Növénytermesztés

Középpontban a talajtakarásos parlag

Agrárminisztérium

Jövőre módosulnak a HMKÁ 8-ban elszámolható, talajtakarással rendelkező parlagterületek feltételei. Ezért a gazdálkodóknak különös figyelmet kell fordítaniuk a vetésváltási szabályokra.

2023 őszén a gazdálkodók számára kiemelt fontosságú kérdés, hogy 2024-ben mely területek számítanak majd HMKÁ 8-ban elszámolható, talajtakarással rendelkező parlagterületnek. Az Európai Bizottság a jövőre nézve nem látja szükségesnek, hogy a gazdálkodók parlagterületeiken élelmiszercélú növénykultúrákat termelhessenek, és azokat egyidejűleg HMKÁ 8-ba is beszámíthassák.

Ezért fontos, hogy a gazdálkodók a jövő évi vetéseiket úgy tervezzék meg, hogy azok megfeleljenek HMKÁ 7 szerinti vetésváltási, valamint a HMKÁ 8 szerinti  nem termelő terület szabályoknak.

Parlagon hagyott területnek az tekinthető, amelyen január 1. és augusztus 31. között semmilyen növénykultúrát nem vetnek vagy telepítenek, és nem takarítanak be, illetve amelyen kizárólag tisztító kaszálást és mechanikai gyomirtást végezhetnek a gazdálkodók. A növényvédőszer-használat sem megengedett a már a zöldítésben alkalmazott ökológiai jelentőségű területek (EFA) gyakorlatához hasonlóan.

A HMKÁ 8-ban elszámolható parlagterületnek valamilyen talajtakarással kell rendelkeznie a pihentetési időszak alatt. A parlagterületen a talajtakarásnak a talaj szempontjából leghasznosabb módja a vetett/telepített talajtakaró növényzet.

A gazdálkodók számos növény közül választhatnak, melyek közül sok önmagában is elfogadott takarónövényként szolgálhat, míg néhány csak más növényekkel együtt. Például a fehérvirágú édes csillagfürt, lucerna és még sok más növény önmagában is vethető takarónövénynek, míg a tarlórépa, takarmányrépa és csicsóka csak más növényekkel együtt alkalmazható.

A gazdálkodók április 15-ig vethetnek vagy telepíthetnek méhlegelő vagy vadvirágos keveréket, amelyek közül sok már az AKG-ból is ismert. Új elemként bevezetik a vadvirágos keveréket a biodiverzitás és az ízeltlábúak életterének kiterjesztése érdekében. A gazdálkodók a tarlómaradványokat és a spontán megjelenő zöld növényzetet is meghagyhatják, azonban kaszálással vagy szárzúzással meg kell akadályoznia a virágzást.

Fontos kiemelni, hogy a HMKÁ 8 keretében elszámolt parlagon hagyott területeken tilos növényvédő szert alkalmazni, beleértve a csávázott vetőmagot is. Ezen területeken a termeléshez kötött támogatás nem vehető igénybe a tárgyévben.

További részletek itt érhetők el. 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Így változnak az őszi vetésszerkezetet érintő HMKÁ-előírások

2024. augusztus 25. 14:10

A Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) 7. előírás szerint a vetésváltási kötelezettség 2024-től terménydiverzifikációval is teljesíthető.