Támogatások, pályázatok

Novemberben lejár a méhcsaládszám változás bejelentésének határideje

NÉBIH

A Nébih felhívja a méhészek figyelmét, hogy 2020. november 15-ig kell a méhcsaládszámban bekövetkezett változást a Tenyészet Információs Rendszeren (TIR) keresztül bejelenteniük. A határidő azon méhészeket érinti, akik 2020-ban kifizetési kérelmet nyújtottak be a Magyar Méhészeti Nemzeti Programban meghirdetett támogatásokra.

A Magyar Méhészeti Nemzeti Programban az egyes támogatások igénybevételének feltétele, hogy a méhész, a méhek állandó tartási helyével és a tartott méhcsaládok számával együtt a TIR-ben szerepeljen. Jelenleg a Nébih nyilvántartásában mintegy 27 ezer méhtartó csaknem 1,5 millió méhcsaládja szerepel.

A méhészek feladata, hogy a családszámban bekövetkezett változást a rendszeren keresztül bejelentsék. Rendkívül fontos, hogy mind a TIR-ben, mind a kifizetési kérelemben az adott végrehajtási időszakban elvégzett őszi méhegészségügyi vizsgálat során feljegyzett méhcsaládszámok szerepeljenek.

A Magyar Méhészeti Nemzeti Program 2020/2021-es végrehajtási időszakban – amely 2020. augusztus 1-jétől 2021. július 31-éig tart –, a 2020. évi őszi méhegészségügyi vizsgálat során megállapított, a TIR rendeletben* foglaltak szerint nyilvántartásba vett és a kifizetési kérelem benyújtása napján is a méhész tulajdonában lévő méhcsaládok után igényelhető támogatás. A méhcsaládszámban bekövetkezett változásokat a méhészek 2020. november 15-ig rögzíthetik a TIR-ben.

A Nébih a bejelentett és nyilvántartott adatokat a kifizetési kérelmek ellenőrzése céljából, illetve a támogatható méhcsaládok számának igazolása végett átadja a Magyar Államkincstárnak. A MÁK csak a november 15-éig a Nébih-hez vagy a megyei ENAR Ügyfélszolgálatokhoz beküldött és hibátlanul rögzített változás bejelentéseket fogadja el.

Fontos, hogy esetleges hibás adatközlés esetén a hibát a kiküldött hibalevél haladéktalan visszaküldésével javítsák, mert hibajavítás esetén is csak a november 15-ig postára adott bizonylatokat tudjuk figyelembe venni.

A méhészek a méhcsaládszámban bekövetkezett változást a Nébih honlapján (https://portal.nebih.gov.hu/enar/) közétett 2153-as „Tartási hely és tartás módosító lap” kitöltésével és benyújtásával tehetik meg. Az ügyintézés megkönnyítése végett, ha a méhész kizárólag a méhcsaládszámban bekövetkezett változást jelenti be a bizonylaton, nincs szükség a hatósági állatorvos aláírására. A nyomtatvány kitöltésnél figyeljenek arra, hogy meglévő tenyészet esetén a méhcsaládszám mellett a méh tartás kezdetére vonatkozó dátumot ne módosítsák, tekintve, hogy támogatás kizárólag azon méhészeknek jár, akik 2020. szeptember 30. előtt már regisztrált méhtartók voltak.

A nyomtatvány benyújtható elektronikus úton a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén keresztül, postai úton, személyesen a megyei kormányhivatalok ENAR Ügyfélszolgálatain, illetve a Nébih Ügyfélszolgálatán.

A méhészek a bizonylat kitöltéséhez segítséget kaphatnak a Nébih Ügyfélszolgálatán:
• Postázási cím: Nébih-ENAR, 1537 Budapest, Pf. 397.
• Központi telefonszám: 06-1-336-9050
• E-mail: enarufsz@nebih.gov.hu.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Május 31-ig még bejelenthető a tavaszi fagykár

2026. május 29. 08:10

Akkor is érdemes bejelenteni a fagykárt, ha az agro.met.hu adatai nem egyértelműek – figyelmeztet a minisztérium.

Indul az egységes kérelmek beadása: idén is mintegy 700 falugazdász tanácsadó segíti ingyenesen a támogatások lehívását

2026. április 15. 07:10

Április 15-től indul az egységes kérelmek beadása, idén is falugazdászok segítik a gazdákat a támogatások lehívásában.

Igényelhető a fagykárkrízis-támogatás – újabb forrás a bajba jutott termelőknek

2026. január 26. 13:10

Rendkívüli támogatás nyílik a tavaly tavasszal fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Melyik méz segíthet csökkenteni a vérnyomást és javítani a koleszterinszintet?

2023. november 13. 07:10

Ismerje meg a napraforgó ezer titkát egy csepp mézben – ezzel a szlogennel hirdetett kampányt a napraforgóméz népszerűsítéséért az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum (AMC) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME).

Ismét beadható a „méhcsaládonkénti 1000 forintos” támogatás!

2023. február 6. 12:35

Február 28-ig ismét beadható a méhcsaládonkénti 1000 forintos támogatás.

Edukációs kampánnyal, országos aktivitásokkal a beporzók védelméért

2023. május 18. 15:02

Idén is támogatja az Országos Magyar Méhészeti Egyesület munkáját a SIÓ.

Így növelik a beltéri gazdaságok beporzási rátáját

2023. április 14. 14:38

A Buzzupot azért eredetileg azért alapították, hogy a méhészek IoT-eszközök segítségével távolról nyomon követhessék méheiket.