Növényvédelem

Miért érdemes a növényeket leveleken keresztül táplálni?

VitaFer Sajtóközlemény

Miközben a mezőgazdaság jelenleg is érzi a koronavírus-járvány okozta negatív hatásokat, a gazdálkodók szinte hónapról hónapra újabb kihívásokkal szembesülnek. Az elmúlt időszakban drasztikusan megemelkedtek az energia- és műtrágyaárak, ami mellett az ukrán-orosz katonai konfliktus miatt a gabonapiac is bizonytalanabbá vált. Bár a terményárak emelkednek, a mezőgazdasági vállalkozók nem lehetnek nyugodtak, és az élelmiszerellátás biztonsága, valamint a nyereséges termelés érdekében a szokottnál is fegyelmezettebb, precízebb technológiát kell alkalmazniuk a szántóföldeken és az ültetvényekben.

A gazdálkodók számos módon próbálják kivédeni a piaci bizonytalanságok, az áremelkedések és a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárási körülmények okozta negatív hatásokat. Néhányan átmeneti időszakként kezelve, ezúttal a szokásosnál kevesebb műtrágyával próbálják átvészelni a szezont. Mások például a vetésszerkezetüket alakítják át, új növényeket, mondjuk a cirkot emelik be a gazdálkodásukba. Azonban egyértelműen felértékelődött a növénykondicionálók, lombtrágyák szerepe a szántóföldeken és a gyümölcs-, valamint szőlőültetvényekben is.

Számos tényező kivédhető a lombtrágyákkal

A növények jelentős része, így a termesztett kultúráink is elsődlegesen a gyökereiken keresztül veszik fel a tápanyagokat – legyen szó kukoricáról, búzáról vagy napraforgóról. Bár a leghatékonyabb tápanyag-utánpótlási módszer valóban a talajhoz kötődik, számos alkalommal, időjárási helyzetben vagy hiánytünet esetén kiváló megoldás a rendkívül változatos összetételű lombtrágyák levélre permetezése.

Hosszantartó szárazság idején hiába található meg a talajban minden szükséges tápanyag, azokhoz csapadék nélkül a növények nem jutnak hozzá. Ugyanakkor gyors beavatkozást, azonnali tápanyag-pótlást is elsődlegesen lombtrágyázással érhetnek el a termelők. Ezzel a módszerrel elsősorban a mikroelemek, mint például a bór, a réz, a cink, a molibdén, a mangán, és a mezoelemek, mint a kén, a kalcium, a magnézium pótolható. Előfordulhatnak azonban olyan esetek is, amikor érdemes a makroelemeket is a növény levelére kijuttatni. Jó példa erre az idei szezon, amikor a szilárd, nitrogénalapú műtrágyákat többszörös áron lehetett megvásárolni, valamint a hasznosuláshoz szükséges csapadék is hiányzott.

Felértékelődnek az átgondolt és hatékony megoldások

Az előrejelzések azt mutatják, hogy a betakarítási szezonra magas terményárak várhatók. Így tehát egyáltalán nem mindegy, hogy egy adott területen mekkora mennyiségű, és milyen minőségű árualapot állítanak elő a gazdálkodók. Gondolhatunk az étkezési búza beltartalmára, vagy a napraforgó, repce olajtartalmára, ami nagyban befolyásolja a bevételeket

– hívta fel a figyelmet az aktuális helyzetre dr. Gerda Anikó, a szuszpenziós lombtrágyákat forgalmazó Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadója.

Hozzátette: idén a lombtrágyákkal kezelt kultúrnövények sokkal tovább bírták a csapadékhiányt, és bár az áprilisi eső az utolsó pillanatokban megérkezett, a permetezőgépekkel kijuttatott készítmények segítségével heteket nyerhettek a gazdálkodók, ami a terméseredményekben is érződni fog.

A növénykondicionálókkal kezelt őszi káposztarepcék és őszi búzák idén tavasszal szemmel láthatóan zöldebbek, egészségesebbek voltak. A mezőgazdasági termelők számára viszont nem elég, ha egy állomány jól néz ki: a végén a mérleg dönt. A VitaFer készítményei országszerte sok kisparcellás és üzemi kísérletben bizonyították már hatékonyságukat számszerűsítve.

Átvészelni a szélsőségeket

Ahogy az emberi szervezet esetében, úgy a növényeknél sem mindegy, hogy egy stresszhatás milyen egészségi állapotban éri az állományt. A jó kondícióban lévő, egészséges növény sokkal ellenállóbb a környezeti káros hatásokkal és a betegségekkel szemben is. Ez igaz szántóföldi kultúrákban, de hasonló a helyzet a gyümölcsösökben is. Kálium kijuttatásával csökkenthetjük a kora tavaszi fagyok által kiváltott stresszt. A hideg időjárás miatt a talajban lévő foszfor nem felvehető a növények számára (tünete: ellilult levelek), ezt levélen keresztül pedig szintén pótolhatjuk.

Mire kell odafigyelni a vásárláskor?

A lombtrágyák bármennyire is hatékonyak, nem csodaszerek. A gazdálkodóknak a technológiájuk más elemeire is oda kell figyelniük, az eredményesség csak komplex, átgondolt megoldásokkal érhető el. Ráadásul az sem mindegy, hogy a termelők milyen lombtrágyát választanak.

„A legfontosabb talán a készítmények hatóanyag-tartalma, és az, hogy ezek milyen formában vannak jelen a lombtrágyában. Mik a pontos összetevők, és ezek mennyire könnyen vehetők fel a növények számára. Nálunk a legtöbb termék szuszpenziós oldat, aminek éppen az az előnye, hogy nagyon magas a hatóanyag-tartalmuk az oldalokhoz képest. Sokkal jobb a vízben oldhatóságuk, nagyobb a kémiai aktivitásuk és hatékonyabb a felszívódásuk a növényekben”

– javasolta dr. Gerda Anikó, a Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadója.

Kiemelte: a termelőknek minden esetben azt kell mérlegelniük, hogy a különböző megoldásoknak, technológiai elemeknek mennyi hozadéka van, és a ráfordított költségek megtérülnek-e.

A VitaFer szuszpenziós lombtrágyákról:

A VitaFer termékek olyan, több tápelemből álló szuszpenziós lombtrágyák, amelyek gyorsan és maradéktalanul felszívódnak és hasznosulnak a növényi szövetekben. A szántóföldi kultúrákban, zöldség- gyümölcs- és szőlőtermesztésben is speciálisan alkalmazható készítményeket forgalmazó Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadással is segíti a vásárlóit, hogy azok hatékonyan, eredményesen használják a lombtrágyákat. www.szuszpenzioslombtragya.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mi történne, ha felhagynánk a növényvédő szerek használatával?

2026. január 3. 11:10

A Bonni Egyetemen készült kutatás azt vizsgálta, milyen lenne a világ növényvédő szerek használata nélkül. Mire jutottak?

Karácsonyi csók, beteg fák: mi a kapcsolat?

2025. december 24. 07:10

A karácsonyi fagyöngy szép, ünnepi és veszélyes egyszerre: mutatjuk, mi zajlik a fák koronájában.

Permetezési Napló: szigorodnak a szabályok 2026-tól

2025. november 17. 08:10

A Nébih megerősítette, hogy a növényvédelmi és nitrát adatszolgáltatási kötelezettségek változatlanok, 2026-tól azonban nő a Permetezési Napló adattartalma.

Fordulat jön a biológiai növényvédelemben?

2025. november 15. 11:10

Az európai képviselők szerint az uniós gazdák csak akkor tudnak a kémiai peszticidekről lekapcsolódni, ha a biológiai alternatívák valóban elérhetővé válnak.

Vadgesztenyelevél-aknázómoly csapdahálózat fogási adatai október második hetében

2023. október 15. 16:10

Az alábbi táblázatban találják a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara szakmai irányításával működő vadgesztenyelevél-aknázómoly csapdahálózat fogási adatait, melyeket az MTA ATK Növényvédelmi Intézetének Csalomon típusú csapdáival felvételeztek.

Nem kímélik a károsítók a szőlőt, zöldséget, gyümölcsöt sem

2018. május 11. 04:53

A kihajtott burgonyán megjelentek az első burgonyabogár imágók. Szinte minden növényen jelentkeznek a levéltetvek első kolóniái.

Egyszerű, de nagyszerű anyagok - növényvédelem káros hatások nélkül

2019. november 18. 05:38

L. Ferencné kérdése: Vannak-e olyan anyagok, melyek nem növényvédő szerek, ennek ellenére növényvédelmi céllal használhatók? Engem különösen házi kerti alkalmazásuk érdekelne.

Nufarmer Magazin Kertészeti Különszám (+pdf)

2019. július 26. 08:33

A kertészetekben megjelenő kórokozók és kártevők elleni sikeres fellépéshez speciális ismeretekre, valamint egyszerre hatékony és a fogyasztókra veszélytelen hatóanyagokra van szükség.