Növényvédelem

Figyelem! Egyelőre szigorúan tilos a permeteződrónok használata a magyar földeken!

Agrofórum Online - NÉBIH

A drónok mezőgazdaságban történő, növényvédelmi célú alkalmazása új jelenség. A Nébih felhívja az érdeklődők és érintettek figyelmét, hogy e célú használatuk jelenleg nem engedélyezett, arra csak a jogi környezet kialakítását követően nyílik lehetőség.

A NÉBIH nem véletlenül adta ki alábbi közleményét, amiben azt hangsúlyozza, hogy jelenleg nem lehet növényvédelmi munkát folytatni drónok segítségével, hiszen egyre több forgalmazónál láthatunk erre a célra felszerelt pilóta nélküli légi járművet. Eközben azonban a teljeskörű jogi szabályozás az alkalmazásukhoz hiányzik, amiről korábban Gribek Dániel kollégánk Morva Tamással, az Agrárközösség növényorvosával is beszélgetett először augusztusban, a Szentlőrinci Gazdanapokon, majd a januári AGROmashEXPO idején. A kísérletek tavasszal megkezdődnek, így vélhetően akár a következő szezonban is felrepülhetnek az első permeteződrónok a táblák felett, addig azonban még várni kell. Említett videóink alább:

A NÉBIH közleményének érdemi része:

A hatályos jogszabályi előírás szerint a hazánkban forgalmazott növényvédelmi gépeket típusminősítési eljárásnak kell alávetni, melynek során ellenőrzik, hogy a permetezőgép megfelelően működik, szórásképe egyenletes és használata nem okoz elfogadhatatlan környezeti terhelést. A permetezőgépek típusminősítése a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Gépesítési Intézete (MGI) feladata. A drónokra vonatkozóan jelenleg nincs elérhető típusminősítési szabvány. Ennek megoldásán az MGI és a Nébih közösen dolgozik. Addig is fontos, hogy típusminősítés nélkül növényvédő szer kijuttatására szolgáló eszközt forgalomba hozni tilos !

A második lépés a téma kapcsán a jogi környezet rendezése, melynek során a szakemberek kidolgozzák, milyen végzettséggel kell rendelkeznie a permetező drón pilótájának és milyen feltételekkel végezhető a drónnal történő permetezés. E szempontokon dolgozik jelenleg az Agrárminisztérium és a Nébih. Az érvényes jogi környezet szerint ugyanis a növényvédelmi légi tevékenységre csak a zárt kabinú, pilóta által vezetett légi járművek alkalmazhatóak.

A jelenleg engedélyezett növényvédő szerek alapvetően földi kijuttatásra engedélyezettek, és külön rendelkezés szerint van lehetőség légi kijuttatásra. Ez utóbbi esetet merevszárnyú repülőgép vagy helikopter általi „szórási” vizsgálatok alapján határozták meg. Drónos kijuttatásra semmilyen minőségtanúsított vizsgálatot sem nyújtottak be a növényvédő szer engedélyezési hatósághoz, annak hatásáról, eredményességéről nem állnak rendelkezésünkre vizsgálati adatok. Végezetül a növényvédőszer-engedélyokirat felett a növényvédőszer-gyártók rendelkeznek, így nekik kell kezdeményezniük a drónos kijuttatás engedélyokiratba foglalását.

A Nébih felhívja az érintettek figyelmét, hogy fenitek alapján a drónos permetezés pillanatnyilag illegális tevékenységnek számít, mely hatósági intézkedést, szankciót vonhat maga után. A drónok mezőgazdaságban történő, növényvédelmi célú alkalmazása csak a jogi környezet kialakítását követően válik lehetővé. A Nébih támogatandó iránynak tartja ezt az új lehetőséget. Az ehhez szükséges szakigazgatási munka, szabályozási környezet kialakítása folyamatban van.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Karácsonyi csók, beteg fák: mi a kapcsolat?

2025. december 24. 07:10

A karácsonyi fagyöngy szép, ünnepi és veszélyes egyszerre: mutatjuk, mi zajlik a fák koronájában.

Permetezési Napló: szigorodnak a szabályok 2026-tól

2025. november 17. 08:10

A Nébih megerősítette, hogy a növényvédelmi és nitrát adatszolgáltatási kötelezettségek változatlanok, 2026-tól azonban nő a Permetezési Napló adattartalma.

Fordulat jön a biológiai növényvédelemben?

2025. november 15. 11:10

Az európai képviselők szerint az uniós gazdák csak akkor tudnak a kémiai peszticidekről lekapcsolódni, ha a biológiai alternatívák valóban elérhetővé válnak.

Megvizsgálták a gazdálkodók bőrét, nyugtalanító felfedezést tettek

2025. november 10. 14:10

Nem csak a mezőgazdasági termelők, hanem az átlagember bőrén is számos növényvédő szer megtapadhat, ami egészségügyi kockázatot rejt magában.

Három gazda tesztelte a drónos vetést – és meglepődtek!

2023. augusztus 11. 11:10

A talajkontaktus hiánya, a vetőmagok területi eloszlásának egyenetlensége, a magas költségek, no és az előre a nem látható ráfordítások – a mezőgazdasági drónokkal végzett vetés számos előítéletet szül.

MATE: a legmodernebb dróntechnológiákat integrálják a mezőgazdaságban

2022. április 11. 08:36

A cél, hogy a legmodernebb dróntechnológiákat a lehető leghatékonyabban integrálni tudják a mezőgazdaságba.

Horizontális tengelyű szélgépek fagyvédelmi hatékonyságának értékelése drónos hőmérsékletprofil-mérésekkel egy almás ültetvényben

2025. december 26. 11:10

Valós terepi adatok mutatják meg, hogy inverziós helyzetben akár 2-3 °C is nyerhető szélgépes fagyvédelemmel.

Újabb akadály hárult el a növényvédelmi drónok legális használata elől

2023. július 14. 15:40

Az idén elindult növényvédelmi drónpilótaképzés első hallgatói sikeres vizsgát tettek.