Terményárak

A dél-amerikai szárazság miatt növekednek az aggodalmak

Agrofórum Online

Emelkedtek a terményárak kedden a tengerentúli árutőzsdén. Chicagóban a búza 0,3 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab 1,2 százalékkal, a repce pedig a kukoricához hasonlóan szintén 0,7 százalékkal drágult kedden. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kereskedése mínuszt hozott.

A szójabab árjegyzése azért emelkedett szerdán, mert az argentin esőzések hiánya aggodalommal töltötte el a kereskedőket és alátámasztotta az emelkedő trendet, bár az Egyesült Államok Kínába irányuló eladásainak lassulása korlátozta is azt. A búza a terméskár miatti aggodalmak hírére emelkedett az Egyesült Államokban.

„Az argentin termésekkel kapcsolatos kétségek továbbra is fennállnak. Alacsonyabb becslések érkeznek a szakértőktől; a kérdés az, hogy milyen mennyiségben tudnak majd betakarítani a gazdálkodók?”

– közölte a Hightower elemzőcég egy jelentésében.

„A vetési munkálatokban elmaradás figyelhető meg, december 15-én csak 50,6%-a fejeződött be. A becslések szerint a területek 19%-a van jó vagy kiváló állapotban, szemben a tavalyi 85%-kal. Egyes területeket, amelyek normál esetben újra vetést igényelnének, felhagyhatnak az idei évre.”

A hétvégi esőzések Argentína kukorica- és szójatermő területeinek egyes részein javították a terméskilátásokat, de a világ vezető feldolgozott szójaexportőrét történelmi szárazság sújtotta, amely sok gazdálkodót megakadályozott a vetésben.

Brazíliát, a világ legnagyobb szójababexportőrét sokkal kevésbé érintik a száraz körülmények, és várhatóan január végén kezdi meg a szójabab betakarítását.

Kína novemberi szójababimportja az Egyesült Államokból 6,9%-kal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest – derült ki keddi adatokból, miután az Egyesült Államok folyóinak alacsony vízszintje lelassította a szójabab exportra történő szállítását a kikötőkbe.

A világ legnagyobb szójabab-felvásárlója, Kína a múlt hónapban 3,38 millió tonna olajos magot importált az Egyesült Államokból, szemben az egy évvel korábbi 3,63 millió tonnával a General Administration of Customs adatai szerint.

A búza esetében az Egyesült Államokban jóval fagypont alá süllyedő hőmérséklet károsíthatja az őszi vetésű búza termését azokon a területeken, amelyek nem kaptak védő hótakarót.

Ukrajna dunai kikötőiben 42-szeresére nőtt a gabona átrakodása, 2022-ben eddigi rekordra, 6,1 millió tonnára – közölte kedden az ukrán kikötői hatóság.

Az árupiaci alapok nettó vásárlói voltak a szójabab, szójaolaj, kukorica, búza és szójaliszt határidős kereskedésben kedden – közölték a kereskedők.

Európában a malmi búza 1,25 eurós mínusz után 296,5 euróba, a kukorica 1 eurós árcsökkenést követően 283,25 euróba, a repce 0,5 eurós lejtmenet hatására 556,25 euróba, a takarmánybúza pedig 0,1 angol fontos mínusz után 233,4 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

A búza ára enyhén emelkedett hálaadás ünnepe előtt

2025. november 24. 14:10

Visszafogott forgalom és vegyes ármozgások jellemezték a múlt hetet: a búzától a szójáig mindenhol óvatos piaci hangulat uralkodott.

A vártnál magasabb kínálati kilátások mozgatták a piacot

2025. november 17. 16:10

Bőséges készletek és visszafogott kínai kereslet formálják a hangulatot – a piac egyelőre iránykereséssel reagál.

Alacsony forgalom mellett lett olcsóbb a búza

2025. november 9. 16:10

Vegyes irányban mozogtak a terményárak: míg Chicagóban a búza és a kukorica gyengült, Európában a kukorica drágult a héten.

Olajozottan az olajosmag piacról

2019. március 12. 15:37

Nem nehéz előre jelezni azt, hogy az olajosmag- és szójaszektor jelentősége tovább fog-e erősödni a magyar mezőgazdaságban. Az azonban, hogy ez milyen sikerrel fog történni, sok tényező függvénye. Az egyik ilyen mindenképpen az időjárás, a második a piac, hiszen az árakban megnyilvánuló motiváció döntő tényező a fejlesztések ütemének kialakításában. A harmadik tényező a technológia további, előrejelzésünk szerint gyors fejlődése. A genetikában, a precíz technológiában rejlő lehetőségek sokat lendíthetnek a hozamokon, de ez vajon elég ahhoz, hogy versenyképes maradjon a szektor?

Terménypiac: itthon még lehet értékesíteni, de ki tudja meddig?

2018. február 5. 19:06

A következő hetekben várakozásom szerint nem fog élénkülni az export-kereslet, így minden belföldi lehetőséget érdemes kihasználnia annak, aki terménye értékesítését tervezi.

Kipergés-ellenálló hibridek a változó igényekhez

2019. május 31. 07:38

A meleg és aszályos nyár hatására fellépő tápanyag- és vízhiány következtében a növények túl hamar száradnak le, ami a becők korai beéréséhez vezethet.

Itt a következő szezon!

2018. július 12. 11:47

Minden évben, amikor a repce apropóján a következő év alaptrágyázását elindítjuk, meglepődve állapítjuk meg, hogy eltelt egy év, itt az újabb szezon.