Szőlő-Bor

Nyomott felvásárlási árak a borvidékeken

Agrofórum Online

Az idei szüreten alacsony felvásárlási árakra panaszkodnak a szőlősgazdák, az árak nem mozdultak el a tavalyi szintről a szőlő jó minősége dacára.

Az idei szüreten alacsony felvásárlási árakra panaszkodnak a szőlősgazdák, több borvidéken is arról számoltak be az ágazat szereplői az MTI-nek, hogy az árak nem mozdultak el a tavalyi szintről a szőlő jó minősége dacára.

Az 1850 hektár területű Soproni borvidéken még tart a szüret, a tőkéken van még a cabernet sauvignon és a cabernet blanc. Taschner István, a Soproni hegyközségi tanács elnöke elmondása szerint a 230 borkészítő gazdából csak mintegy 20-25-nek lett számottevő termése a tavaszi fagy miatt. Az elnök például a saját, 3 ezer négyzetméteres ültetvényén csupán  100 kilogrammnyi szőlőt szüretelt. Hozzátette: a minőséggel nincs gond, 18 mustfok alatt sehol sem szüreteltek.

Szita Ákos, a balfi Dr. Szita és Fia Pincészet egyik tulajdonosa arról számolt be, hogy a tavalyinál ötven százalékkal kevesebb szőlőt tudtak feldolgozni idén. A Soproni borvidéken tavaly 100 forintért vették át a termést. Most 100 és 110 forint közötti összeget adnak a szőlő kilogrammjáért – közölte.

Szólt arról, hogy itt a gazdák egy része külföldi, például osztrák felvásárlóknak adja el a termését, akik valamivel többet fizetnek. Taschner István  elmondása szerint kevés a magyar felvásárló, nincs választási lehetőség, ez az ár pedig nagyon alacsony.

A Balatonfüred-Csopaki borvidéken az átlagos mennyiségnél némileg kevesebb szőlő termett idén. A kora őszi tartósan meleg idő sokat javított a korábbi károk után megmaradt termésen, így  egészen jó évjárat is elképzelhető – véli a térségben működő Figula Pincészet vezetője, Figula Mihály. Elmondása szerint a nagybani árak nyomottak, jellemzően 70-120 forint körül alakulnak kilónként. Ám azok a kistermelők, akik magas minőséget produkáltak, 150-220 forint körül is tudják értékesíteni a szőlőt – jegyezte meg.

A Somlói Borvidéken az elmúlt évek átlagához viszonyítva 50 százalékos terméskiesés várható, átlagosan hektáronként körülbelül 20 mázsa szőlő termett az idén – közölte az MTI-vel a Nagy-Somlói Borvidék Hegyközség hegybírója. Tóth Péter elmondta, a kora tavaszi fagykár a borvidék közel 30 százalékán teljes terméskiesést okozott, júliusban pedig súlyos jégverés, majd  peronoszpóra fertőzés sújtotta a térséget.

A hegybíró szerint a borvidék nagy részén a rossz termés miatt 100 forint alatti kilónkénti felvásárlási ár a jellemző, de ahol jobb minőségű szőlőt tudtak szüretelni – főként a keresett somlói fajták, a juhfark és a furmint esetében – a kilónkénti felvásárlási árak elérhetik a 200-220 forintot.

A villányi borvidéken a szüreti munkák felénél tartanak: október 20-a után kezdődik a merlot, a syrah és a kékfrankos fajták szedése. Az idei év alkalmas prémiumborok készítésére – tájékoztatott Bock József borász, aki a termésmennyiséget jónak, a szőlő minőségét pedig nagyon jónak értékelte. Elmondása szerint nettó 110-120 forinttól 200-ig alakul idén a szőlő kilónkénti felvásárlási ára. A borász megjegyezte:  a felvásárlók az országos átlagárnál hagyományosan többet fizetnek a villányi szőlőért. Az árat a szőlőfajta, a cukorfok, illetve a termőterület is befolyásolja – tette hozzá a 75 hektár saját területen gazdálkodó, felerészben felvásárolt szőlőből évente 800 ezer-egymillió palack bort előállító borászat vezetője.

A 30 hektár saját szőlőterülettel bíró Gere Tamás és Zsolt Pincészet idén összesen 20 hektárról vásárol olaszrizling, portugieser és rosé alapborok előállításához termést Gere Zsolt borász az MTI-nek elmondta: az évente több mint 300 ezer palackot értékesítő pincészet évek óta 150 forintos fix árért veszi át a szőlő kilóját, függetlenül annak mustfokától.

A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken a szőlő több mint felét, a korai érésű fajtákat már leszüretelték. A hagyományos Tokaj-hegyaljai szőlők – a furmint és a hárslevelű – szedésének a közepén tartanak. Kiemelkedő minőségűnek ígérkezik az idei évjárat – értékelte a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.

Prácser Miklós jelezte: a mennyiség kevesebb lesz a várt, közepes 350 ezer mázsás értéknél. Az 5,5 ezer hektáros borvidéken ezúttal  250-300 ezer mázsát szüretelhetnek le. Szólt arról, hogy a felvásárló elvárása szerint az idén külön kell válogatni az egészséges és a botritiszes szemeket. Ez  több munka és jóval több költség is a gazdának – jegyezte meg. Kitért arra, hogy a térség legnagyobb integrátora, felvásárlója a Grand Tokaj – a korábbi Tokaj Kereskedőház Zrt. – gyakorlatilag a tavalyi árakat használja. Így a szőlő kilójáért 100-350 forintot kaphatnak idén a termelők. Véleménye szerint sokat segít a szőlő felvásárlásánál, hogy a felvásárló termékkategóriát határoz meg, és ezeket átjárhatóvá teszi, ám a védőárként használt botritiszes szemek esetében a 80 forintos kilónkénti árat alacsonynak nevezte.

Ezt erősítette meg Köteles László, Komlóska polgármestere, őstermelő is, aki közölte: ha a szőlő „A” kategóriás és a termés teljesen ép, csak akkor fizetik ki érte a megfelelő felvásárlási árat. Amennyiben a szőlő töppedt, barna, botritiszes, akkor az ár csak a minimális 70/80 forint, vagyis szerinte „a kereskedőház a töppedt, aszús szőlőfürtöket nem tekinti értékesnek – kifogásolta.

A Grand Tokaj Zrt. azt közölte, hogy az idén már január elején kihirdette a termelési kategóriák felvásárlási árait. A különféle kategóriákban – a must cukortartalmának megfelelően – az egészséges szőlőt 100 és 160 forint közötti kilogrammonként áron veszik át. Az általános kategóriákban védőárakat is beépítettek, így a nem megfelelő minőségű termésért a szerződés típustól függően 70 és 150 forint közötti árat fizetnek.

A társaság a késői szüretelésű, és aszú borok alapanyagáért 250 és 350 forint kilónkénti árat fizet. Az első osztályú aszúszemeket kilogrammonként 2500, a másodosztályúakat 2000 forintért veszi meg.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A francia vörösbor hanyatlása

2025. január 9. 15:10

A francia vörösbor hosszú ideje ikonikus része az ország kultúrájának, ám az iparág az utóbbi évtizedekben súlyos válsággal szembesült.

A bor a rekordszintű balkáni hőség nyertese

2024. október 8. 12:10

A balkáni bortermelők szerint ritka nyertesei lehetnek ezeknek a folyamatoknak, mert a meleg időjárás miatt nőtt a szőlő cukortartalma.

Extrém klíma: már szüretelnek a Balaton-felvidéken

2024. szeptember 9. 11:10

A száraz nyári hónapok miatt a szőlő idén a szokásosnál jóval gyorsabban érett, így a betakarítást a tervezettnél három héttel hamarabb kellett elkezdeni.

Fordított tájkép alakult ki a Balaton-felvidéken – ezt most díjazták is

2024. szeptember 5. 13:10

Talán kevesek számára ismert az, hogy földtörténeti léptékben mérve nem is olyan régen hazánkban is aktív vulkánok működtek.

Ejtsük a legkisebb sebet a növényen!

2023. április 13. 09:36

A szakmai napon lehetőség nyílt a gyakorlat egy szeletébe is betekintést nyerni: Dr. Lukácsy György, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet adjunktusa metszési bemutatót tartott a MATE Georgikon Campus cserszegtomaji Szőlészeti-Borászati Kísérleti Telepén.

Zárlatot rendeltek el Pécsen aranyszínű sárgaság fertőzése miatt

2018. november 6. 15:16

A fertőzés következtében a szőlőtőkék terméshozama 20-50 százalékkal csökkenhet, a beteg növények száma évente megtízszereződhet.

Márciusban a Csillagok

2022. április 6. 11:38

Országosan szervezett kóstolók, a borhoz párosított éttermi fogások, rendezvények: ez év márciusában az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa első alkalommal rendezte meg március 10. és 17. között az Egri Csillag Hetet.

Egyedi karakterű, kifinomult borok tisztességes profittal

2022. január 12. 04:36

Takler Andrással a szekszárdi borvidék történetéről, az elmúlt évtizedek kihívásairól, tervekről, na meg borokról beszélgettünk.