Terményárak

A várható hőség miatt emelkedtek az árak

Agrofórum Online

A múlt hét mínuszos napjai után egy pluszos nappal indult ez a hét az agrárpiacokon. Chicagóban a búza 1,3 százalékkal, a kukorica 5,1 százalékkal, a szójabab pedig 3,3 százalékkal drágult, miközben a repce árszintje nem változott. Párizsban a malmi búza és a kukorica is 0,7-0,7 százalékkal drágult, miközben a repce árszintje 2,2 százalékkal került feljebb. Londonban a takarmánybúza kurzusa is emelkedett.

A chicagói kukorica, szójabab és búza drágult hétfőn, a kereskedők az Egyesült Államok nyugati-középnyugati részén várható hőségről szóló előrejelzésekre összpontosítottak, amelyek gyorsan kiszáríthatják a talajokat a főbb termőterületeken.

„Az előrejelzések szerint a Csendes-óceán északnyugati részén jelenleg az a légtömeg található, amely a jövő hét elején átvonulhat a nyugati kukoricaövön, és a jövő hét végéig akár Iowa egyes részeihez is elérhet” – mondta Charlie Sernatinger, az ED&F Man gabonakerekedő cég globális vezetője.

Bár a hétvégi esőzések egyes területeken hevesek voltak, más terültek csak annyit csapadékot kaptak, amelyek rövid ideig védik meg a termést. Néhány technikai jellegű vásárlást is észleltek, miután a piac a múlt héten meredeken esett.

A kereskedők az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) szerdán esedékes kulcsfontosságú amerikai földterület- és készletadatait várják. Ez adhat majd irányt a piacoknak a hét második felében.

Európában is hasonló tendenciák érvényesültek, sőt a kontinensünkön mind a négy fontos agrártermék drágult. Párizsban a malmi búza a szeptemberi határidőre 1,5 euróval került többe, így 203 euróba került egy tonna. A forgalom nem volt túl nagy, csupán 14 659 kontraktust kötöttek a parketten. Decemberre 15 851 üzletkötés jött létre, itt 1,25 eurós plusz után 203,75 euró/tonnás árszint alakult ki. A kukorica 239 euró/tonnás záró értéke 1,75 eurós pluszt jelentett. A repce 11 eurót szedett magára és 518 euró/tonnán fejezte be a napot. Londonban a takarmánybúza árszintje 182,55 angol fontig emelkedett, ami 3,2 angol fontos erősödést jelentett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Trump vámfenyegetése visszafogta a kukorica drágulását

2025. május 24. 11:10

Európában a malmi búza 2,5 százalékkal, a kukorica 4,8 százalékkal, a repce 1,1 százalékkal, takarmánybúza 2,4 százalékkal került többe.

Az esőzések fogták vissza a búza drágulását

2025. május 17. 11:10

Európában a malmi búza 3,5 százalékkal, a kukorica 2,3 százalékkal, a repce 1,6 százalékkal került többe ezen a héten.

Az időjárásra figyelnek a terménykereskedők

2025. május 10. 11:10

Európában a héten a malmi búza 1,4 százalékkal, a kukorica 3,5 százalékkal, a repce 4,5 százalékkal került kevesebbe, a takarmánybúza 1,3 százalékos áremelkedést ért el.

Drágult a búza a kereskedelmi megállapodások esélyére

2025. május 3. 11:10

Európában a malmi búza 3,1 százalékkal, a kukorica 1,7 százalékkal, a repce 5,4 százalékkal, a takarmánybúza pedig 3 százalékkal került kevesebbe a héten.

A makrogazdasági hatások miatt estek a terményárak

2023. február 16. 07:34

A gabonákkal és olajos magvakkal kapcsolatos alapvető hírek csekélyek voltak, így a piacok a közelmúltbeli kereskedési tartományokban rekedtek.

Még egyszer, de nem utoljára a mezei pocokról

2024. február 12. 05:40

Nem árt már végre némi tiszta vizet is önteni a pohárba és kicsit elmagyarázni, hogy miként alakult ki ez a jelenlegi pocokhelyzet, pontosan milyen is a jelenlegi helyzet, és mi várható.

Kevesebb kukoricát takaríthatnak be az előrejelzés szerint

2023. január 14. 08:36

Amerikában áremelkedést, Európában pedig mínuszokat hozott a hét utolsó kereskedési napja a terménypiacokon.

Vegyes hangulatban mennek hosszú hétvégére a gabonakereskedők

2020. február 15. 10:47

Hétfőn az Elnökök napja miatt az árutőzsde mellett mind a kötvény-, mind a részvénypiacok zárva tartanak majd.