Növényvédelem

Az Európai Bizottság jóváhagyta a DuPont és a Dow Chemical vegyipari vállalatok egyesülését

Agrofórum Online

Jóváhagyta hétfőn az Európai Bizottság a két legrégebbi amerikai vegyipari konszern, a Dow Chemical és a DuPont egyesülését, amelynek nyomán a világ legnagyobb, mintegy 130 milliárd dollár piaci tőkeértékű vegyipari óriásvállalata jöhet létre.

Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos elmondta, a fúziót bizonyos feltételekhez kötötték annak érdekében, hogy az egyesülés ne vezessen az ár- és az innovációs verseny mérséklődéséhez a rovarirtószerek piacán.

„A rovarirtószerek fontosak a gazdák, a fogyasztók számára és a környezet szempontjából is. Tényleges versenyre van szükség ebben a szektorban, hogy a cégek kénytelenek legyenek fejleszteni a termékeiket” – fogalmazott. Hangsúlyozta, a két vállalat teljes mértékben eloszlatta a brüsszeli testület részéről korábban felmerült aggályokat.

A valaha volt legnagyobb iparági fúzió révén egy 130 milliárd dollár tőkeértékű, közel 110 ezer embert foglalkoztató vegyipari cég jöhet létre, de nem hosszú időre, később ugyanis három önálló vállalatra akarják feldarabolni a konszernt. Ez a tervek szerint elősegítené a nagyobb nyereségtartalmú termékek előállítását, a termelés racionalizálását, komoly költségmegtakarítással járna, és adózási szempontból rendkívül hatékony lenne. A három önálló vállalat agrárkemikáliák, speciális vegyszerek és műanyagok előállítására szakosodna.

A részvénycsere keretében úgy alakították ki az átváltási arányokat, hogy a DuPont és a Dow részvényeseinek egyenlő részesedésük legyen az új vállalatban.

Az óriásfúziót még az amerikai versenyhatóságoknak is jóvá kell hagyniuk.

Az E.I du Pont de Nemours and Company-t 1802-ben lőporgyártásra alapították, a Dow Chemical Company pedig 1897-ben alakult bróm és ipari fehérítő anyagok előállítására. Az utóbbi években mindkét vállalatot komolyan érintette, hogy a mezőgazdasági termények árának esése miatt erősen csökkent a kereslet a mezőgazdasági kemikáliák iránt, amit csak részben ellensúlyozott, hogy a földgázár csökkenése költségmegtakarítással járt a műanyaggyártásban.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Növényvédő szerek: két hatóanyagot betilthat az Európai Unió

2024. december 12. 09:10

Az Európai Bizottság visszavonhatja két hatóanyag, a flufenacet és a flutolanil növényvédelmi engedélyét. Egyelőre javaslattervezetekről van szó.

Ha enyhe lesz a tél, megint küzdhetünk a mezei pockokkal

2024. november 26. 13:10

Most érdemes körülnézni a szántóföldön és környékén és felmérni, hogy milyen a pocokhelyzet. A legjobb védekezés ebben az esetben is a megelőzés.

Szappanszerű anyagokat tartalmazó növényeket tesztelnek kártevőirtásra

2024. november 25. 14:40

A bionövényvédelemben, de más területeken is kiválóan felhasználhatóak a szántóföldön megtermelt fehérjenövényekből kivont szaponinok.

Az éghajlatváltozás csökkenti a gyomirtó szerek hatékonyságát

2024. november 22. 16:10

A gyomirtó szerek maximális hatékonyságához optimális körülmények a klímaváltozás miatt egyre ritkábbak. Mire kell felkészülnünk?

Kovács Gyula az FMC megújult európai vezetőségében

2021. augusztus 17. 07:36

Az FMC közép-európai régió üzleti igazgatójaként Kovács Gyulát, a magyarországi FMC-Agro Hungary Kft. ügyvezetőjét nevezték ki.

Magyarországon is megalakult a Corteva Agriscience™, a DowDuPont mezőgazdasági divíziója

2018. augusztus 30. 12:30

A Corteva Agriscience™ a tervek szerint 2019 júniusában lesz önálló, tőzsdén forgalmazott vállalat. Ennek a folyamatnak a része a magyarországi divízió megalakulása.

Jöttünk, láttunk, jövőre is visszamennénk – DUPONT PIONEER Portfólió Farm bemutató

2017. október 5. 18:36

A Pioneer agronómiai kísérletei és hibridjei mellett a rendezvényre ellátogató gazdák megismerkedhettek a DuPont aktuális növényvédelmi technológiai ajánlataival is.

A repce gyomirtásának aktuális kérdései

2017. szeptember 12. 13:00

Az augusztus-szeptemberi meleg időjárás és a szeptember eleji országos eső hatására az elvetett őszi káposztarepce robbanásszerű kelése várható.