Pályázatok

Megjelent a nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére nyújtott támogatás

Agrofórum Online

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása” című felhívás.

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása” című (VP6-6.4.1–16 azonosító jelű) felhívás.

A felhívás célja a mezőgazdasági termelőnek nem minősülő vidéki térségekben működő mikrovállalkozások és mikrovállalkozásnak minősülő aktív mezőgazdasági termelők induló vagy már működő nem mezőgazdasági tevékenységeinek továbbfejlesztése érdekében történő támogatása. Az intézkedés kiemelten támogatja a tanyás településeken és vállalkozáshiányos aprófalvas területeken megvalósuló tevékenység-, illetve vállalkozás-fejlesztéseket.

A rendelkezésre álló forrás:

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 35,94 milliárd forint.

A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 700-1000 db.

Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek:

A felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak önállóan (legalább egy beruházás megvalósítása – pl: épület, építmény létesítése, fejlesztése, új gép, berendezés vásárlása – kötelező) (a támogatott tevékenységek nem kapcsolódhatnak elsődleges mezőgazdasági termeléshez):

a) falusi turisztikai attrakciók és szolgáltatások (pl. szállás, vendéglátás) továbbfejlesztése. A turisztikai fejlesztés támogatható;

b) a felhívás 12. mellékletében felsorolt listában szereplő nem mezőgazdasági termék- , szolgáltatás- és technológiafejlesztés, a tevékenység elindításához szükséges műhely vagy bemutató tér fejlesztése, interaktív bemutatók tartásához szükséges fejlesztések, árusító helyek/csatornák kialakítása, fejlesztése (kivéve kizárólag mezőgazdasági és Annex 1 feldolgozott termékeket árusító bolt, mozgó bolt).

Támogatást igénylők köre:

1. Mezőgazdasági termelőnek nem minősülő vidéki térségekben működő mikrovállalkozás abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben:

– székhelye / telephelye legalább a támogatási kérelem benyújtását megelőző év január elsejétől a 3., 4. vagy 11. számú mellékletben felsorolt településen van;
– a projekt megvalósítási helye a felhívás 3., 4. vagy 11. számú mellékleteben szereplő településen található;
– rendelkezik a 2007. évi XVII. törvény 28.§-a szerinti ügyfél-azonosítóval;
– a támogatási kérelem benyújtását megelőző utolsó teljes lezárt üzleti évvel rendelkezik.

2. Mikrovállalkozásnak minősülő aktív mezőgazdasági termelő, aki/amely együttesen megfelel az alábbi feltételeknek:

– székhelye / telephelye legalább a támogatási kérelem benyújtását megelőző év január elsejétől a 3., 4. vagy 11. számú mellékletben felsorolt településen van;
a projekt megvalósítási helye a Felhívás 3., 4. vagy 11. számú mellékleteben szereplő településen található;
– igazolja, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző lezárt üzleti évben árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott. A mezőgazdasági tevékenységből származó nettó árbevétel és annak nettó árbevételhez viszonyított arányának kiszámítását a Felhívás 8. számú mellékletében szereplő képlet alkalmazásával kell elvégezni;
– rendelkezik a 2007. évi XVII. törvény 28.§-a szerinti ügyfél-azonosítóval.

Jelen felhívás esetében az Őstermelők a Mikrovállalkozásnak minősülő aktív mezőgazdasági termelő kedvezményezetti körbe tartoznak.

A támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.

A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja:

A támogatást igénylő értékelési időszakonként egy támogatási kérelmet nyújthat be, amely egy megvalósítási helyre vonatkozhat.

A támogatási kérelmek benyújtására 2017. április 3.. naptól 2019. január 28-ig van lehetőség.

Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:

Első szakasz zárása: 2017. május 3.
Második szakasz zárása: 2017. június 5.
Harmadik szakasz zárása: 2017. július 5.
Negyedik szakasz zárása: 2017. október 5.
Ötödik szakasz zárása: 2018. január 5.
Hatodik szakasz zárása: 2018. május 7.
Hetedik szakasz zárása: 2018. augusztus 7.
Nyolcadik szakasz zárása: 2018. november 7.
Kilencedik szakasz zárása: 2019. február 7.
Tízedik szakasz zárása: 2020. május 7.

A támogatás mértéke, összege:

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: maximum 160 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

A felhívás innen tölthető le.

További információt a Széchenyi2020 oldalon talál.

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti ültetvénytelepítés: szeptemberben érkeznek a pályázatok!

2024. augusztus 12. 14:10

Szeptember 10. és szeptember 23. között nyílik meg a támogatási kérelmek benyújtásának lehetősége.

Fejlessze ültetvényét pályázati forrásból!

2024. július 8. 14:40

A 25 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás elnyerésével komplex kertészeti beruházások megvalósítására lesz lehetőség.

50 millió forint összdíjazású pályázat sertéstenyésztőknek

2024. június 13. 17:10

A díjjal olyan sertéstenyésztőket – cégeket, magánszemélyeket, startupokat vagy szervezeteket – jutalmaznak, akik a sertéságazat innovációjának és technológiájának előmozdításán dolgoznak.

Gép- és technológia-beszerzési támogatás nyílik a borászok számára

2024. április 8. 16:10

Több mint 10,8 milliárd forint áll rendelkezésre 2027-ig a borászati üzemek technológiai fejlesztésére a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból finanszírozott ágazati támogatásai között.

Mezőgazdasági támogatás a biodiverzitás szolgálatában

2021. október 27. 11:29

A saját, jól felfogott érdekünk az, hogy a biológiai sokféleség védelme egyre nagyobb jelentőségű legyen. A mezőgazdasági termelőknek, de mindenki másnak is, aki valamilyen formában zöldfelületet gondoz, át kell alakítania tevékenységét az élőhelyek megőrzése érdekében.

70 milliárd forint támogatás jutott Erdélybe

2020. december 2. 17:56

A magyar kormány folytatja az erdélyi mezőgazdasági feldolgozóegységek számára megítélt támogatások kifizetését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közmédiának a Maros megyei Kerelőszentpálon, ahol a magyar állam támogatásával létrejött gabonafeldolgozó üzemet látogatta meg.

Nagy István: közösen meg tudunk küzdeni a nehézségekkel

2023. január 6. 11:40

A magyar agrártámogatások a jövőben is kiszámíthatóak lesznek, és támaszt nyújtanak a gazdáknak a nehezebb gazdasági körülmények között is – mondta közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Nemzetgazdasági érdek az agrárium fejlődése

2019. május 8. 06:17

Az uniós pályázatokon forrást nyert gazdálkodók a beruházásaik zömét várhatóan az idén valósítják meg, ami további szemmel látható eredményeket mutat majd a mezőgazdaságban