Terményárak

Esetleges béketárgyalások előtti támadásokat áraz a piac

Agrofórum Online

Amerikában kiegyenlített erőviszonyokat, Európában azonban vevői túlsúlyt lehetett érzékelni a szerdai kereskedési napon a terménypiacokon.

Chicagóban a búza 0,5 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal drágult, de a szójabab 0,8 százalékkal, a repce pedig 2,8 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, miközben a repce olcsóbb lett.

A szójabab határidős piacára az utóbbi időben nyomás nehezedett a brazíliai csapadékos időjárás és Donald Trump megválasztott amerikai elnök esetleges kereskedelmi politikájával kapcsolatos aggodalmak miatt. Az új Trump-adminisztráció által tervezett vámterv valószínűleg a legnagyobb hatással lesz az amerikai szójababra.

„Ebben az összefüggésben a befektetési alapok kukoricát és szójababot adtak el Chicagóban, miközben búzát vásároltak” – közölte az Argus egy feljegyzésében.

Kikötői nyomás

Ukrajna szerdán újabb nagy hatótávolságú rakétával mért csapásokat orosz célpontokra, ezúttal brit gyártmányú Storm Shadow cirkálórakétákkal is.

A fejlemény a kukorica és a búza árát magasabbra emelte a déli órákra, miközben a kereskedők arra összpontosítanak, hogy az eszkaláció mit jelenthet a fekete-tengeri gabonaexport számára – mondta Arlan Suderman, a StoneX munkatársa.

„A búzapiac aggódik, hogy az esetleges béketárgyalás miatt, amely Trump elnökségének első napjaiban lehet esedékes, az export-infrastruktúra, vagy esetleg a polgári szállítóhajók elleni támadások fokozódhatnak” – tette hozzá.

Visszafelé haladva

Az Egyesült Államok átlagos napi etanoltermelése csökkent az előző héthez képest, így ez a második legmagasabb szint, amelyet az amerikai Energiainformációs Hivatal (EIA) jelentett 2010 óta.

A november 15-ével zárult hét átlagos napi etanoltermelése napi 1,11 millió hordó volt, ami elmarad a múlt héten bejelentett napi rekord 1,113 millió hordótól, bár még mindig meghaladja a július végén felállított korábbi, napi 1,109 millió hordós rekordot. Az etanolkészletek a héten 22,56 millió hordóra emelkedtek a múlt heti 22,04 millió hordóról.

Új szállítmány Kínába

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) jelentése szerint 202 000 tonna szójababot adtak el Kínába szállításra a 2024-2025-ös gazdálkodási évre. Az USDA azt is közölte, hogy a jelentési időszakban beérkezett 226 200 tonna szójababot ismeretlen helyre szállítanak, ez is kínai célpontot jelenthet.

Vásárlói érdeklődés

Európában a malmi búza 1,74 eurós plusz után 219,75 euróba, a kukorica 0,75 eurós áremelkedést követően 212 euróba, a repce 9,25 eurós mínusz hatására 531,5 euróba, a takarmánybúza pedig 0,55 angol fontos plusz után 184,35 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kínálati aggodalmak miatt drágult a búza

2025. augusztus 30. 13:10

Inkább negatív hangulat jellemezte az elmúlt hetet a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Olcsóbb lett a búza a fekete-tengeri betakarítás előrehaladtával

2025. augusztus 24. 11:10

Enyhe ármozgásokat, ám egyértelmű drágulást hozott az elmúlt hét a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Látványosan megugrott a szójabab ára

2025. augusztus 18. 11:10

Továbbra sem javult érdemben a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, néhány áremelkedést azért lehetett látni a múlt héten.

A várható hozamemelkedés miatt esett a szójabab ára

2025. augusztus 9. 11:10

Alapvetően nem javult a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, igaz valamivel kisebbek a heti mínuszok, mint előző héten.

A lassú betakarítás és a rossz termésviszonyok miatt drágult a búza

2023. július 6. 09:46

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce értéke csökkent a következő határidőre.

Istenáldotta búza

2018. május 15. 12:38

Ellentmond a józan észnek, mégis szeretem a búzatermesztést. Pedig évről évre csekély haszon marad rajta.

A KITE Zrt. második őszi terményes podcastja – Most a búza és a repce kerül a rivaldafénybe

2022. október 17. 12:17

Minisorozatunk második és egyben befejező részéhez érkeztünk. A korábban taglalt kukorica és napraforgó után, a magyar agrárium négy legnagyobb vetésterületű kultúrája közül, a búza és a repce terménypiaci helyzetét is górcső alá vettük.

Eső miatt estek az árak Chicagóban

2021. június 25. 06:37

Európában a malmi búza ára 1,1 százalékkal, a kukoricáé 1,5 százalékkal, a repcéé pedig 0,4 százalékkal mérséklődött.