Terményárak

Globális ellátási gondok a búzapiacon

Agrofórum Online

A búza ára tovább emelkedett, de később minimálisan csökkent a kurzus. A szójabab árjegyzése 0,3 százalékkal csökkent, a kukorica kurzusa azonban 0,8 százalékkal emelkedett.

A búza árjegyzése a globális ellátási gondok miatti aggodalmak közepette a tonnánkénti 214,2 dollárnak megfelelő szintig drágult a chicagói árutőzsdén. Később azonban az eladók kerültek enyhe fölénybe és 0,1 százalékkal mínuszba fordult a görbe és 211,95 dollárig csökkent a tonnánkénti ár. A nap közben csúcs 18 hónapos rekordot jelentett.

„A Fekete-tenger térségében az időjárási aggodalmak kissé aggasztják a befektetőket. A korábban is meglévő félelmek mellé ez is bekerült és együttesen támogatták a drágulást” – mondta Phin Ziebell, a National Australia Bank agrárpiaci közgazdásza a Thomson Reuters hírügynökségnek.

Oroszország a legnagyobb búzaexportőr a globális piacon. Moszkva múlt héten jelentette be, hogy a január-júniusi időszakban 20 millió tonnás kiviteli vámkontingenst akar bevezetni a gabonapiacon. A orosz mezőgazdasági minisztérium javaslatát még nem fogadta el a kormány. Igaz a múlt heti moszkvai kormányválság is lassítja az adminisztrációt Oroszországban. Még nincsenek hírek arról, hogy az új kormányzat miként reagál majd az exportkorlátozási javaslatra.

Közben a franciaországi közlekedési sztrájkok, amelyek a vasútra és a kikötőkre is kiterjednek, csökkenti az Európai Unió legnagyobb exportálójának kiviteli lehetőségeit. A francia gabonaipari szervezet közölte, hogy a nyugdíjreform miatti tiltakozásokra tekintettel 450 ezer tonna gabonát nem tudtak kiszállítani, ez nagyjából 100 millió euró értékű árunak felel meg.

A szójabab árjegyzése 0,3 százalékkal a tonnánkénti 334,4 dollárnak megfelelő szintig csökkent. Itt a befektetők amiatt kezdték beadni pozícióikat, mert Brazíliában, ahol egyébként rekordtermés várható, még csak a termőterületek 1,8 százalékáról takarították be a termést az AgRural agrárgazdasági riportja szerint. Ez kissé elmarad az ideálisnak tartott szinttől.

A kukorica ára 0,8 százalékkal emelkedett, a repce árjegyzése azonban 0,8 százalékos mínuszt mutatott.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Őszi kalászos növények vetése előtt mérjük fel a talajlakó kártevőket!

2018. szeptember 25. 08:50

Az őszi kalászos növények tekintetében nagy területen kerül vetőmag a földekbe önmaga után. A kalászos gabonákat általában jó talajlakó kártevő „nevelő” növényeknek tekinthetjük.

Tizennégy hónapos csúcson a kukorica ára

2020. október 16. 08:17

A kínai kukorica határidős piac szerdán hatéves csúcsra emelkedett, ezzel reményt keltve a kereskedőkben azzal kapcsolatban, hogy az ázsiai ország megújítja az amerikai kukorica beszerzéseit.

A kőolaj drágulása húzta magával a szójababot

2023. április 4. 07:36

A gabonafélék az olajárak megugrásával emelkedtek, miután az OPEC+ meglepetésre bejelentette a jövőbeni kitermelés csökkentését.

Estek az árak, mert szárazabb és melegebb lehet az amerikai időjárás

2023. április 7. 07:38

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa mínuszban, míg a repcéé pluszban zárt. A befektetők az ünnepi hétvége előtt módosítják a pozíciókat.