Terményárak

Fél éve nem zuhant ekkorát a búza ára egy hét alatt

Agrofórum Online

Amerikában vegyes összkép, míg Európában inkább eladói fölény rajzolódott ki a terménypiacokon a pénteki kereskedés során. Chicagóban a búza 0,5 százalékkal, a repce pedig 0,3 százalékkal lett olcsóbb, mindeközben a kukorica 0,2 százalékkal, a szójabab pedig 1,5 százalékkal drágult. Az amerikai búza kurzusa így egy hét alatt 6 százalékkal zuhant. Európában a malmi búza 0,6 százalékkal, a repce pedig 0,9 százalékkal lett olcsóbb, de a takarmánybúza kurzusa is mérséklődött. A kukorica 0,2 százalékkal került többe, mint előző nap.

A chicagói búza határidős jegyzésára gyengült pénteken, és hat hónapja a legnagyobb heti csökkenés volt látható, mivel a fekete-tengeri régióból származó bőséges készletek lefelé nyomták az árakat.

A szójabab és a szójaliszt határidős árai emelkedtek, miközben egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy a szárazság károsítja a termést Argentínában, amely a világ vezető feldolgozott szójaolaj- és szójaliszt exportőre. Elemzők szerint a szójabab is túladott volt a hét eleji veszteség miatt.

„A pénteki időjárási térképekről eltűnt az eső egy része, amelyet korábban Argentínára jósoltak a jövő hétre”

– mondta Terry Linn, a Linn and Associates chicagói elemzője.

„A szójabab és a szójaliszt vezető szerepet töltenek be, mivel rendkívül érzékenyek erre a befektetők”

– tette hozzá.

„A hetet úgy kezdtük, hogy három napig keményen értékesítettünk a gabonakomplexumban általában, beleértve a szójababot is” – mondta Linn. „Úgy tűnik, hogy az ilyen típusú strukturált értékesítés ma nem jellemző a piacon” – fűzte hozzá.

„A rossz időjárás Argentínában támogatja a határidős kukorica árait is” – mondta Tomm Pfitzenmaier, a Summit Commodity Brokerage elemzője.

„A száraz időjárás Argentínában folyamatosan aggodalomra ad okot, és támogató tényező lesz mindaddig, amíg az időjárási mintában változás nem történik”

– mondta.

A búza esetében az Oroszországból és Ukrajnából származó, bőséges, alacsony árú készletek erős versenyt jelentenek a többi globális exportőrrel szemben, mondták a kereskedők. A világ második legnagyobb gabonaexportőrénél, Ausztráliában várhatóan rekordtermés lesz egyes jelentések szerint, amelyek szintén befolyásolták az árakat.

„Úgy tűnik, hogy a búzapiac rövid távon bőségesen ellátott”

– áll a Commerzbank közleményében.

A jövő héten az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) a tervek szerint január 12-én negyedéves gabonakészlet és havi kínálati/keresleti adatokat ad ki.

Európában a malmi búza 1,75 eurós mínusz után 300 euróba, a kukorica 0,5 eurós árnövekedést követően 290,5 euróba, a repce 5,25 eurós lejtmenet hatására 577,75 euróba, a takarmánybúza pedig 1,6 angol fontos mínusz után 229,4 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nagyobb lehet a vártnál az amerikai búzatermés

2025. július 12. 11:10

Amerikában inkább csökkentek, míg Európában inkább emelkedtek a főbb terményárak a héten.

Jó időjárást áraztak be a chicagói piacon

2025. július 5. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,1 százalékkal, a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent, a kukorica 2,9 százalékkal drágult, a takarmánybúza ára stagnált.

Mélybe lökték az árakat az enyhülő geopolitikai feszültségek

2025. június 28. 11:10

Európában a malmi búza 5,8 százalékot, a kukorica 1,3 százalékot, a repce 6,2 százalékot drágult, a takarmánybúza kurzusa pedig 5 százalékkal zuhant a héten.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

A fekete-tengeri aggodalmak miatt drágult a kukorica és a búza

2023. április 13. 07:36

A chicagói határidős gabonapiaci jegyzésárak emelkedéssel zártak szerdán, egy vegyes nap után, amelyet az újbóli orosz kritikák támasztottak alá a megállapodással kapcsolatban.

Január végi határszemle, mi a helyzet a repcetáblákon?

2022. január 31. 11:15

Lassan látható közelségbe kerül már a tél vége, mindenképpen érdemes körülnéznünk a repcetáblákon, hogyan néznek ki az állományok, mennyire viselik jól a telet. Ezt talán azért is érdemes megtennünk, hogy lássuk, mire kell készülnünk az indulásnál.

Keressük a kis káposztalégy nyomait a repcetáblákon!

2021. február 12. 08:20

A repce kártevőiről szóló előző írásban a nagy repcebolha őszi, valamint most is zajló kártételéről volt szó. Ezen a kártevőn kívül van még más faj is, amely közvetlenül befolyásolhatja az állomány áttelelését. Ez a kis vagy tavaszi káposztalégy (Delia radicum).

Mikor (ne) vessük a repcét?

2021. augusztus 27. 04:39

A repce vetésidejének megválasztásával nagyon sok, a vegetációs időszakban megoldandó probléma kialakulása már eleve eldől.