Terményárak

Jó hetet zárt az agrárpiac

Agrofórum Online

A búza 1, a kukorica 0,5, a szójabab 1,2 százalékkal drágult múlt héten Chicagóban.

Az elmúlt öt kereskedési napon összességében a vevők voltak többségben az agártermékek piacán. Kis mértékben enyhültek a kínai koronavírus miatti aggodalmak a piacon, pedig az amerikai szójabab legnagyobb felvásárlójaként kulcskérdés, hogy az ázsiai ország mennyi agrárterméket vásárol az Egyesült Államoktól. A várhatóan kedvező dél-amerikai termésről is egész héten érkeztek a hírek és arra figyelmeztettek az elemzők, hogy az amerikai termelők agrártermékeinek eladási árait nyomás alatt tartja majd a déli kontinens. Brazíliában a rekord szójababtermés komoly versenytársa lesz az amerikai termékeknek ebben az évben.

A szójabab egyébként pénteken 324,3 dollárosnak megfelelő szinten hagyta el a parkettet. A kukorica tonnájáért 124,3 dollárnyit adtak, a búzánál ez az érték 205,44 dollár volt tonnánként.

A koronavírus miatt már nem tartanak globális összeomlástól a piacon, de a szakértők szerint állandó a bizonytalanság a gabonakereskedők körében is, ahogy az egész tőzsdei piacon. Bár némi optimizmusra adott okot, hogy Peking bejelentette: felére csökkenti egyes amerikai termékekre kivetett vámok mértékét. A repce ára 0,1 százalékkal 461,3 kanadai dollárra drágult pénteken.

A párizsi gabonatőzsdén a legközelebbi márciusi határidőre pénteken 0,25 eurócenttel 193,25 centre emelkedett a malmi búza ára. 26 342 kontraktust kötöttek, ezek mindegyike 50 tonnányi mennyiségre vonatkozik. A takarmánybúza 1 euróval 152,05 euróra drágult a barchart adatai szerint. A kukorica és a repce ára viszont csökkent Párizsban, előbbi 25 eurócenttel 167,5 euróra, míg utóbbi 2 euróval 392,25 euróra tonnánként. Az elmúlt egy hónapban a malmi búza 2,5 százalékkal, a takarmánybúza 1,9 százalékkal drágult. Ezzel szemben a kukorica ára 2,1, a repcéé pedig 5 százalékkal csökkent négy hét alatt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Drágul a szójabab a kínai kereslet élénkülésével

2023. november 3. 08:10

Amerikában vegyes összkép rajzolódott ki a csütörtöki terménypiaci kereskedés során, Európában inkább vevői fölényt lehetett látni. Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a szójabab pedig 1,1 százalékkal drágult, ám a kukorica 1,1 százalékkal, a repce pedig 0,7 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza, a kukorica és a repce kurzusa is pluszban zárt, ám a takarmánybúza értéke csökkent.

Élet a nitrogénbomba után

2021. október 14. 11:34

A közelmúltban a műtrágyapiacon bekövetkezett atomrobbanás mértékű eseményeket követően – úgy gondolom, hogy – a komfortos 50 ezer Ft/t-ás áraknak hosszú időre búcsút inthetünk.

Terménypiac: megnyugvó kedélyek – lemorzsolódó nyereség

2018. március 26. 16:41

Az elcsendesedő negatív hangok eredményeként a gabonapiacok ismételten inkább gyengültek a 12. héten.

A szója gyomirtásának sarokpontjai

2025. május 13. 13:10

A szója gyomirtásánál fontos figyelembe venni azokat a befolyásoló tényezőket, amelyek direkt vagy indirekt módon határozzák meg a sikert.