31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Támogatások, pályázatok

Más határidők vonatkoznak az első és az újratelepített ültetvény telepítésére és bejelentésére

NAK

Általános szabály az ökológiai gazdálkodás pályázati kiírásaiban (a 2015-ös és a 2018-as pályázatra is igaz ez), hogy az ültetvény kivágásának és újratelepítésének bejelentésére nyitva álló határidő az adott év május 15-ik napja, ha azt akarjuk, hogy a Magyar Államkincstár az adott évre figyelembe vegye a kivágás és a telepítés bejelentését. Ám voltak változások.

Az általános szabályhoz képest 2019-ben kedvezőbb helyzetben vannak azok a gazdálkodók, akik a 2018-ban benyújtott ökológiai gazdálkodás támogatására vonatkozó pályázatukban (kódszáma: VP4-11.1.-11.2.-18) új ültetvény telepítését vállalták (más földhasználati kategóriából váltanak ültetvényre, a telepítést nem kivágás előzte meg). Ők a telepítést a pályázati kiírás alapján 2019-ben az egységes kérelem benyújtásának jogvesztő határnapjáig (június 11.) tehetik meg, úgy hogy arra kifizetési kérelmet is benyújthassanak.

Nem elegendő azonban a pályázatban tett telepítésre vonatkozó speciális nyilatkozat, a telepítést követően a telepítés megtörténtét be is kell jelenteni. A telepítés bejelentését követően pedig be lehet nyújtani az első évi kifizetési kérelmet is.

A bejelentésre az „Ültetvénycsoport Váltás (VP ÖKO 2018)” megnevezésű elektronikus felület szolgál, a Magyar Államkincstár elektronikus felületén. A felület ügyfélkapus azonosítással a következő lépésekkel érhető el: Elektronikus kérelemkezelés> Vidékfejlesztési program (2014-2020) Támogatási kérelem> Ökológiai gazdálkodás2018> Ültetvénycsoport Váltás (VP ÖKO 2018)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Támogatás fenntartható vízgazdálkodási közösségeknek

2025. június 18. 13:10

Szeptembertől pályázhatnak a vízfelhasználás hatékonyságát javító gazdálkodói közösségek, akár 75 millió forintot is elnyerhetnek.

Támogatás a kukoricatermelőknek az aszály után

2025. június 17. 13:10

Július 1-jétől nyújthatók be a kérelmek a rendkívüli, uniós krízisalapból finanszírozott támogatásra a kukoricatermelőknek.

Rendkívüli támogatás az aszállyal sújtott kukoricatermelőknek

2025. június 11. 10:10

Az aszálykárokat szenvedett, legfeljebb 50 hektáron kukoricát termelők július 1–15. között kérhetnek célzott támogatást.

Közeleg az egységes kérelmek benyújtási határideje

2025. június 4. 13:30

Június 10-ig adhatók be az egységes kérelmek – a határidő jogvesztő, így a gazdálkodóknak nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.

Retró: cseh kistraktor a magyar háztáji gazdaságokban

2024. március 11. 11:10

A rendszerváltás előtt a háztáji gazdaságok, kertészetek, faiskolák, ültetvények kedvelt traktora volt a cseh Agrostroj Prostějov által gyártott kistraktor, amelyből jó néhány ma is üzemképes.

Olaszországban sem kímélte a fagy az ültetvényeket

2021. április 25. 05:19

A Coldiretti szerint az extrém időjárási események gyakoriságának folyamatos növekedése több mint 14 milliárd eurós kárt okozott már az olasz mezőgazdaságban.

Lassabb érés - jobb bor

2021. július 5. 07:36

A bogyóérés sebességének minőségre gyakorolt hatásával kapcsolatos kérdések hívták életre azt a kutatást, amely során a szakemberek Cabernet Sauvignon ültetvényekben hajtottak végre az éréslassításra vonatkozó kísérleteket.

Ültetvények tápanyagellátásának gyakorlati szempontjai

2020. február 9. 04:37

Milyen fő szempontokat kell néznünk az ültetvények tápanyagellátásának tervezése során? Cikkünkben erre a kérdésre szeretnénk választ adni.