Terményárak

Drágulást hozott a szójabab exportjának élénkülése

Agrofórum Online

Vásárlói fölényt lehetett látni a szerdai terménypiaci kereskedés során. Chicagóban a búza 1,8 százalékkal, a kukorica 0,8 százalékkal, a szójabab pedig 1,2 százalékkal drágult, miközben a repce árszintje 0,6 százalékkal mérséklődött. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce értéke csökkent.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) adatai szerint a szójabab exportértékesítése az október 5-ig tartó héten 31%-kal 1,06 millió tonnára ugrott. Ez 68%-kal magasabb az előző négyhetes átlaghoz képest. Közben bejelentette, hogy Kína 132 000 tonna szójababot vásárol a 2023/2024-es gazdasági évben történő szállításra. 

„Kína gyorsan halad a génmódosított növények felhasználása felé, hogy önellátóvá váljon az élelmiszertermelésben – mondja Arlan Suderman, a StoneX fő árupiaci-közgazdásza. – A GMO-termesztést egészen a közelmúltig erősen korlátozták, de a kínai kormány az elmúlt néhány évben megváltoztatta a véleményét, ahogy a Nyugattal fennálló feszültség fokozódott, ami növelte az élelmezésbiztonsági bizonytalanságokat.

Ennek megfelelően a kínai mezőgazdasági minisztérium 39 GMO kukorica és 14 GMO szójabab fajtát hagyott jóvá ezen a hétén, miközben versenyez a GMO-technológia szántóföldi bevezetéséért. Úgy véli, hogy a kukorica hozamát 6-12%-kal növelheti a GMO bevezetésével. Bár a technológia potenciál valószínűleg sokkal nagyobb ennél” – tette hozzá Arlan Suderman.

Al Kluis, a Kluis Commodity Advisors ügyvezető igazgatója azt mondja, hogy jelenleg figyelemmel kíséri a piac az időjárást Dél-Amerikában.

„Argentínában és Brazília északi részén túl meleg és száraz, Dél-Brazíliában pedig túl nedves az időjárás – emelte ki. – A korai előrejelzések ismét rekord szójababtermést mutatnak Dél-Amerikában. Figyelni kell, hogy ez a korai, nagyon optimista előrejelzés végül beválik-e. Az optimista korai előrejelzések tévesek voltak az elmúlt három évben” – fűzte hozzá. 

Európában a malmi búza 4,5 eurós plusz után 240,5 euróba, a kukorica 4 eurós áremelkedést követően 205,25 euróba, a repce 1 eurós mínusz hatására 419 euróba, a takarmánybúza pedig 6,65 angol fontos plusz után 191,3 angol fontba került tonnánként a következő határidőre. 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Jó időjárást áraztak be a chicagói piacon

2025. július 5. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,1 százalékkal, a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent, a kukorica 2,9 százalékkal drágult, a takarmánybúza ára stagnált.

Mélybe lökték az árakat az enyhülő geopolitikai feszültségek

2025. június 28. 11:10

Európában a malmi búza 5,8 százalékot, a kukorica 1,3 százalékot, a repce 6,2 százalékot drágult, a takarmánybúza kurzusa pedig 5 százalékkal zuhant a héten.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

Oroszország megfenyegette a Nyugatot

2023. április 11. 10:41

Oroszország pénteken azzal fenyegetőzött, hogy megkerüli az ENSZ-közvetítéssel létrejött gabonával kapcsolatos megállapodást, hacsak nem szüntetik meg a mezőgazdasági exportjának akadályait.

Az élősertés exportja 9,5 százalékkal csökkent

2023. november 16. 12:40

A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 9,5 százalékkal csökkent (19,9 ezer tonna) 2023. január–augusztusban a 2022. január–augusztusi mennyiséghez viszonyítva.

Mindkét irányban emelkedett a külkereskedelmi forgalom

2021. május 20. 06:15

A legnagyobb értékben gabonaféléket, húst és húskészítményeket, takarmányt, zöldség- és gyümölcsféléket, valamint olajos magvakat exportálunk.

Elárasztja az uniót az ukrán tojás

2019. március 9. 15:03

Az import több mint fele – 51 százaléka – Ukrajnából érkezett, összesen csaknem 14 ezer tonna, ami több mint négyszerese volt a 2017-ben beszállított mennyiségnek.