Agrárközélet

Kormányinfó: idén ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés

MTI

A kormány mérsékelni kívánja a gazdák kárát a tavalyi aszály miatt, ezért idén ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés – mondta a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely közölte: az öntözés költségeit a kormány átvállalja.

A miniszter beszámolt arról is, hogy a kormány huszonöt termékkörre rendelt el behozatali tilalmat Ukrajnából – köztük a repcére, a napraforgómagra, a lisztre, az étolajra, valamint egyes húsfélékre – június 30-ig. A más országokból behozott termékekre pedig kötelezővé tették az elektronikus áruforgalom-ellenőrző rendszerbe való bejelentést. Tranzitszállításokra továbbra is van lehetőség.

Emlékeztetett: még az Európai Bizottság is azzal érvelt, hogy az ukrán gabonának Afrikát megsegítendő kell kijutnia Ukrajnából, ehhez képest a magyar agrárpiacot teszi tönkre. Úgy tűnik, Brüsszel is hajlandó konkrét javaslatot elfogadni a piaci nehézségek kezelésére – jegyezte meg.

Június 30-ig maradnak az árstopok

Június 30-ig meghosszabbította a kormány az árstopokat. Gulyás Gergely elmondta: komoly gazdasági hatásai vannak az orosz-ukrán háborúnak mindenhol a világon, inflációs rekordok dőltek meg.

Amíg tart a háború és szankciók vannak, addig infláció is van – mondta, emlékeztetve arra, a kormány célja, hogy év végére egyszámjegyű legyen Magyarországon az infláció, ehhez pedig sok tényezőnek kell együttesen hozzájárulnia.

A miniszter jelezte azt is, hogy figyelik a nagy élelmiszerláncok árpolitikáját.

Akciókra kötelezik a nagy élelmiszer-kereskedelmi láncokat

A kormány az árak letörése érdekében új eszközt vezet be legkésőbb július 1-jétől: akciók meghirdetésére fogja kötelezni a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszer-kereskedelmi láncokat – közölte a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra elmondta: az inflációs adatok javulása a kormány intézkedéseinek köszönhetően már látható, de a kabinet az árak letörése érdekében egy új eszköz bevezetéséről döntött görög és francia példákat megvizsgálva.

Az alapvető élelmiszereket 20 kategóriába sorolják, ilyen lehet például a baromfihús, a sajt vagy a kenyér, a péksütemény, a zöldség, a gyümölcs és a felvágott. Az érintett kereskedelmi egységeknek valamennyi kategóriában egy-egy szabadon választott terméket kell az akciót megelőző 30 napban tapasztalt legalacsonyabb árnál legalább tíz százalékkal olcsóbban kínálni – ismertette.

Az akciókra hetente kell kijelölni a termékeket. Az akció nem vonatkozhat árstopos termékre. Az intézkedés várhatóan a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszerláncokat érinti majd, a legkisebb boltokra nem vonatkozik – közölte a kormányszóvivő.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Mi a leghatékonyabb védekezési technológia körte-levélbolha ellen?

2019. február 27. 04:44

B. Attila kérdése: Mi a leghatékonyabb védekezési technológia körte-levélbolha ellen?

Készüljön már most a júliusi munkákra!

2019. június 21. 11:35

Július hónapban rendszerint igen magas hőmérséklet uralkodik hazánkban, ezért az öntözésre kiemelt figyelmet kell fordítani, legyen szó zöldségről, vagy éppen gyümölcsről.

A szabadföldön termesztett paradicsom integrált növényvédelme

2019. július 31. 05:37

Hogyan alkalmazhatjuk az integrált növényvédelem elveit a házikertünkben vagy hétvégi telkünkön? Mit tehetünk zöldségeink (pl.: a paradicsom) legteljesebb védelme érdekében? Ehhez nyújt segítséget egy egyetemi kutatás összegyűjtött anyaga.

Mitől hullanak le zölden a 30 éves fenyőfa tűlevelei?

2023. augusztus 25. 04:39

Harmincéves fenyőfám tűlevelei pár hete zölden elkezdtek hullani, valamint a friss hajtások is puhának, fonnyadtnak tűnnek. Mi lehet az oka? Eddig hasonlót sem tapasztaltam, csak szeles időben szaporodtak meg a barnás tűlevelek a talajon.