Terményárak

Megint olcsóbb lett a búza, jojózik az ára, most a nagyobb amerikai export miatt

Agrofórum Online

Alapvetően csökkentek az árak a terménypiacokon a szerdai kereskedési napon, egyedül az amerikai kukorica kurzusa jelentett kivétel.

Chicagóban a búza 1,8 százalékkal, a szójabab 0,1 százalékkal, a repce pedig 0,4 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. A kukorica közben 1 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Az őszi búza termése jól alakul, így Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) nagyobb exportra lát lehetőséget. Az árcsökkenéssel az amerikai búzaárak versenyképesebbé válnak a fekete-tengeri exportálható készletek csökkenése közepette.

Változó ütem

A gabonapiaci jelentés kevés új információt közölt az Egyesült Államok terméseiről, ami a gabonakereskedők figyelmét az időjárási helyzetre irányította.

„A jelentésből úgy tűnt, hogy az USDA inkább a termelési frissítésekre koncentrált, hogy meglássa, vajon az időjárás lesz-e a változás katalizátora a július 12-i jelentésben” – mondta Naomi Blohm, a Total Farm Marketing munkatársa.

Jelentésében az USDA változatlanul hagyta az amerikai kukorica és szójabab terméskilátásait, míg a búzáét megemelte. A felülvizsgálatok hiánya minimálisra csökkentette a jelentés árakra gyakorolt hatását.

Hőhullám

Magas hőmérséklet és átlag alatti csapadék várható június végén az Egyesült Államok középső részén – olvasható az AgResource közleményében. A cég szerint a hőmérséklet az idén tavasszal felgyülemlett talajnedvesség gyors csökkenését okozhatja. „A szélsőséges hőség aggasztó időjárási trend júliusban” – hívta fel a figyelmet a cég.

Gyors értékesítési hullám

Kína visszatér az amerikai szójabab vásárlásához, és az USDA megerősítette, hogy kevesebb mint egy héten belül a harmadik eladást hajtják végre. 106 000 tonna szójababról szóltak a hírek a 2023/24-es gazdálkodási évre. Péntek óta 314 000 tonna szójababot adtak el Kínának. Az érdeklődés megugrását a brazíliai adóváltozás is okozza, amely miatt az ottani gazdák nem szívesen adnak el gabonát.

Fagyos hangulat

Európában a malmi búza 6,5 eurós mínusz után 240 euróba, a kukorica 3,25 eurós árcsökkenést követően 214,75 euróba, a repce 4,75 eurós lejtmenet hatására 465 euróba, a takarmánybúza pedig 9,25 angol fontos mínusz után 175 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Figyeljünk a sárgarozsdára!

2023. április 16. 10:03

A sárgarozsda elleni védekezés nem egyszerű, különösen abban az esetben nem, ha megkésünk a védekezéssel.

A kukoricát is magával húzta a búza árcsökkenése

2024. augusztus 24. 06:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, de a repce drágult.

Tovább zuhant a kukorica ára múlt héten

2021. július 5. 06:21

Az előző heti csaknem húsz százalékos zuhanást múlt héten újabb 9 százalékos lejtmenet követte a kukorica piacán Chicagóban.

Moszkva miatt csökkent az ukrán búza exportára

2021. február 10. 04:36

Az ukrán eredetű, 12,5 százalékos fehérjetartalmú búza ára tonnánként a 280-288 amerikai dollár közötti sávban mozgott úgynevezett FOB-szállítással.