Növényvédelem

Boros János nyerte a Bayer Magister Cerealiae címet

Agrofórum Online

A kitüntetést első alkalommal Boros János győri növényvédő mérnök vehette át a hazai szaksajtó képviselőinek jelenlétében.

Január 20-án a Bayer budapesti irodájában egy rövid ünnepség során adták át a cég által 2015-ben megalapított MAGISTER CEREALIAE címet. A kitüntetést első alkalommal Boros János győri növényvédő mérnök vehette át a hazai szaksajtó képviselőinek jelenlétében.

„Mára a Bayer egy élettudományi vállalattá vált, amelynek küldetése, hogy hatékony gyógyszereket és egészséges élelmet biztosítson az egyre gyarapodó emberiség számára. Nem véletlen, hogy a cégünk mottója a ’Tudomány a jobb életért’” – kezdte a rendezvényt Farády László, a Bayer Hungária Kft. marketing menedzsere, aki röviden a vállalatot is bemutatta a sajtó megjelent képviselőinek.

Kiemelte, hogy a kalászosok termesztés-technológiájának meghatározó eleme a növényvédelem, hiszen a fajta és a termőterület, valamint és a növénytáplálás mellett az állomány egészségi állapota határozza meg a termés mennyiségét és minőségét és így a termesztés gazdaságosságát is. Farády László szerint egyre többen ismerik fel Magyarországon is, hogy sikert elérni csak minőségi gabonatermesztéssel lehet, amihez integrált növényvédelem szükséges. Ennek fontos részét képezik a korszerű növényvédelmi készítmények.

„Gabonatermesztésünk színvonalának emelése érdekében a Bayer megoldásai közül a hazai természeti és ökonómiai viszonyoknak leginkább megfelelőket választjuk ki folyamatos fejlesztő munkával. A termelők munkáját személyes találkozások, rendezvények, területi bemutatók során, illetve a nyomtatott és elektronikus sajtó lehetőségeit felhasználva segítjük szakmai információval és más szolgáltatásokkal” – mondta el Farády László, aki kiemelte, hogy fontosnak tartják a termelő partnereik motiválását, elismerését is. 2015. elején ennek jegyében alapították meg a MAGISTER CEREALIAE címet, amelynek célja, hogy a gabonatermesztés és a gabona növényvédelem gyakorlatában kiemelkedő gazdálkodók tevékenységét elismerje, és azt másokkal is megismertesse.

A címet első alkalommal tehát 2016. januárjában adták át, a zsűri egybehangzó döntése értelmében pedig Boros János győri növényvédő mérnök nyerte el. A szakember az oklevél és jutalom mellett egy évre a MAGISTER CEREALIAE vándorserleget is magához vehette, amelyet 2017. elején kell majd továbbadnia a következő győztesnek.

Farády László elmondta, hogy a címet évente egy szakember nyeri el, a döntést – a jelöltek által összegyűjtött mennyiségi és minőségi pontokat figyelembe véve – a Bayer vezetőiből álló zsűri hozza meg. Az eredményes gazdálkodás mellett Boros János esetében az is előnyt jelentett, hogy szántóföldi bemutatóval segítette a vállalat munkáját.

Közös siker a Bayerrel

Boros János 2000-ben Mosonmagyaróváron szerzett diplomát, 2010-ben került a Töltéstavai Mezőgazdasági Zrt.-hez, ahol azóta is dolgozik. A Győrhöz közeli földeken őszi káposztarepcét, őszi búzát, őszi árpát, sörárpát, szóját, kukoricát, napraforgót és tritikálét termesztenek, de tavaly már a facélia is helyet kapott a vetésszerkezetben, sőt, mustár vetőmag előállítással is foglalkoznak.

„Ezt a kitüntető címet nem csak a saját sikeremnek érzem. Ez egy közös eredmény a Bayerrel. Hatalmas elismerés nekem, hogy én vagyok az első termelő, aki ezt a díjat megkapja” – mondta el az Agrofórum kérdésére Boros János, aki azt is elárulta, hogy a helyi területi képviselővel 2010. óta ismerik egymást, és nagyon jól együtt tudnak dolgozni.

Boros János a MAGISTER CEREALIAE díjat nem véletlenül kapta meg, amit a termésátlagok is bizonyítanak. Tavaly őszi árpából 6,7 tonnát, őszi búzából 5,5 tonnát, tritikáléból és sörárpából 4,5 tonnát takarítottak be, de számos más minőségi és mennyiségi pontszáma segítette hozzá ahhoz, hogy ő legyen a Bayer Hungária Kft. első kitüntetett termelője.

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fenntartható növényvédelem? Ön is segíthet!

2025. szeptember 11. 09:10

A HUN-REN kutatói rovarölőszer-használati szokásainkat vizsgálják – még Ön is hozzájárulhat a beporzók védelméhez!

Egyem vagy ne? – A teljes kiőrlésű gabona nagy kérdése + videó

2025. szeptember 2. 16:10

Valóban érdemes-e, egészséges-e teljes kiőrlésű gabonatermékeket fogyasztani? Akadnak olyanok is, akik kifejezetten félnek az ilyen jellegű termékek fogyasztásától, mert úgy gondolják egészségügyi kockázatokat hordozhatnak. A téma alapos körüljárásában Hertelendy Péter növényorvos segített nekünk.

Egy gáz, ami megöli a kórokozókat – de jót tesz a növényeknek

2025. augusztus 3. 16:10

Az ózon alacsony koncentrációban hatásosan képes elpusztítani kórokozókat és rovarokat, ugyanakkor növényre szabott adagolás nélkül káros is lehet.

30. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum

2025. július 30. 15:10

A Debreceni Egyetem MÉK Növényvédelmi Intézete szervező partnereivel együtt idén is megrendezi a Tiszántúli Növényvédelmi Fórumot.

Új biológiai növényvédelmi eljárás hidropóniás rendszerben

2021. május 25. 05:37

Az eddigi eredmények nagy jelentőséggel bírnak a Paenibacillus xylanexedens felhasználásának további optimalizálása és előnyös tulajdonságainak kiaknázása tekintetében.

Többrétű védelem a gabonában

2018. június 28. 07:20

Magyarországon a gabonatermesztésben hosszú távú sikert a minőségre törekvő intenzívebb technológia alkalmazásával tudunk elérni.

Hatékony növényvédelmi kezelés repce-fénybogarak ellen

2020. május 7. 10:11

Amikor a sárgatálas előrejelzés indokolttá teszi és virágzatonként 1-3 repce-fénybogarat észlelünk, a jól időzített, zöldbimbós állapotban történő permetezés kiemelten fontos.

Kalászos Különszám – ingyenesen letölthető szakmai kiadvány (PDF)

2021. március 13. 09:37

A Nufarmer Magazin legfrissebb különszámában a kalászosokkal foglalkozunk. A gabonafélék Magyarországon a legnagyobb területen vetett szántóföldi növénycsoportot képezik, ezért növényvédelmük minden részletre kiterjedő ismerete akár tonnákban mérhető többlettermést és gazdasági hasznot jelent a gazdáknak.