Növénytermesztés

Időjárás: ideális körülmények között telelnek az őszi vetések

OMSZ

A múlt hét tavaszias időjárása után a hétvégére visszatért a tél, és vasárnap ismét hó takarta be az ország keleti felét. A folytatásban mediterrán ciklonok határozzák meg az időjárást, a hét első felében további havazásra, csütörtöktől vegyes halmazállapotú csapadékra van kilátás – áll az OMSZ agrometeorológiai előrejelzésében.

A múlt héten a keddi átmeneti lehűlés kivételével általában véve igen enyhe, az ilyenkor szokásosnál 3-4 fokkal melegebb átlaghőmérsékletű idő volt a jellemző, erős, többfelé viharos széllel, záporokkal, hózáporokkal. Szerdán még csak délnyugaton, csütörtökön a tartósan ködös, párás északkeleti, keleti tájak kivételével már sokfelé 10 fok fölé melegedett a levegő. A hótakaró a magasabban fekvő hegyvidéki területek kivételével mindenütt elolvadt. Péntekre virradóra hidegfront vonult át az ország fölött, melyet vegyes halmazállapotú csapadék kísért, a legtöbb helyen eső, de északkeleten helyenként ónos eső, Zalában hó esett, de pénteken ez is elolvadt. A szombat este dél felől érkező melegfront havazást hozott vasárnapra a keleti országrészbe, melyből az Alföldön vékony, északkeleten 10 cm körüli hótakaró alakult ki.

Összességében 1 és 12 mm közötti csapadék hullott a héten, és az ország déli fele volt a csapadékosabb, bár a legszárazabbnak számító Dél-Baranyában most is kevés esett.

A talajok felső 20 cm-es rétege általában véve jó vízellátottságú, és lassan az alsóbb rétegekbe is leszivárog a víz. Talajfagy egyelőre sehol nem akadályozza ezt, jellemzően 0 és +1 fok között van az 5 cm-es talajhőmérséklet, ennél magasabb értékek a déli, délnyugati határszélen fordulnak elő. Az őszi vetések továbbra is nyugalomban, ideális körülmények között telelnek, károsító fagy ezen a héten sem valószínű. A nappalok hossza a hét végén már 50 perccel lesz hosszabb a téli napfordulónál.

A folytatásban jellemzően déli, délnyugati áramlással mediterrán ciklonok érkeznek. A hétfői napos idő után a hétvégéig gyakran lesz erősen felhős az ég, a hétvégén várhatók ismét napos időszakok. Szerdáig havazásra, majd a hét második felében hóra, havas esőre, esőre egyaránt számítani lehet. Összességében 5 és 25 mm között valószínű a heti csapadékösszeg, és ismét a déli és a keleti országrészben várható a nagyobb mennyiség, nagyrészt hó formájában. Ez kedvezően hat a talajok állapotára, mert a déli tájakon van nagyobb vízhiány. Erős, illetve viharos szélre pénteken és szombaton lehet számítani a Dunántúlon valamint a Hegyalja térségében.

A hőmérséklet a múlt hetinél kissé alacsonyabban alakul, de nagyobb területre kiterjedő -10 fok alatti, komoly fagyokra nem kell számítani. Kedden hajnalban az északi derült, havas tájakon, majd szombaton és vasárnap a Dunántúlon csökken -5 fok alá a hőmérséklet. Nappal jellemzően -2, +2 fokig melegszik a levegő, csütörtökön várható ennél néhány fokkal melegebb. A talajhőmérséklet is visszaesik kissé, 5 cm-es mélységben többfelé kevéssel fagypont alatt alakul majd a héten.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

A talaj világnapja alkalmából

2024. december 5. 14:15

A talaj, mint az élet feltétele egyre nagyobb figyelmet kap hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Egyre több a tudatosan gondolkodó gazdálkodó, akik képesek felfogni a földi élet léte és a talaj egészségének kapcsolatát.

Támrendszeres uborka termesztés I. - Talajszerkezet

2020. május 15. 04:36

Nem csak közhely, amit egyébként a legtöbb zöldségfélével kapcsolatban a szakkönyvek megjegyeznek, az uborka esetében különösen igaz: igényes a talaj minősége iránt, csak jó szerkezetű talajon szabad termeszteni.

Nagy bajba került egy termelő, szó szerint megnyílt a földje

2024. április 11. 10:10

Pontosan ez történt Szász-Anhalt tartományban egy gazdával. Errefelé szinte már rendszeresen akár 10 méter mély lyuk jelenik meg hirtelen a földeken. A veszélyes jelenségnek geológiai magyarázata van.

Növényvédő szerek hatása a talajban élő, nem célzott mikroorganizmusokra és férgekre

2023. július 1. 06:38

Általánosan elfogadott vélemény, hogy a növényvédő szerek talajmikroorganizmusokra gyakorolt hatását nem az egyes szervezetekre gyakorolt hatás, hanem a talajfunkciók változása révén célszerű tanulmányozni.