11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Szőlő-Bor

Ma rendezik meg a 11. Furmint Február Nagykóstolót

MTI

Mintegy száz magyarországi és határon túli termelő több mint kétszáz borán keresztül ismerhetik meg az egyik legfontosabb Kárpát-medencei fehérszőlő-fajtaként számon tartott furmintot csütörtökön a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban a 11. Furmint Február Nagykóstoló látogatói.

A hagyományosan február első csütörtökjén megtartott nagykóstoló a Furmint Február legnagyobb, de nem egyetlen rendezvénye. A hónap folyamán többek között Miskolcon, Debrecenben és Köveskálon, sőt Temesváron is rendeznek kóstolókat több pince részvételével, és országszerte számos étterem poharaz februárban furmintot – közölték a szervezők az MTI-vel szerdán.

„Amikor Kézdy Dániel fejében megszületett az eseménysorozat ötlete, még nem látszott, hogy milyen jövő áll a furmint előtt. Készültek már belőle komoly dűlős borok Tokajban, de a száraz tokaji még közel sem volt elfogadott. Az azóta eltelt időben volt rá alkalom, hogy jobban megismerjük a fajtát, egyre több borvidéken foglalkoznak vele, több stílusban készítik, így mostanra egyre inkább körvonalazódik, hogy milyen irányba fejlődhet tovább” – mutatnak rá a közleményben.

Mivel a furmint semleges karakterű, jól közvetíti a termőterület sajátosságait, ez pedig a nemzetközi borvilágban elismert tulajdonság. Szép savszerkezete jól érlelhető borokat ad, ami egyrészt lehetőség, másrészt feladat a borásznak, hiszen sok fogyasztó a lágyabb, könnyen iható borokat keresi. Ha a furmint sikeres szeretne lenni, akkor a termelőknek figyelembe kell venniük a nemzetközi trendeket, ahol a gyümölcsösség, a feszesség és a könnyen értelmezhetőség az elvárás: a zamatos, vibráló savú borok keresettek – figyelmeztetnek a szervezők.

Sok pince kutatja a megoldást, így egyre több tapasztalat áll rendelkezésre, több stílusban készülnek borok. Vannak, akik a szőlészet területén látják a megoldást és a tőketerhelés ideális állapotát keresik, más pincék a hordós érlelést hagyják el, sokan pedig a házasításban látják a megoldást – teszik hozzá.

A Furmint Február Nagykóstoló látogatói számos stílusban és borvidékről, például Tokaj-Hegyaljáról, Somlóról, Badacsonyból, a Balaton-felvidékről, Csopakról, a Kiskunságból, a Mátrából, Egerből, de a Felvidékről, a Szerémségből és Szlovéniából is kóstolhatnak majd furmintokat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A francia vörösbor hanyatlása

2025. január 9. 15:10

A francia vörösbor hosszú ideje ikonikus része az ország kultúrájának, ám az iparág az utóbbi évtizedekben súlyos válsággal szembesült.

A bor a rekordszintű balkáni hőség nyertese

2024. október 8. 12:10

A balkáni bortermelők szerint ritka nyertesei lehetnek ezeknek a folyamatoknak, mert a meleg időjárás miatt nőtt a szőlő cukortartalma.

Extrém klíma: már szüretelnek a Balaton-felvidéken

2024. szeptember 9. 11:10

A száraz nyári hónapok miatt a szőlő idén a szokásosnál jóval gyorsabban érett, így a betakarítást a tervezettnél három héttel hamarabb kellett elkezdeni.

Fordított tájkép alakult ki a Balaton-felvidéken – ezt most díjazták is

2024. szeptember 5. 13:10

Talán kevesek számára ismert az, hogy földtörténeti léptékben mérve nem is olyan régen hazánkban is aktív vulkánok működtek.

A talajtakarás előnyei szőlőben

2024. január 4. 10:10

A szőlőültetvényekben jelenleg is általános az intenzív talajbolygatás, főleg ami a szőlő sorközeit érinti. Ezzel szemben megoldást jelentő alternatíva lehet a növénytakarásos kezelés. A sorközvetés folytán azonban a talajt átszövő gyökérzet vízkonkurenciaként jelenhet meg a szőlő számára, és azokban az esetekben, amikor ez kerülendő, például telepítés esetén, megoldást jelenthet a szalmatakarás.

31 millió euróért árvereztek el bort Franciaországban

2022. november 24. 07:37

A Sotheby's aukciósház bejelentette Párizsban, hogy megdőlt a jótékonysági borárverés világrekordja.

Megváltoztatta a vírus a borturizmust - Kilép a pincéből az ágazat

2021. február 10. 12:40

A kirándulással, gasztronómiai élményekkel és programokkal egybekötött borkóstolók új, egyre terjedő koncepciót jelentenek a borturizmusban, amely így kinőhet a pinceesemények által dominált korszakából.

Sörpuccs a borvidéken

2021. december 8. 16:09

Etyek az elmúlt évtizedben a bornak és a pezsgőnek köszönhetően a hazai gasztroforradalom egyik ikonikus helyszínévé vált, persze ehhez kellettek azok a borászok is, akik egyértelműen a minőség pártjára álltak. Világosan látszik az is, hogy a csendes borok felől a buborékok felé fordul a borvidék; 2023-ig kell már csak arra várnunk, hogy eredetvédett „Etyeki pezsgőt” ihassunk, amely talán nagyon gyorsan olyan ismert és elismert kifejezés lesz, mint a Tokaji aszú. A gasztroforradalmárok között azonban nemcsak borászok vannak: sonkamester, csokoládé- és sajtkészítő is öregbíti már a település nevét, de van egy első hallásra igazi kakukktojás is közöttük. Ha jobban megismerjük kiderül, hogy mégis csak van köze a borhoz: a musthoz például sörlevet kever. Vagy a sörléhez mustot? Az Etyeki Sörmanufaktúra főzdevezető-tulajdonosával, Radányi Orsolyával beszélgettünk.