Támogatások, pályázatok

1,8 milliárd forint közvetett támogatást kaptak a méhészek

MTI

A méhészek egy év alatt 1,8 milliárd forint közvetett támogatási forráshoz jutnak hozzá, amiből méhanyát, méhegészségügyi gyógyszereket vásárolhatnak, támogatást kapnak szakmai továbbképzésre, szaktanácsadást vehetnek igénybe és hozzájuthatnak a legfrissebb szakirodalomhoz - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.

Az agrártárca ez évtől a méhcsaládonkénti beporzási támogatást 500 forintról 1000 forintra növelte, emellett a magyar méhészeti nemzeti program által nyújtott forrásokat is jelentősen megemelték. A többlettámogatással, ha az időjárás engedi, több mézet tudnak termelni a méhészek, és több juthat exportra is. A hazai méhészek azonban leginkább azt szeretnék, ha itthon több méz fogyna. A magyarok ugyanis jelenleg évente 1 kilogramm mézet fogyasztanak, míg az unióban ennek dupláját.

Az itthon tavaly előállított méz minőségben kiváló, mennyiségben azonban csak közepes lett, aminek elsősorban a szeszélyes időjárás volt az oka. A legfrissebb adatok szerint tavaly 25 ezer tonnányi mézet termeltek, aminek több mint a felét külföldön adták el – hangzott el a műsorban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Milliárdos pályázatok az agrárium megújítására: szőlőtől az erdőig

2025. szeptember 3. 09:10

Több agrárágazat is új pályázatokra számíthat ősszel. A szőlősgazdáktól a díszkertészeken át az erdészekig mindenkit érintenek az új támogatási formák.

Borúsak a méhészek kilátásai

2019. március 18. 09:03

A korán érkezett enyhülés miatt a méztermelés szempontjából legfontosabb hazai növényünk, az akác virágrügye már kipattant, ennek következtében jelentős az elfagyás kockázata.

Csökken a méhészek száma

2019. július 24. 11:17

A csökkenés oka többek között az is, hogy a méhek tartásához nagy szaktudás szükséges, és hogy a mézelési szezon két hónapra csökkent, tehát két hónap terméséből lesz csak pénz.

Összedől a mezőgazdaság méhészek nélkül!

2020. január 22. 12:33

A méhészek szeretnék felhívni az európai lakosság figyelmét az unióban termelt méz fogyasztására, mert ezzel életben tartják a méhészeket, ezáltal pedig biztosított lesz a növények méhes megporzása.

Mézvásárt és méhésztalálkozót tartanak a hétvégén Jászberényben

2018. augusztus 2. 07:00

A Jászság központjába a korábbi tapasztalatok alapján 6-7 ezer embert várnak, köztük 200 kiállítót, hagyományos árust, valamint sok méhészt és érdeklődőt.