Növénytermesztés
Növénytermesztés

Ne dobjuk ki a banánhéjat, jót tehetünk vele a növényeinknek

Ne dobjuk ki a banánhéjat, jót tehetünk vele a növényeinknek

Agrofórum Online

A magyar emberek az Európai Unió átlagánál kevesebb gyümölcsöt fogyasztanak. Az alma töretlenül a legnépszerűbb nálunk, amelyet a citrusfélék követnek a sorban, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán a banán található – fejenként 8 kilót eszünk belőle évente.

Aki tudatos fogyasztó, az minden bizonnyal a banánhéjat is komposztálja, de a többségnél még alighanem a kukában végzi ez az egyébként értékes növényi rész. Mire is jó a banánhéj? Meglepő, de a növényeinknek számtalan módon kedvezhetünk vele.

Egyrészt megszabadulhatunk a segítségükkel a levéltetvektől. Ehhez nem kell mást tenni, mint 2-3 centiméter mély lyukakat ásni az érintett növények alatt, és helyezzünk beléjük 2-3 banánnak a héját. A levéltetvek és a hangyák a banán káliumtartalmát megérezve inkább azon fognak lakmározni, nem a növényeinken.

A banánhéj – a fentiek alapján talán nem meglepő – természetes légycsapdaként is használható. Vegyünk egy műanyag (tejfölös vagy joghurtos) poharat, és szöggel fúrjunk az aljába lyukakat. Ezután tegyük bele a banánt, majd fordítsuk fel, és rakjuk olyan helyre, ahol szívesen bukkannak fel a legyek. Az édes szagra be fognak szállni a lyukakon, de kiút már nem lesz a pohárból.

A banánhéj a szobanövények tisztítására is kiválóan alkalmas. Ha az otthon lévő cserepes virágokat, páfrányokat, pozsgásokat nincs időnk vagy módunk „lezuhanyoztatni”, akkor elég csak a banánhéj belső oldalával finoman átdörzsölni a leveleiket. Meglepően hatékonyan távolítja el róluk a port, ráadásul tápanyagot (például káliumot) is juttat a növényeinknek.

Miért is van szüksége a növényeknek erre a sokat emlegetett káliumra? Elsősorban a fotoszintézisben van szerepe, illetve a növényben történő anyagáramlásban, vízgazdálkodásban. Káliumhiány esetén nehezebben tűrik a szárazságot, és mivel a kálium fokozza a gyökerek aktív vízfelvételét, valamint a gázcserenyílások hatékony működését, ezért a párologtatásban is szerepet játszik.

(Fotó: ha11ok/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ugyanazon a napon vetették és takarították be a burgonyát Hollandiában

2024. május 11. 10:10

2023-ban tragédiát jelentett a hollandoknak, hogy a szélsőséges időjárás, a sok csapadék miatt a termés 5–10 százaléka a földben maradt.

Megdolgoztatta a tavasz az országos jégkármérséklő rendszert

2024. május 8. 11:10

Az április 15. és 28. között eltelt két hétben összesen hét napon volt szükség a talajgenerátorok bekapcsolására.

Új remény a kalászfuzárium elleni küzdelemben

2024. május 7. 15:10

A kalászfuzárium gomba okozza a búza egyik legveszélyesebb betegségét. Egy új felfedezéssel nőtt a genetikailag ellenálló fajták nemesítésének esélye.

Rejtélyes növényegészségügyi probléma támadja a csicseriborsót

2024. május 5. 10:10

A furcsa tünetek a levélcsúcs klorózistól és hervadástól egészen a növény teljes elhalásáig terjednek a csicseriborsónál.

Miért maradnak zöld foltok az érett paradicsombogyón?

2023. július 23. 04:37

Miért maradnak zöld foltok az érett paradicsomtermésen? Mit lehet tenni a jelenség megelőzése érdekében?

Az alma tápanyag-utánpótlása

2018. május 20. 13:00

Legkedveltebb gyümölcsünk tápanyag-utánpótlása nemcsak a növény egészsége miatt fontos, így érhetünk el megfelelő fizikai tulajdonságokat a gyümölcsnél, jó ízt és eltarthatóságot is.

Mérleg szerinti tápanyagellátás a szabadföldi paprikatermesztésben I.

2021. szeptember 27. 05:40

A korszerű tápanyagellátás a paprika esetében is, mint általában a növénytermesztésben két pillérre épül, a mérlegelvű tápanyagellátásra és a fajlagos trágyaigényre.

Miért indult pusztulásnak a folyton termő szamóca?

2023. szeptember 26. 04:36

Folyton termő szamócám pusztulásnak indult. Mi okozhatja az elhalást? Mit tehetnék ellene?