Növénytermesztés

Óriási csalódást okozott a repce Győr-Moson-Sopronban, a szója lehet ennek a nyertese

Agrofórum Online

Júliusban befejeződhet a búza aratása a Kisalföldön is, a gazdák nem várnak kiemelkedő termésátlagokat. A repce okozott óriási csalódást, több helyen nullához közelít a termésszint.

Hamarabb kezdődött a szokásosnál a búza aratása idén. A termésmennyiség átlagosnak mondható, a minőséggel pedig egészen addig nem voltak különösebb bajok, amíg betakarítás közben országszerte meg nem érkeztek az esők.

A Kisalföldön előreláthatólag július végén fejeződik be a kenyérgabona aratása. Kimagasló termésátlagok biztosan nem várhatók (5,5-6 tonnára számítanak hektáronként), és tárolási, értékesítési gondok sem akadnak egyelőre – közölte a Kisalföld nevű megyei hírportállal az illetékes aratási koordinációs bizottság.

Őszi búzát tavaly 55 ezer hektáron, idén 44 ezren takarítanak be Győr-Moson-Sopronban, a csökkenés a piaci értékesítés gondjai és a csapadékos ősz miatt meghiúsuló munkák következménye lehet.

Ha valóban igaz, hogy az orosz és ukrán piacokon nagyjából 20 millió tonnával kevesebb gabona betakarítása várható, akkor az segíthet majd a magyar termesztőknek az értékesítésben.

A Kisalföldön óriási csalódást okozott az őszi káposztarepce, amelynek az átlagtermése 2-2,5 tonna között várható hektáronként, ám akadtak olyan területek is, ahol a nullához közelít. Ez a kultúrnövény nehezen tolerálja a klímaváltozást, a kitolódott tél és nyár, valamint a rendkívüli forróság nem kedvez számára.

Termőterülete a csúcsot jelentő 20 ezer hektárról jövőre 5000 alá is csökkenhet Győr-Moson-Sopronban. Az egyik nyertese a helyzetnek a szója lehet, amelynek a termőterülete megduplázódott az ország északnyugati részén.

A helyi aratási koordinációs bizottságnak feltették azt a kérdést is, hogy mennyibe fog kerülni jövőre a kenyér. Erre viszont nem tudtak releváns választ adni, mert manapság a búza és a kenyér ára között alig találni összefüggést.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Csökkent a szójabab ára a Trump-tarifavita kapcsán

2024. október 17. 07:40

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Nagyobb lesz a vetésterület: hathetes mélyponton a kukorica ára

2023. február 24. 07:38

Amerikában a kukorica határidős jegyzése hat hetes mélypontra süllyedt csütörtökön, mivel az Egyesült Államokban a gazdálkodók a vártnál nagyobb területet vetnek be idén, és az árak csökkenni fognak.

Ősszel érkeznek a legújabb bőtermő búzák, és szójában is tovább erősít a Karintia Kft.

2018. június 21. 07:25

20 faj, 100 fajta, 300 parcella és 2500 vendég. Így harangozta be Közép-Európa legnagyobb fajtabemutatóját a magyar gazdáknak a Karintia Kft.

Növénytermesztés Képgaléria Videó

Olcsóbb lett a szójabab a terméskilátások fenntartása miatt

2024. október 12. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, de a repce drágult.