Növényvédelem

Szaporítóanyagban is megjelent az édesburgonya törpülésvírusa

Nébih

Növényegészségügyi szempontból jelentős, édesburgonyát (batátát) károsító vírus jelent meg hazánkban a szaporítóanyag-előállításban. A szakemberek étkezési édesburgonya gumójából már korábban is kimutatták a betegséget. A termesztők felelős hozzáállása is szükséges a vírus továbbterjedésének megakadályozásában.

Az édesburgonya klorotikus törpülését okozó Sweet Potato Chlorotic Stunt Virus (SPCSV) a vonatkozó EU-rendelet1 II. mellékletében szereplő zárlati károsítóként a bejelentésköteles károsítók közé tartozik. Megjelenésének gyanúját – a megfelelő formanyomtatvány kitöltésével – kötelező jelenteni a területileg illetékes vármegyei kormányhivatalnak. Ennek részletei megtalálhatóak a Nébih honlapján.

Tünetek és terjedés

Az SPCSV tüneteire a törpülés, mozaikosodás és klorotikus foltok vagy a levélerek mentén enyhe világoszöld színezetű mintázat megjelenése a jellemző, továbbá egyes fajtáknál lilás elszíneződés is előfordul.

SPCSV tünetei édesburgonyán
SPCSV jellegzetes tünetei az édesburgonyán: törpülés és lilás, illetve mozaikos elszíneződés a levélen

A vírus veszélyessége abban rejlik, hogy képes kölcsönhatásba lépni más növénykórokozó vírussal, például az SPFMV (Sweetpotato feathery mottle virus) vírussal. A két vírus között fellépő kölcsönhatás (ún. „szinergikus reakció” vagy „komplex vírusbetegség”) a fertőzött növényben az SPFMV vírusrészecskék gyors felszaporodásához vezet, amely a Sweetpotato virus (SPVD) betegséget eredményezi. Az SPVD tünetei súlyos satnyaság és sárgulás, amely terméscsökkenést okoz.

A vírus terjedhet fertőzött gumóval vagy palántával, sőt fertőzőképes tud maradni mechanikai eszközökön is. Nagyobb távolságra fertőzött területről származó édesburgonya-gumókkal képes eljutni. A vírus képes vektorokkal: üvegházi molytetvekkel és levéltetvekkel is terjedni. 

A vírusos szaporítóanyagot megsemmisítették

Idén májusban a hatósági szemlék során vett növényi minták laboratóriumi virológiai vizsgálata az SPCSV károsító jelenlétét igazolta egy édesburgonya szaporítóanyag-előállítónál. A vírust Csongrád-Csanád vármegyében 12 dugvány-előállító fóliasátorban termesztett növényekből vett mintákból mutatta ki a hatóság.

A növényvédelmi szakemberek növényegészségügyi zárlati intézkedéseket tettek a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása érdekében. Megkezdték a fertőzés forrásának felderítését, valamint szigorú higiéniai előírásokat rendeltek el. Ez magában foglalja a fertőzés terjesztésére alkalmas minden anyag (pl. munkaruha, metszőolló) rendszeres fertőtlenítését is. A helyszínen megsemmisítést, talajba dolgozást, valamint totális gyomirtó szeres kezelést rendelt el a hatóság.

Mit tegyen a termesztő?

  • A zárlati károsító hazai előfordulása miatt különösen indokolt a szaporítóanyag vagy batátagumó kizárólag megbízható forrásból való beszerzése, valamint az étkezési célra termesztett gumók használatának kerülése.
  • Emellett szükséges a termesztés és a forgalmazás általános higiéniai szabályainak szigorú betartása, valamint a használt eszközök alapos és rendszeres fertőtlenítése.
  • Javasolt továbbá a vírusvektorok elleni védekezés és az önellenőrzés, ugyanis a megbízható forrásból származó ültetési anyagoknál is előfordulhat a vírus.

A hatóság felhívja a figyelmet arra, hogy a SPCSV tüneteinek első észlelését követően a fertőzés gyanúját be kell jelenteni a területileg illetékes vármegyei kormányhivatalnak!

A Nébih emellett tájékoztatja a lakosságot, hogy a vírus az emberi egészségre nem veszélyes, kizárólag a növényeket károsítja, az étkezési célú batátagumók fogyasztása nem jelent kockázatot.

Hivatkozott jogszabály:
1 2019/2072 számú végrehajtási rendelet

Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Permetezési Napló: szigorodnak a szabályok 2026-tól

2025. november 17. 08:10

A Nébih megerősítette, hogy a növényvédelmi és nitrát adatszolgáltatási kötelezettségek változatlanok, 2026-tól azonban nő a Permetezési Napló adattartalma.

Fordulat jön a biológiai növényvédelemben?

2025. november 15. 11:10

Az európai képviselők szerint az uniós gazdák csak akkor tudnak a kémiai peszticidekről lekapcsolódni, ha a biológiai alternatívák valóban elérhetővé válnak.

Megvizsgálták a gazdálkodók bőrét, nyugtalanító felfedezést tettek

2025. november 10. 14:10

Nem csak a mezőgazdasági termelők, hanem az átlagember bőrén is számos növényvédő szer megtapadhat, ami egészségügyi kockázatot rejt magában.

Ki és hogyan telel át – Túlélési praktikák a rovarvilágból

2025. november 8. 07:10

Poloskák, levéltetvek, kéregmolyok – mindnek megvan a maga túlélési stratégiája. Lássuk, ki hogyan telel át!

Mekkora veteményes kell egy négytagú családnak?

2023. április 12. 05:36

Bár ma már a termesztés sem kimondottan olcsó, de azért mégis megfizethetőbb, mint a zöldségfélék megvásárlása a piacon vagy az élelmiszerüzletben. De vajon mekkora veteményes lehet szükséges egy család számára?

Együnk batátát az ünnepek alatt is!

2022. december 23. 05:36

Ünnepek alatt a sok megterhelő édesség és zsíros húsok mellett a batáta fogyasztása kicsit pihenteti is a szervezetünket, például sültkrumpli helyett is ideális választás.

Batátát a kertekbe! I. rész

2019. január 10. 04:48

A batáta (Ipomoea batatas (L.) Lam.), vagy közismertebb nevén az édesburgonya Közép-Amerikából került Európába, ahol egyre nagyobb figyelemnek örvend. Mivel a mérsékelt égövön is gond nélkül megél, így Magyarországon is egyre többen vágnak bele termesztésébe.

Édesburgonya-sztori Kocsordról – liszttel, szívvel

2025. május 24. 08:10

Egy kocsordi házaspár színes édesburgonyái és lisztjei hódítanak – a fenntartható gazdálkodás szívvel, kézzel és tudással történik.