Terményárak

Csökkentek a terményárak a kőolaj árának zuhanásával

Agrofórum Online

Amerikában és Európában is csökkentek az árak a terménypiacokon a hétfői kereskedési napon, egyedül Párizsban szedett össze egy kis pluszt a búza.

Chicagóban a búza 1,8 százalékkal, a kukorica 1,3 százalékkal, a szójabab 1,1 százalékkal, a repce pedig 0,4 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában a malmi búza enyhén drágult, miközben a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

A kőolaj határidős árának nagy esése nyomást gyakorolt a határidős gabonaügyletekre, ami a gabonák bioüzemanyag-alapanyagként való felhasználásával függ össze. Az olaj esetében Izrael Irán elleni offenzívája árazódott be, ugyanis a támadás elkerülte az olajtermelő célpontokat és a katonai célpontokat vették célba.

„A WTI kőolaj jelentős árcsökkenése számos nyersanyagot, köztük a gabonát és az olajos magvakat is lehúzta” – mondta Terry Reilly, a Marex munkatársa. Az amerikai kőolaj határidős jegyzései 6,2%-kal estek hétfő délután.

Negatív megközelítés

A chicagói gabonák egész hétfőn estek, ami meghosszabbította a pénteki eladásokat, mivel a magasabb exportértékesítésből adódó pozitív lendület kifulladt.

„A bikapiaci, azaz áremelkedés irányába mutató fundamentális hírek hiánya véget vetett a befektetési alapok vásárlásának, amely piaci tényezőnek számított a múlt héten” – mondta Tomm Pfitzenmaier, a Summit Commodity Brokerage munkatársa.

Míg az exportkereslet javult, a kínálat továbbra is megterhelőnek tűnik a kedvező időjárás mellett mind az Egyesült Államokban, mind Brazíliában – tette hozzá Pfitzenmaier.

Dollárdrágulás

Sok gabonakereskedő úgy látja, hogy a dollárindex emelkedése korlátozza a határidős gabonapiaci lehetőségeket. Az amerikai dollár kurzusa nagyobb szerepet fog játszani a terménypiacon a szakértők szerint, ha tovább erősödik.

Vegyes eredmények

Az amerikai gabonaexport visszaesett az előző héthez képest, bár az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) adatai szerint továbbra is magasabbak, mint tavaly ilyenkor voltak.

A malmi búza volt a kivétel

Európában a malmi búza 0,25 eurós plusz után 217 euróba, a kukorica 1,5 eurós árcsökkenést követően 205,75 euróba, a repce 5,25 eurós lejtmenet hatására 502,5 euróba, a takarmánybúza pedig 1,7 angol fontos mínusz után 178,95 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Esetleges béketárgyalások előtti támadásokat áraz a piac

2024. november 21. 07:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, miközben a repce olcsóbb lett.

Mélypontokról fordultak vissza az árak

2024. március 8. 14:40

Optimista hangulatban telt a kereskedés csütörtökön a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,1 százalékkal, a kukorica 2,1 százalékkal, a szójabab 1,6 százalékkal, a repce pedig 1,7 százalékkal került többe, mint előző nap. Európában is mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Orosz és ukrán búzát vásárolt Egyiptom a legutóbbi tenderen

2020. augusztus 6. 05:37

A párizsi árutőzsdén nem volt túl jó a hangulat, csak a takarmánybúza ára ment feljebb, a repce, a kukorica és a malmi búza árjegyzése ezzel szemben csökkent a következő határidőre.

Két és fél éves mélypontra zuhant a kukorica ára

2023. július 13. 06:10

A kukorica határidős jegyzésára csaknem 4 százalékkal esett az USDA 2023-as kukoricatermés-becslését követően.