8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Növényvédelem

Biztonságos az ugróvillásokra a két népszerű növényvédő szer

MATE

A kijuttatási koncentráció betartása mellett két széles körben alkalmazott növényvédő szer (a Quadris és a Flumite 200) is biztonságos a talajéletben rendkívül fontos szerepet betöltő ugróvillások túlélésére nézve.

Ezt közölték a MATE és a Brémai Egyetem kutatói a rangos Ecotoxicology and Environmental Safety szakmai folyóiratban megjelent legújabb tanulmányukban. A kémiai növényvédelem a világ minden táján meghatározó gyakorlatnak számít, melyben a különböző hatóanyagú szerekkel jellemzően évente több eltérő kezelést is alkalmaznak. Ebből azonban az is következik, hogy nemcsak az egyes hatóanyagok, hanem azok keverékei is hatást gyakorolhatnak a környezetre, valamint azokra a fajokra (pl. ugróvillásokra), amelyek a kártevők mellett jelen vannak a kezelés helyén.

Ehhez kötődően a MATE és a Brémai Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy a széles körben alkalmazott Quadris és a Flumite 200 növényvédő szerek (és keverékeik) milyen hatással vannak a talajéletben jelentős szerepet betöltő ugróvillás faj, a Folsomia candida viselkedésére, túlélésére és szaporodására. Emellett azt is megvizsgálták, hogy ezek az apró gerinctelen állatok valamilyen viselkedéssel képesek-e mérsékelni a vegyszerek esetleges hatásait.

„Eredményeink azt mutatják, hogy mindkét anyag csak az ajánlott kijuttatási koncentrációknál jóval nagyobb mennyiségben volt mérgező az ugróvillásokra. Következetes elkerülési viselkedést is csak ilyen esetekben mutattak, noha a Flumite 200-at a legmagasabb dózisoknál már nem voltak képesek elkerülni. Azt is megállapítottuk, hogy az állatok szaporodására a vizsgált anyagok additív hatást fejtettek ki”

– hangsúlyozta Dr. Boros Gergely, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének egyetemi adjunktusa, a tanulmány egyik szerzője. Az Ecotoxicology and Environmental Safety szakmai folyóiratban megjelent rangos publikáció mindhárom szerzője köthető a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemhez, hiszen Szabó Borbála, a Brémai Egyetem kutatója korábban a Biológiatudományi Doktori Iskolájában szerezte doktori fokozatát, Révész Anna jelenleg is az egyetem növényorvosi mesterszakos hallgatója, Dr. Boros Gergely pedig a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet egyetemi adjunktusa.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Laposféreg a szobanövényeken: új invazív faj a kertészetekben

2025. február 19. 07:10

A húsevő laposféreg az elmúlt időszakban terjedni kezdett és most már komoly veszélyt jelent a talaj egészségére.

Kíméletes módszerek a szobanövények kártevői ellen

2025. február 4. 09:40

A fertőzött növényeket mindig azonnal el kell különíteni, hogy megakadályozzuk a kártevők további terjedését a többi növényre.

Fel kell készülni a japán cserebogarak támadására!

2025. január 8. 14:40

Svájcban már megjelent a japán cserebogár. A kártevő a gyümölcsösök, szőlő, dísznövények gyökerét rágja meg, óriási pusztítást okozva.

Óriási károkozásra képesek a szúfélék

2025. január 1. 16:10

Itthon a néhány száz hektáron növő lucfenyőkben már nem tesznek számottevő kárt, de például Ausztriában 2024-ben is fertőztek a betűzőszúk.

Két növényvédőszer-hatóanyag engedélyét hosszabbították meg

2018. február 4. 10:47

Az Európai Bizottság meghosszabbította az acetamiprid és a laminarin növényvédőszer-hatóanyagok engedélyét.

Kipróbált növényvédelmi megoldások kalászosokban

2018. március 19. 07:47

A kalászos gabonafélék tavaszi növényvédelmének szakszerű és költségtakarékos megoldására mutatunk be néhány gyakorlatból vett termelői tapasztalatot.

Folytatódott a műtrágyák árának ugrásszerű emelkedése

2022. július 18. 06:16

A leginkább a nitrogénműtrágyák ára nőtt, közel 3,5-szer kerültek többe, mint egy évvel ezelőtt.

Tűzelhalás elleni megelőző védekezés - Amiért érdemes az ERWIPHAGE PLUS-t választani

2018. április 16. 06:38

Hatásos és célirányos védekezés az almafélék tűzelhalása ellen - magyar világújdonsággal.