett az élen.

A GOSZ-VSZT Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet 2016. évi terméseredményei szerint ismét a HYLAND hibridbúza végzett az élen. Idén már hatodik alkalommal nyerte a termésversenyt.

A Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) által koordinált posztregisztrációs kísérletek alapvető célja, hogy a termelők számára hasznosítható, objektív információt adjon. A kísérletek felügyeletét és a lebonyolítással kapcsolatos feladatokat a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) látja el. A kísérleteket a fenti szervezetek megbízása alapján a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság, Szántóföldi Növények Fajtakísérleti Osztálya kivitelezi és értékeli.

A hivatalos fajtakísérletekben 2010-2016 között évente 28-45 búzafajta teljesítményét mérték össze, az ország 8-12 helyszínén elvetve. A HYLAND búza hibrid 2010 óta szerepel a vizsgálatban, melynek terméseredményei szerint idén hatodik alkalommal végzett az első helyen.

További információk érhetők el a HYLAND búza hibridről és a többi hibridbúzáról ide kattintva.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

RAPOOL-repcék: DYNAMIC

2021. július 16. 07:35

Átlagon felüli hozamú és magas olajtartalmú, szárazságtűrő, jó állóképességű hibrid.

Automatizált csírázási tesztrendszer

2021. augusztus 7. 05:43

A fejlesztésben alkalmazott MARVIN nevű kamerarendszer segítségével számos felvétel készíthető a kérdéses vetőmagból növekedő palántákról, amelyek ezt követően egy kategorizálást végző szoftverrel kerülnek összeköttetésbe.

Mi történik akkor, ha a hőség és a szárazság szinte minden szezonban előfordul?

2020. február 10. 14:16

Fejlesztési erőfeszítéseink eredménye a KWS hőstressz- és szárazságtűrő kukoricák csoportja, melyet ClimaControl3-nak neveztünk el.

Hibridválasztásból a maximumot

2018. február 16. 14:12

Válasszon a gazdálkodás színvonalának és az abiotikus tényezőknek megfelelő biológiai hátterű növényt, így csökkentve a stresszhatásokat, kihozva a maximumot a lehetőségeiből.