Növénytermesztés

Növekszik a fémzárolt vetőmag felhasználás

Világgazdaság

A Magyarországon előállított, fémzárolt vetőmag mennyisége tavaly összesen 316,3 ezer tonnát tett ki – közölte az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI). Egy évvel korábban 332,4 ezer tonnát állítottak elő hazánkban, amivel ismét elértük az uniós csatlakozás előtti szintet, ugyanis 2004-től kezdve egészen 2014-ig 300 ezer tonna alá esett a fémzárolt vetőmagok mennyisége – emlékeztetett az AKI.

Magyarországon a szántóföldi növények esetében minden olyan vetőmagtételt fémzárolni kell, amely köztermesztésbe, illetve továbbszaporításra kerül, valamint, amelyet kivitelre vagy behozatalra szánnak.

A hazai vetőmag-kereskedelemben évente közel száz faj 1500 fajtáját forgalmazzák, és éves szinten mintegy 100 milliárd forintos forgalmat tesz ki a vetőmag-értékesítés. Az eladások felét a kukorica, a napraforgó és az őszi káposztarepce forgalma adja. Az AKI adatai szerint az őszi és tavaszi kalászosoknál is egyre meghatározóbb a külföldi nemesítésű fajták vetőmagjainak használata, hibrid növényeknél elsősorban Nyugat-Európából, illetve az Egyesült Államokból származó szaporítóanyagokat használnak a termelők.

Magyarország a világ hatodik legjelentősebb vetőmag-előállítója, évente csaknem 100 ezer tonna vetőmagot értékesít a külpiacokon. Az export a teljes vetőmagtermelés valamivel több mint egyharmadát adja.

Az AKI adatai szerint 2016-ban a kukorica, a napraforgó és az őszi káposztarepce mintegy 1,9 millió hektáron történő termesztéséhez több mint 22,5 ezer tonna fémzárolt vetőmagot használtak fel a gazdálkodók. A teljes szántóföldi területnek csaknem a felét ezen kultúrák termesztése adja, és a vetőmag-forgalmazás árbevételének is közel a fele e hibrid növények értékesítéséből származott. A 2017-es adatok szerint ebben a körben a fémzárolt vetőmag forgalma majdnem négyezer tonnával emelkedett. Ez 17 százalékos bővülés, ami lényegesen meghaladja a termőterület kevesebb mint 5 százalékos növekedését.

A vetőmag-értékesítésben is meglátszik az időjárás hatása: mivel a nyarak egyre forróbbak, és kellő mennyiségű csapadék is csak rövid ideig jellemzi a nyári hónapokat, a növénytermesztők a biztosabb termés elérése érdekében a tavaszi vetésűekkel szemben egyre inkább előnyben részesítik az őszi vetésű kalászosokat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Hihetetlen módon kezelték az öntözővizet, negyedével többet termett tőle a búza

2026. október 7. 09:10

Meglepő és eddig ismeretlen módszerrel sikerült Kínában számottevő hozamnövekedést elérni többféle növénykultúrában is. Az édesburgonya esetében a termés megduplázódott.

Gazda vélemény: Változtatni kell a szántóföldi gazdálkodáson

2026. október 6. 16:10

Kiszáradnak a területek, csökken a terméshozam: A jövőben víztakarékosabb talajművelésre és humuszképződésre van szükség.

A fűszerpaprika-termelők ismét igényelhetik a csekély összegű támogatást

2019. május 3. 10:50

A támogatás összegét a kérelmező rendelkezésére álló szabad mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) keret figyelembevételével határozza meg a Kincstár.

Emelkedhet a kalászos vetőmagok ára

2018. augusztus 1. 09:13

Az őszi kalászosok vetőmagjának tényleges értékesítési árairól a vetési szezon végén kapunk majd pontos képet, amikor a tagságtól megérkeznek majd a tényleges adatok.

Áttörés az árpa sárga törpülés vírusával szemben (SAATEN-UNION)

2022. június 30. 16:40

Különösen a korai vetésekben okoz gondot a betegség, amelynek jelentős terméscsökkentő hatása van.

Miért nem fertőzöttek általában a vírusos növények magjai?

2024. szeptember 25. 14:40

Annak felfedezése, hogyan védik a növények a magot a vírusoktól, még a humán betegségek átadásának megakadályozására is alkalmas lehet.