Terményárak

Összeomlásszerű csökkenéssel zárult a hét

Agrofórum Online

Kissé elromlott a hangulat a hét végére a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,5 százalékkal, a kukorica 0,1 százalékkal, a szójabab pedig 0,4 százalékkal lett olcsóbb, miközben a repce árszintje 2,6 százalékkal emelkedett. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, mindeközben a repce drágult.

Az amerikai szójabab határidős jegyzésára esett pénteken, miután az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) közzétette frissített becslését a brazil szójabab terméséről. Ez meghaladta a kereskedelmi várakozások csúcsértékét, enyhítve az olajos magvak globális kínálatával kapcsolatos aggodalmakat.

A kukorica ára is visszaesett, miután az USDA változatlanul hagyta Brazília és Argentína kukoricatermelésére vonatkozó előrejelzéseit, míg a búza több mint egy százalékkal lett olcsóbb a profitrealizálás miatt, miután egyhetes csúcsot ért el a kurzus.

Óriási brazil szójatermés

A szójabab határidős árának csökkenése megadta az alaphangot. Az USDA a brazil szójatermelést 161 millió tonnára becsülte a havi jelentésben, ami elmarad a novemberi 163 milliós becslésétől, de még így is a legnagyobb termés, ha megvalósul. A Reuters által megkérdezett elemzők átlagosan 160,16 millió tonnára számítottak.

„Az USDA jelentése nagyjából megfelelt annak, amit vártunk, még a brazil szójababra vonatkozó adattal is. Egyszerűen nem látok itt semmit, ami indokolná a piaci álláspontok megváltoztatását” – mondta Karl Setzer, a Consus Ag Consulting partnere.

A dél-amerikai ország középső és északi régiói magas hőmérsékletekkel küszködtek, míg a déli területeken túlzott esőzésekkel kellett szembenézniük. A jelenlegi 2023/24-es szójatermés azonban 161 millió tonnával még mindig jó úton halad, hogy túlszárnyalja Brazília korábbi, 2022/23-as rekordtermését, amelyet az USDA 160 millió tonnára becsült.

A piacok nem reagáltak a szójabab, a búza és a kukorica friss amerikai exportadataira. Az USDA 136 000 tonna amerikai szójabab és 110 000 tonna őszi búza értékesítését erősítette meg Kínában, valamint 165 000 tonna kukorica értékesítését ismeretlen célállomásokra.

Az Egyesült Államok kormánya több mint 1 millió tonna amerikai búza értékesítéséről számolt be ezen a héten Kínának, ami az ázsiai ország irányába 2014 júliusa óta a legnagyobb egyhetes értékesítés.

Európában a malmi búza 1,75 eurós mínusz után 230,25 euróba, a kukorica 0,5 eurós árcsökkenést követően 201,25 euróba, a repce 2,5 eurós plusz hatására 441,5 euróba, a takarmánybúza pedig 0,1 angol fontos mínusz után 185,3 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A vámháború árnyékában esett a kukorica ára

2025. március 15. 11:10

Chicagóban a búza ára 1 százalékkal emelkedett. A kukorica 2,3, a szójabab 0,9, a repce pedig 11,4 százalékkal lett olcsóbb.

Mínuszokat hozott a hét a terménypiacokon

2025. március 8. 11:10

Európában a malmi búzáért 4,9, a takarmánybúzáért 1,4, a kukoricáért 3,9, a repcéért 5,5 százalékkal adtak kevesebbet.

A búza, a kukorica és a cukor ára is zuhant a héten

2025. március 1. 10:10

Általánosságban elmondható, hogy estek a terményárak a héten. A búza, a kukorica és a cukor bizonyult a hét legnagyobb vesztesének.

Esik a kukorica ára, mert többet vetnek az amerikai gazdák

2025. február 22. 09:10

Európában a malmi búzáért 2,3%-kal, a takarmánybúzáért 1,7%-kal adtak kevesebbet, a kukorica ára 0,9%-kal, a repce árszintje 1,2%-kal emelkedett.

Argentína 2019 óta először importál szóját az Egyesült Államokból

2024. szeptember 23. 14:40

Az amerikai szója a legolcsóbb a világpiacon, a 16 dolláros árelőny miatt még Argentína is onnan tervez importálni.

Orosz és ukrán búzát vásárolt Egyiptom a legutóbbi tenderen

2020. augusztus 6. 05:37

A párizsi árutőzsdén nem volt túl jó a hangulat, csak a takarmánybúza ára ment feljebb, a repce, a kukorica és a malmi búza árjegyzése ezzel szemben csökkent a következő határidőre.

A búza, a kukorica és a szójabab is olcsóbb lett

2020. december 5. 06:03

Európában a tegnapihoz hasonlóan alakult az összkép, alapvetően a vevők domináltak, hiszen a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza is olcsóbb lett. Párizsban továbbra is a repce jelentett kivételt a maga drágulásával.

A betakarítási hírek nyomták le a kukorica és a szójabab árát

2023. október 10. 17:10

Amerikában inkább mínuszokat, míg Európában értéknövekedést lehetett látni a hét első napi terménykereskedésében.