Növényvédelem

Aktuális a növényvédő szerek szabályos tárolásáról beszélni!

Agrofórum Online

Nagyobb gazdaságokban, nagykereskedő cégek esetében felmerülő kérdés, hogy hogyan kell a növényvédő szereket szabályosan tárolni. Nézzük részletesen, mit ír elő erről a 43/2010. FVM rendelet. Témakörök szerint pontokba szedtem, a könnyebb átláthatóság kedvéért.

Hol tárolhatunk növényvédő szert?

– Növényvédő szert emberek és állatok tartózkodására, valamint élelmiszer és takarmány tárolására szolgáló helyiségtől elkülönített raktárban, vagy illetéktelen személyek által hozzá nem férhető helyen és módon elhelyezett szekrényben szabad tárolni.
– Olyan helyen, ahol a talajvíz az év egyetlen szakaszában sem emelkedik a tároló szint fölé (azaz: mélyfekvésű, időszakos vízborítású helyeken tilos!).
– Ahol biztosított, hogy a tárolt anyag sem közvetlenül, sem közvetve nem jut a felszíni vagy felszín alatti vizekbe. (A raktározás során be kell tartani a felszíni és felszín alatti vizek és a földtani közeg védelmére vonatkozó külön jogszabályban előírt környezetvédelmi követelményeket.)

Milyen feltételeknek kell, hogy megfeleljen a raktár?

Szilárd aljzatburkolatúnak kell lennie!
Tűz- és robbanásveszélyt kizáró.
– Szennyeződés esetén a környezet maradéktalan tisztítása biztosítható legyen.
– A raktárnak a szabadból kell nyílnia, átjárás nélkül megközelíthetőnek kell lennie!
Nem lehet közös fala – a raktári tevékenységhez kapcsolódó helyiségek kivételével – állandó vagy ideiglenes emberi vagy állati tartózkodásra szolgáló építménnyel, illetve olyan helyiséggel, ahol élelmiszerrel, gyógyszerrel, illetve takarmánnyal kapcsolatos tevékenységet folytatnak!
– A raktárnak a túlzott felmelegedéstől vagy lehűléstől védettnek kell lennie.
– A raktár nyílászáróinak meg kell felelniük az általános biztonsági követelményeknek.
– Gondoskodni kell arról, hogy a csapadékvíz a helyiségbe ne juthasson be, gondoskodni kell a zárt raktár folyamatos szellőztetéséről.
– A raktár padlózatának, falainak, berendezési tárgyainak lemoshatónak, tisztíthatónak kell lenniük.

A raktár megközelítésének, nyitásának, megjelölésének feltételei:

A raktár bejáratát tömör, szükség esetén fémráccsal megerősített, biztonsági záras, magasított küszöbű ajtóval kell ellátni! A kulcsát kizárólag a raktáros, illetve megbízott helyettese kezelheti. A raktár ajtajára, jól látható helyen és módon a „Méregraktár” vagy „Növényvédő szer raktár” és az „Idegeneknek belépni tilos!” feliratot kell elhelyezni.

A raktárba belépni, növényvédő szert a raktárba be-, illetve onnan kivinni, ott bármilyen tevékenységet folytatni kizárólag a raktáros jelenlétében és hozzájárulásával, a szükséges egyéni védőeszközök használatával szabad. A raktárt el kell látni a növényvédő szerek szállításához, rakodásához, méréséhez, valamint a takarításhoz szükséges, feltűnő módon megjelölt, más célra nem használható munkaeszközökkel.

Mi tárolható a növényvédő szer raktárban?

– Sértetlen csomagolású növényvédő szerek, termésnövelő anyagok.
– Elkülönítetten kezelt kiürült, kívül és belül szabályszerűen megtisztított növényvédő szer csomagolóeszközök.
– Ártalmatlanításra váró hulladékok és sérült csomagolású vagy kiselejtezett növényvédő szer készletek (szintén elkülönítetten).
– A növényvédő szerek szállításához, rakodásához, méréséhez és a növényvédő szer raktár takarításához szükséges munkaeszközök.
– Egyéb vegyi anyagok csak a népegészségügyi hatáskörben eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatal és területi környezetvédelmi hatóság által megadott feltételekkel tárolható.

Nyilvántartási kötelezettséggel is jár a növényvédő szerek raktározása. A növényvédő szer raktárkészletek számlabizonylatait 5 évig meg kell őrizni. Ezzel igazolja a raktár tulajdonos a bemenő készletet. Ehhez vezetnie kell a kivételről is nyilvántartást, mely lehet folyamatosan vezetett készletnyilvántartó lap, vagy a permetezési napló, vagy a külön jogszabály szerint a támogatási időszak alatt kötelezően vezetendő Gazdálkodási Napló vonatkozó nyilvántartása is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mi történne, ha felhagynánk a növényvédő szerek használatával?

2026. január 3. 11:10

A Bonni Egyetemen készült kutatás azt vizsgálta, milyen lenne a világ növényvédő szerek használata nélkül. Mire jutottak?

Karácsonyi csók, beteg fák: mi a kapcsolat?

2025. december 24. 07:10

A karácsonyi fagyöngy szép, ünnepi és veszélyes egyszerre: mutatjuk, mi zajlik a fák koronájában.

Permetezési Napló: szigorodnak a szabályok 2026-tól

2025. november 17. 08:10

A Nébih megerősítette, hogy a növényvédelmi és nitrát adatszolgáltatási kötelezettségek változatlanok, 2026-tól azonban nő a Permetezési Napló adattartalma.

Fordulat jön a biológiai növényvédelemben?

2025. november 15. 11:10

Az európai képviselők szerint az uniós gazdák csak akkor tudnak a kémiai peszticidekről lekapcsolódni, ha a biológiai alternatívák valóban elérhetővé válnak.

Szabaduljon meg már ősszel a gabonagyomoktól!

2023. szeptember 23. 13:10

A korán vetett búza- és árpafajták és az elnyúló őszi vegetációs időszak új problémákat generál. Mutatjuk a megoldást.

Minden, amit a termelő szeretne - Rugalmas megoldás, széles hatásspektrum, kedvező hektárköltség kukoricában

2019. május 17. 09:06

Néhány évtizeddel ezelőtt nem volt kérdés, hogy mikor végezzenek gyomirtást a kukoricában. A leggyakrabban alkalmazott technológia a kukorica preemergens gyomirtása volt, amivel arra a tenyészidőszakra – az évelő gyomokat leszámítva – nagyjából meg is lehetett oldani a problémát. De ahogy mondják, „azóta már sok víz lefolyt a Dunán” – rengeteg változás következett be a felhasználható hatóanyagok, termékek körében, éghajlatban, gyomflórában. Ehhez pedig a termelőknek, a szakembereknek is alkalmazkodniuk kellett.

Megugrott a chilipaprika világpiaci ára

2022. március 14. 06:36

Az alacsonyabb chilipaprika-termelés négy hónap alatt 80%-kal megnövelte és rekordmagasságra emelte az árakat, melyek valószínűleg egész évben magasak maradnak.

Lejárt és veszélyes növényvédő szerek megsemmisítését támogatja a TIM

2022. július 5. 12:01

300 millió forinttal támogatja a TIM a régmúltból megmaradt, forgalomból kivont hatóanyagú, lejárt vagy nem azonosítható növényvédő szerek szakszerű begyűjtését.