Szőlő-Bor
Szőlő-Bor

Az év bortermelője életműdíjjal tüntették ki Garamvári Vencelt

Az év bortermelője életműdíjjal tüntették ki Garamvári Vencelt

MTI, fotó: MTI

Garamvári Vencel balatonboglári borász és pezsgőmester vehette át a Magyar Bor Akadémia (MBA) által odaítélt, Az év bortermelője életműdíjat csütörtökön Budapesten.

Garamvári Vencel a „szőlő művésze” – méltatta a balatonboglári bortermelőt az elismerés átadása előtt a díjátadó helyszínére, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházára utalva az agrárminiszter.

Nagy István kiemelte: ha van elismerés, ami igazán számít, az mindig a pályatársak elismerése.

Garamvári Vencel fél évszázada végzett munkája ma már a magyar bor- és pezsgőtörténelem része, ő pedig önzetlenül állítja tudását a fiatal borászgenerációk szolgálatába – mondta Nagy István, hangsúlyozva: az agráriumban végbemenő generációváltás nemzeti ügy.

Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke elmondta, a borkészítés tudománya is egyfajta művészet, hiszen a minőségi kultúra és a minőségi borkészítés kéz a kézben jár évezredek óta.

Ahogy a művész, úgy a borkészítő munkájának gyümölcse is egyedi, csak rá jellemző termék – hangsúlyozta az MMA vezetője.

Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia elnöke felidézte, hogy a 27 éve alakult MBA egyik meghatározó tevékenysége Az év bortermelője díj odaítélése, ezt az elismerést 2006-ban Garamvári Vencel is elnyerte.

Mint hozzáfűzte, a borakadémia két éve alapította meg az életműdíjat, amelyet idén már a második alkalommal adtak át. A borakadémikusok javaslatai közül az MBA elnöksége választja ki a díjazott személyét, akit elismerő oklevéllel és Návay Sándor szobrászművész kisplasztikájával jutalmaznak – mondta Zilai Zoltán.

Garamvári Vencel a díj átvételekor felidézte, hogy az egyetem után a Törley Pezsgőgyárban kezdte pályáját, majd onnan a magyar borexportért felelős Hungarovinhez helyezték át termelési igazgatónak.

A rendszerváltás időszakában ellenezte a Hungarovin külföldi kézbe adását, ezért távoznia kellett a vállalattól, ekkor indította el saját vállalkozásait – emlékezett a bortermelő, hozzátéve: az elmúlt több mint 15 évben 60 hektár szőlőt újítottak fel, így mára mintegy 80 hektáron gazdálkodnak, és a csendes borok mellett évi 120-130 ezer palack pezsgőt készítenek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tényleg van íze a talajnak? Magyar kutatók is válaszolnak erre

2024. március 17. 16:10

Megalakul Magyarország első olyan kutatócsoportja, amely egy adott régió, terület komplex vizsgálatát képes elvégezni, ezzel segítve a gazdasági szereplőket – elsősorban a borászokat –, hogy terméküket tudományos alapokra helyezett módon állítsák elő.

Jelentősen visszaesett a bortermelés Ausztriában

2024. március 13. 09:10

Az osztrák statisztikai hivatal közzétette a 2023-as bortermelés végleges mérlegét. Ausztria-szerte éves összevetésben nyolc százalékkal csökkent az előállított mennyiség. A Magyarországgal szomszédos Burgenland tartományban még nagyobb volt a visszaesés.

Megválasztották az év bortermelőjét

2024. március 6. 12:10

Március első vasárnapján a Marriott Hotelben, egy elegáns gálaebéd keretében átadták a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2023” címet elismerő oklevelet, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetést Günzer Tamás villányi borásznak.

Mit tartogathat idén a villányi Franc&Franc?

2024. február 7. 12:10

A rendszerváltás utáni időszakban a Villányi borvidék szakemberei eszméltek az elsők között, így meghatározó szerepet vállalnak hazánk borkultúrájának alakításában, és az évek során sorban érdemelték ki ,,Az év bortermelője” címet már a kilencvenes évektől. Rövid összefoglalót kísérlek meg első sorban a fajtára kiélezve a Franc&Franc 2023 Fórumról.

A valódi ízek az érdekesek, - avagy borok enzimek, élesztők és kén nélkül

2019. március 1. 10:47

A Garam-menti dombság, a Duna közelsége, a szőlőhegy lábánál elterülő halastavak és a mocsaras Párizsi patak sajátos mikroklímát teremt. A különleges környezeti adottságok között termett szőlőből Sütő Zsolt kürti borász egyedi módszerek alkalmazásával készít bort – nem használ élesztőt, enzimet, ként; borait hordóban, illetve nyíltkádas erjesztéssel készíti seprőn tartással és élesztő-hártya alatti érleléssel.

Szekszárdi, tolnai, tokaji és badacsonyi volt a legjobb bor

2018. március 9. 11:21

Rekordszámú, összesen 539 nevezés érkezett az ország valamennyi borvidékéről a tizenhetedik alkalommal rendezett Országos Syngenta Borversenyre.

12 millió eurós borpromóciós programot indít az Agrárminisztérium

2019. november 19. 10:02

A borpromóciós program forrásaira a tervek szerint jövő márciusban és áprilisban lehet majd a pályázatokat benyújtani.

Hogyan járjunk el, ha penész jelent meg a borunkon?

2023. január 29. 04:36

Othello boromon penész jelent meg. Mivel ként nem használhatok, mit tehetek? Kérem a segítségüket!