Támogatások, pályázatok

Ismét igényelhető támogatás a méhészeti nemzeti programból

AM Sajtóiroda

Mától ismét benyújtható a Magyar Méhészeti Nemzeti Programra vonatkozó támogatási igény. Az uniós és hazai támogatás keretösszege együttesen mintegy 1,8 milliárd forint.

Az Európai Bizottság jóváhagyta a tagállamok méhészeti termékek termelésének és forgalmazásának javítását elősegítő, 2020-2022 támogatási évekre vonatkozó nemzeti programját. Erre a célra Magyarország 2020-ban 3.120.330 euró uniós támogatásra jogosult, amely összeget a magyar kormány az 50 százalékos társfinanszírozási lehetőséggel élve kipótol, így a 2020-as méhészeti év támogatási összege mintegy 1,8 milliárd forint.

Az idei méhészeti évben a méhészeti nemzeti programra vonatkozó támogatási igény mától, 2020. február 20-ától nyújtható be a Magyar Államkincstárhoz, kizárólag elektronikus úton.

A különböző jogcímeken támogatásra jogosultak lehetnek a méhészek, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME), az OMME tagszervezete, valamint a méhészeti tárgyú kutatást végrehajtó szervezet, vagy intézmény. Támogatás igényelhető a méhészek által méhanya és különböző méhészeti eszközök, valamint termelői mézesüveg és méz-zárszalag beszerzésére, továbbá méhegészségügyi költségekre. Az OMME és tagszervezetei által támogatás igényelhető a méhészeti szakmai kongresszuson, konferencián, kiállításon, szakmai tanulmányúton, nemzetközi rendezvényen való részvételhez, illetve annak szervezéséhez, méhészeti szakmai képzéshez, ismeretterjesztéshez, a szervezeti élet és a szaktanácsadó, valamint méhegészségügyi hálózat működéséhez, méhegészségügyi és környezetterhelési monitoringhoz, piacmonitoringhoz.

A Magyar Méhészeti Nemzeti Program igénybevételének részletszabályait a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2020-2022 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 57/2019. (XII. 14.) AM rendelet tartalmazza (https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/tamogatasok-listazo/-/tamogatas/759/jogszabalyok).

A méhészeti nemzeti program megtekinthető a Magyar Államkincstár honlapján a Támogatások – EU belpiaci intézkedések – Méz – Magyar Méhészeti Nemzeti Program – Jogszabályok – A Magyar Méhészeti Nemzeti Program 2020-2022 elérési úton.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Milliárdos pályázatok az agrárium megújítására: szőlőtől az erdőig

2025. szeptember 3. 09:10

Több agrárágazat is új pályázatokra számíthat ősszel. A szőlősgazdáktól a díszkertészeken át az erdészekig mindenkit érintenek az új támogatási formák.

1,8 milliárd forint közvetett támogatást kaptak a méhészek

2020. január 11. 15:02

A méhészek egy év alatt 1,8 milliárd forint közvetett támogatási forráshoz jutnak hozzá, amiből méhanyát, méhegészségügyi gyógyszereket vásárolhatnak, támogatást kapnak szakmai továbbképzésre, szaktanácsadást vehetnek igénybe és hozzájuthatnak a legfrissebb szakirodalomhoz.

Méhegészségügyi csekély összegű támogatás igényelhető

2019. július 23. 13:03

A méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára.

A méhegészségügy és a növényvédelem kapcsolódási pontjai gyakorlati szemszögből

2025. augusztus 7. 13:10

A méhek tömeges pusztulása veszélybe sodorja a növénytermesztést is – közös fellépésre van szükség a gazdák és méhészek között.

Zöld utakon jár a bioméhész, aki díjnyertes mézeket tudhat magáénak

2023. április 2. 08:41

Miközben a hazai méhészek jó része az ellehetetlenüléssel küzd, egy debreceni méhész, Gáll Attila üzemnövelésen, portfolióbővítésen töri a fejét.