-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Növénytermesztés

Óriási meglepetést okoz a búza, javában tart az aratás

Agrofórum Online

Özönvízszerű csapadék és tikkasztó hőség egyaránt kijutott idén a gabonáinknak, ennek ellenére a kalászosok terméseredményei meglepően jól alakulnak Magyarországon.

Minden előrébb tart ebben az évben a szokásosnál: emlékezhetünk még, hogy a tavasz legalább két héttel korábban érkezett, és ezt az „előnyét” a természet továbbra is precízen tartja. Bőven benne járunk az aratási szezonban is.

A búzának már a múlt héten betakarították a 30 százalékát Békésben, így első nyári ülésén meglehetősen releváns eredményekről számolhatott be a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ottani aratási koordinációs bizottsága.

A kenyérgabonánál a termésátlag 6 tonna/hektár körül alakul, míg a szinte teljesen a raktárakba hordott őszi árpánál 5,8 tonna/hektár, ami meglepően jó eredménynek számít az előzetes várakozásokhoz képest.

A betakarítási bizottság úgy jósolta, hogy ha nem lesz csapadék, akkor a búza már ezen a héten bekerül a tárolókba – olvashattuk a Beol.hu megyei lapban. Ugyancsak ott közölték, hogy a békési őszi káposztarepce termésátlaga 2,2 t/ha, a magborsóé 1,7 t/ha, ugyanakkor a tritikálé, a tavaszi árpa és a zab aratása a múlt héten még nem kezdődött meg.

Érkeztek kárbejelentések is, Lőkösházán fóliakár keletkezett, míg Kondoros térségében nagyon apró jéggel érkezett a vihar, napraforgók dőltek meg. Az eső mennyisége nagyon változó volt még adott településeken belül is, 16–80 mm közötti.

A Délmagyar című csongrád-csanádi lap beszámolója szerint az ottani gazdák kevesebb hozammal, de jó minőségű búzával számolnak. A Hód-Agro Zrt. földjein a búza hektáronként 5 tonna körül, az árpa pedig 6 tonna körül termett. Egy nem aszályos évben 7-8 tonna lenne hektáronként az elvárásuk, de most ezzel az eredménnyel is elégedettek, különösen azért, mert az eddig learatott búza malmi minőségű.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Malátaárpa-fronton erősít az RAGT: lezárult a nagy felvásárlás

2026. január 6. 11:10

Az RAGT lezárta a Syngenta malátaárpa vetőmag-üzletágának felvásárlását, erősítve európai pozícióit.

Kiszáradt a hatalmas víztároló, ötször akkora a területe, mint Magyarországnak

2026. január 5. 16:10

Lényegében elfogyott a víz a talajból az Egyesült Államok legtöbb hasznot termelő mezőgazdasági régiójában, a gazdák nehéz időszak elé néznek.

Ukrajnában eddig 17,5 millió tonna gabonát takarítottak be

2022. augusztus 7. 06:03

A közlemény szerint Ukrajna déli odesszai és mikolajivi régióiban majdnem befejezték a 2022-es búza betakarítását.

Közelít a 15 millió tonnához az ukrán gabonaexport

2021. október 3. 10:37

Ukrajna már 14,36 millió tonna gabonát exportált a 2021/22-es július-júniusi gazdálkodási szezonban.

Tudja-e Ön? - Hogyan alakultak ki napjaink óriási kombájnjai? (III. rész)

2020. június 13. 04:36

Korábbi cikkeinkben tájékoztatást adtunk a gabonanövények, a rizs betakarításának gépesítési törekvéseiről. A főbb növények közül most a gyapot gépesített betakarításáról számolunk be.

Rosszabb a búzatermés a nedves időjárás miatt Franciaországban

2024. július 22. 14:10

A csapadékmentes őszi vetés és a nyirkos tavasz a nyugati országokban 2020 óta a legkisebb búzatermést eredményezheti Európában.