Növénytermesztés

Növénytudományi kutatások technológiáját fejlesztették a keszthelyi Georgikonon

MTI

súcstechnológiai elemeket magában foglaló, kutatási és mezőgazdasági célokat is szolgáló technológiafejlesztést hajtottak végre több mint 900 millió forintos beruházással a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusán Keszthelyen - tájékoztat az intézmény..

 A Pannon Egyetem és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem alkotta konzorcium a csúcstechnológiákra épülő növénytudományi tudás- és szolgáltatóközpont fejlesztését célzó projektet az Európai Unió és a magyar kormány több mint 900 millió forintos, vissza nem térítendő támogatásából finanszírozta.

A még 2016-ban kezdődött, most lezárult beruházás célja a 21. század tudományos követelményeinek megfelelő komplex infrastrukturális háttér megteremtése volt Keszthelyen, a mezőgazdasági ágazat fejlesztési igényeit kiszolgáló növénytudományok területén. A fejlesztések révén a kutatóhely sikerrel csatlakozhat az európai és a tágabb nemzetközi tudományos vérkeringésbe – írták.

A projekt részeként a burgonyafajták tárolási kísérleteihez szükséges, ezertonnás burgonyatároló épületet emeltek, klímaházat építettek, amely lehetővé teszi a kísérleti növények speciális ökológiai- és klimatikus viszonyok közötti nevelését, továbbá mintegy 50 laboratóriumi műszert, kutatási-fejlesztési eszközt és berendezést vásároltak. A fejlesztéseket informatikai beruházásokkal egészítették ki.

A beruházások hozzájárulnak a kertészeti, szántóföldi növénytermesztés, továbbá a növénynemesítés genetikai kutatási igényeinek magas színvonalú kiszolgálásához, és az egyetemi vagy külső kutatócsoportoknak, valamint a fejlesztőcégeknek laboratóriumi műszeres szolgáltatásokat is kínálhatnak.

A jobb infrastruktúra lehetővé teszi, hogy az egyetemek több uniós kutatási programban részt vegyenek, az egyetemi hallgatók és kutatók pedig a gyakorlatban sajátíthatják el a legmodernebb kutatóeszközök használatát – ismertették a közleményben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Decemberben aratják az árpát, ez a legnagyobb fricska a természettől

2025. december 20. 09:10

A klímaváltozás újabb érdekes következménye, hogy a kísérletezéstől nem félő gazdaságok jelentősen kibővíthetik a másodvetésű növények körét.

Szándékosan vetették túl sekélyre a gabonát, ez történt vele

2025. december 9. 16:10

Melyikkel ártunk vagy használunk többet: ha túl mélyre vagy túl sekélyre vetjük a magokat? Egy érdekes kísérlet most megmutatja.

Új megoldás a toxinos kukorica hasznosítására

2025. december 8. 08:10

A MATE kutatói rovarok segítségével találtak fenntartható választ a mikotoxinokkal szennyezett kukorica hasznosítására.

Drágább lett a karácsonyfa? Mutatjuk a pontos árakat

2025. december 7. 07:10

Stabil a kínálat, nőnek az árak. Így alakul a luc-, ezüst- és nordmann-fenyő piaca 2025-ben, termelői adatok alapján.

Tudnivalók a növényvédő szer vásárlási, forgalmazási és felhasználási engedélyek érvényességéről

2021. január 15. 06:56

A koronavírus-járványra tekintettel a növényvédelmi hatóság a 2020. november 4. napját követően lejáró zöld és fehér könyveket – a lejáró személyi okmányokhoz hasonlóan – a veszélyhelyzet megszüntetését követő 180 napig még érvényesnek tekinti.

Hitek és tévhitek a biotermékekről

2019. augusztus 8. 04:37

Mitől lesz bio a bio? Mi a pontos megnevezése? Árulhatom-e a piacon a kezeletlen paradicsomomat? Csak néhány kérdés, amit nap, mint nap hallhatunk a biotermékekkel kapcsolatban.

Mi ellen kell permetezni a frissen telepített kajszifát?

2023. február 12. 04:38

Frissen telepített kajszifákat milyen betegségek, illetve kártevők ellen kell permetezni?

Európában a szőlőinket és csonthéjasainkat is fenyegető karantén baktérium, a Xylella fastidiosa

2019. szeptember 10. 11:49

A cikk átfogó képet nyújt az Amerikában őshonos Xylella fastidiosa baktériumról, eddigi európai térhódításáról, a főbb fertőzési esetekről. Bemutatja az okozott tüneteket a főbb gazdanövényeinken: szőlőn és csonthéjas gyümölcsűeken, valamint egyes fás szárú dísznövényeken. Felhívja a figyelmet a Xylella fastidiosa behurcolásának és terjedésének megakadályozására szolgáló hatósági intézkedések főbb elemeire és a készenléti terv szerepére a kórokozó terjedése elleni eredményes fellépésben.