15℃ 2℃
március 7. Tamás, Perpétua, Felicitász
Növénytermesztés

Növényvédő szerek raktározásának új szabályai

Agrofórum Online

A 43/2010. IV. 23. FVM rendelet foglalja össze a növényvédelmi tevékenységre vonatkozó előírásokat, beleértve a felhasználásra, a raktározásra és a tárolásra vonatkozóakat is. A 35/2019-es AM rendelet módosította ennek néhány bekezdését, így a végfelhasználók számára fontos (és enyhítő) előírások kerültek bele a jogszabály szövegébe. Kiemelten időszerű ezek megismerése, hiszen a KM (kölcsönös megfeleltetési rendszer) ellenőrzések során ezeket is vizsgálja a hatóság!

A földhasználó, a termelő és a növényvédelmi szolgáltatást végző személyre vonatkozó szabályok a növényvédő szerek tárolására a következők:

  • emberek és állatok tartózkodására, valamint élelmiszer és takarmány tárolására szolgáló helyiségtől elkülönítve;
  • illetéktelen személyek által hozzá nem férhető helyen (tárolóban) és módon;
  • tűz- és robbanásveszélyt kizáró;
  • egészséget és környezetet nem veszélyeztető módon;
  • szennyeződés esetén a környezet maradéktalan tisztítása biztosítható legyen.

A munkaterületen növényvédő szer vagy permetlé az egy napi felhasználásra előkészített, zárt csomagolásban, vagy újra visszazárt eredeti csomagolásban, biztonságosan zárható, alkalmi raktárban, tárolóban is tartható. Az alkalmi raktár, tároló más célra kizárólag az esetleges növényvédő szer szennyeződés maradéktalan eltávolítása után használható.

A végfelhasználóknak tehát nem kell a forgalmazóknak előírt növényvédő szer raktárt létesíteni a telepen, nekik elegendő egy, a fentieknek megfelelő tároló!

A kereskedelmi forgalom számára maradtak a raktározásra vonatkozó előírások, úgy mint:

Növényvédő szert forgalmazó személy a növényvédő szert elkülönített raktárban köteles tárolni! A raktárnak meg kell felelnie a következő műszaki, biztonsági feltételeknek:

  • a szabadból kell nyílnia, átjárás nélkül megközelíthetőnek kell lennie, nem lehet közös fala – a raktári tevékenységhez kapcsolódó helyiségek kivételével – állandó vagy ideiglenes emberi vagy állati tartózkodásra szolgáló építménnyel, illetve olyan helyiséggel, ahol élelmiszerrel, gyógyszerrel, illetve takarmánnyal kapcsolatos tevékenységet folytatnak;
  • a túlzott felmelegedéstől vagy lehűléstől védettnek kell lennie;
  • a nyílászáróinak meg kell felelniük az általános biztonsági követelményeknek;
  • gondoskodni kell arról, hogy a csapadékvíz a helyiségbe ne juthasson be;
  • gondoskodni kell a zárt raktár folyamatos szellőztetéséről;
  • a padlózatának, falainak, berendezési tárgyainak lemoshatónak, tisztíthatónak kell lenniük;
  • a bejáratát tömör, szükség esetén fémráccsal megerősített, biztonsági záras, magasított küszöbű ajtóval kell ellátni, amelynek kulcsát kizárólag a raktáros, illetve megbízott helyettese kezelheti;
  • a raktár ajtajára, jól látható helyen és módon az „Idegeneknek belépni tilos!”, a raktáron belül a „Növényvédő szer raktár” figyelmeztető feliratot kell elhelyezni;
  • növényvédő szer raktárt más célra használni csak a népegészségügyi hatáskörben eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatal által előírt mentesítés után szabad.

Raktárban és tárolóban kizárólag a raktározással és a felhasználáshoz szükséges növényvédő szer kimérésével összefüggő munka végezhető, munkavégzőkön és hatósági ellenőrzést végző személyeken kívül más nem tartózkodhat ott!

A raktárban és a tárolóban a növényvédő szerektől elkülönítetten kell tárolni és további felhasználási céljával jelölni:

  • a kiürült, de növényvédő szer átcsomagolására felhasználható, kívül és belül szabályszerűen megtisztított és lezárható növényvédő szer csomagolóeszközt;
  • a sérült csomagolású, azonosíthatatlan, szennyezett és lejárt felhasználhatósági idejű szereket, ártalmatlanításra váró göngyölegeket, valamint a szennyezett védőfelszerelést.

A raktárba belépni, növényvédő szert a raktárba be-, illetve onnan kivinni, ott bármilyen tevékenységet folytatni kizárólag a raktáros jelenlétében és hozzájárulásával, a szükséges egyéni védőeszközök használatával szabad.

Fontos új paragrafus a jogszabályban, ami a növényvédő szer kiskereskedelmet folytató cégeket érinti, miszerint a növényvédő szert forgalmazó személy a kiskereskedelemben történő forgalmazásra vonatkozó feltételek mellett megvásárolt növényvédő szert személyesen, közvetlenül a felhasználás – vásárló által megjelölt – helyszínére szállíthatja!

Fenti jogszabályi ismertető az érintett rendelet 2020. 06. 15. szerint hatályos állapota alapján készült.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkenő kereslet, feketepiac: megoldások a dohányágazat kihívásaira

2025. február 12. 09:40

Az évente megrendezett dohánytermelői nyílt nap lehetőséget biztosít a termelőknek a szakmai ismeretek bővítésére és az iparági párbeszédre.

Magyar fejlesztésű toxinvizsgáló forradalmasíthatja a gabonafélék ellenőrzését

2025. február 10. 13:10

A fejlesztés segíthet a gabonafélék minőségének javításában a beléjük kerülő növényi és gombatoxinok analizálásával.

Ismét segíti a kukoricatermelőket a legjobb hibridek kiválasztásában a GOSZ-VSZT-NAK

2025. február 2. 14:10

A GOSZ-NAK-VSZT országos kukorica fajtakísérletei 2025-ös évben is folytatódnak. Tavaly ősz óta folyamatban van 8 helyszínen az őszi búza, valamint 6 helyszínen az őszi káposztarepce fajtakísérlet.

Tippek a növénytermesztés inputköltségeinek csökkentésére

2025. február 2. 08:10

Növénytermesztési szaktanácsadók ötletei arra, hogyan növelhető a termesztés bevétele. Avagy lehetőleg kerüljük a pénzköltést, de ne mindenáron.

Növényvédelmi alapfogalmak és kategóriák

2020. február 19. 08:16

A növényvédő szerek olyan készítmények, amelyek egy vagy több hatóanyagot tartalmaznak. Ezek a hatóanyagok lehetnek természetes eredetű, illetve kémiai, biológiai vagy biotechnológiai úton előállított anyagok, valamint élő szervezetek.

Okozhatta valaki a fenyőfa pusztulását vegyszeres behatással?

2023. április 3. 04:38

A bérházunk előtt áll egy kb. 8-10 méter magas és majd 40 éves fenyőfa, amit mi nagyon tisztelünk, szeretünk. Viszont most sajnos pusztulásnak indult. Az egyik "lakótársunknak" már régebben is szúrta a szemét, beárnyékol neki stb. A kérdésem az, hogy okozhatta-e ő a fa pusztulását valamilyen behatással? Gázolajjal, erős koncentrációjú gyomirtóval, vagy valami más vegyszerrel locsolta volna?

Franciaország szerint a növényvédőszer-tilalom nem érinti a gabonaexportot

2023. április 12. 10:24

Az ANSES engedélyezte a kártevők fertőtlenítéssel történő elpusztítására használt foszfintabletták használatát, de kijelentette, hogy nem kerülhetnek „közvetlen kapcsolatba a gabonafélékkel”.

Összefoglaló a növényvédő szerek háztáji alkalmazásáról

2019. szeptember 2. 11:49

A növényvédő szerek otthoni alkalmazásánál számos előírást és íratlan szabályt be kell tartani annak érdekében, hogy növényünk, környezetünk, családunk és a magunk egészségét ne veszélyeztessük. Ez az összefoglaló útmutatásul szolgál a szakszerű, biztonságos és eredményes háztáji növényvédőszer-használatról.