0℃ -3℃
február 3. Balázs, Oszkár, Celerina
Szőlő-Bor

Pozitív volt Magyarország bor-külkereskedelmi egyenlege – Borpiaci jelentés

Agrárgazdasági Kutató Intézet

A KSH adatai szerint Magyarország bor-külkereskedelmi egyenlege (gyöngyöző bor és pezsgő nélkül) mind mennyiségben, mind értékben pozitív volt 2017-ben, mennyiségben 12 százalékkal javult, míg értékben 5 százalékkal csökkent az előző évihez viszonyítva. Magyarország pezsgőexportja 40 százalékkal volt több 2017-ben az egy évvel korábbinál, az ebből származó bevétel pedig 11 százalékkal nőtt. Mindez az Agrárgazdasági Kutató Intézet borpiaci jelentéséből derül ki.

A PÁIR 2017-ben megkezdte az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott borok értékesített mennyiségének és árának figyelését, ezzel együtt a földrajzi jelzés nélküli, illetve az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok adatszolgáltatói köre is kibővült. Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott borokra vonatkozó információkat a jövőben folyamatosan közzétesszük.

A belföldön termelt oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott fehérborok feldolgozói értékesítési ára 20 ezer forint körül alakult 2018 februárjában. A vörös- és rozé borok közül a földrajzi jelzés nélküli borokat hektoliterenként 27 ezer forintért, az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borokat 25 ezer forint/hektoliter áron értékesítették az év második hónapjában.

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott borok közül a tokaji fehérborok belföldi értékesítési átlagára 58,7 ezer forint volt hektoliterenként 2018 februárjában. Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott vörös- és rozéborok közül az egri borokat 43,7 ezer forint/hektoliter, a villányi borokat csaknem 61 ezer forint/hektoliter átlagáron értékesítették.

A KSH adatai szerint Magyarország bor-külkereskedelmi egyenlege (gyöngyöző bor és pezsgő nélkül) mind mennyiségben, mind értékben pozitív volt 2017-ben, mennyiségben 12 százalékkal javult, míg értékben 5 százalékkal csökkent az előző évihez viszonyítva. A borexport mennyiségben csaknem 3 százalékkal 618 ezer hektoliterre bővült, ugyanakkor értékben 5 százalékkal 20,6 milliárd forintra csökkent a megfigyelt időszakban. A külpiacon értékesített mennyiség nagyobb hányadát (58 százalék) a lédig borok tették ki. A palackos borok kiszállítása 2 százalékkal 260 ezer hektoliterre, a kivitel értéke 2 százalékkal 13,9 milliárd forintra emelkedett egy év alatt. A lédig borok exportmennyisége csaknem 3 százalékkal 358 ezer hektoliterre nőtt, ugyanakkor a kivitel értéke 18 százalékkal 6,7 milliárd forintra csökkent a vizsgált időszakban. Magyarország lédigbor-kivitelének 28 százaléka Csehországba, 26 százaléka Szlovákiába, 17 százaléka pedig Németországba irányult. Palackos borból a legtöbbet Csehországba (21 százalék), az Egyesült Királyságba (11 szá- zalék), Németországba (10 százalék) és Szlovákiába (8 százalék) szállítottuk. A nemzetközi piacon továbbra is a magyar fehérborok voltak a keresettebbek, amelyek az összes export 75 százalékát tették ki.

Magyarország borimportja 18 százalékkal 153 ezer hektoliterre csökkent 2017-ben a 2016. évihez képest. Az import 72 százaléka lédig, a többi palackos kiszerelésű volt. A lédig borok 98 százaléka Olaszországból érkezett. A palackos borok 38 százalékát Németországból, 21 százalékát Olaszországból, 11 százalékát Spanyolországból vásároltuk.

A palackozott borok behozatala 5 százalékkal 42 ezer hektoliterre emelkedett, míg a lédig boroké 25 százalékkal 111 ezer hektoliterre csökkent a megfigyelt időszakban. A palackos és a lédig kiszerelésű borok behozatalának összértéke csaknem 4 milliárd forint volt 2017-ben, 6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A palackos borok behozatalának értéke 10 százalékkal emelkedett, ugyanakkor a lédig boroké 25 százalékkal csökkent.

Magyarország pezsgőexportja 40 százalékkal volt több 2017-ben az egy évvel korábbinál, az ebből származó bevétel pedig 11 százalékkal nőtt. A pezsgőimport 32 ezer hektolitert tett ki a vizsgált időszakban, 31 százalékkal esett vissza, értéke pedig 10 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A pezsgőbehozatal 57 százaléka Olaszországból, 27 százaléka Németországból származott. Pezsgőt számos országba exportáltunk, a legnagyobb mennyiségeket Szlovákiába és Romániába (20-20 százalék), továbbá Észtországba (16 százalék) és Svédországba (15 százalék) szállítottuk.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet borpiaci jelentésének letöltése >>>

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Miért pezsgővel koccintunk szilveszterkor?

2025. december 30. 14:10

A pezsgő nemcsak ital, hanem szimbólum. Megnézzük, honnan ered, és miért vált a szilveszter elmaradhatatlan kellékévé.

Ismét indul a Mathiász pályázat – alkosson Ön is!

2025. november 4. 10:10

A Mathiász Nemzetközi Lovagrend ismét pályázatot hirdet: tíz borászati témában várják az alkotásokat a jövő szőlő- és borkultúrájáról.

Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság: két új borvidéken is kimutatták

2025. október 7. 10:50

Újabb két borvidéket ért el a szőlő aranyszínű sárgaság: a hatóság fokozott felderítést és szigorú védekezést rendelt el.

Fenntartható szőlővédelem: ragadozó madarak bevetésen

2025. szeptember 27. 14:10

Madárháló helyett ragadozó madarak védik a prémium szőlőt Sussexben – a brit borászat úttörő megoldása fenntarthatósági mintát ad.

Szüret van! Balatoni szőlőből lesz Európa első újbora

2018. július 26. 07:09

Idén hetekkel korábban kezdődhet a szüret az ország legtöbb borvidékén. A szőlő csaknem minden-hol megfelelő állapotú, így mennyiségben és minőségben is jó évet várnak a termelők.

Nehéz a kárpátaljai borász dolga, de lehetne rosszabb is

2019. október 5. 08:33

Székely pálinkák, vajdasági fűszerpaprika, felvidéki lekvárok és kárpátaljai borok... utóbbiról Berecky István kárpátaljai borásszal beszélgettem.

Szőlő-Bor Videó

Jóváhagyták a Soltvadkerti borok oltalom alatt álló eredetmegjelölését

2020. november 14. 10:17

A soltvadkerti bor aranysárga színű, komplex illatú, magas természetes cukortartalmú, telt olajos textúrával rendelkező, összetett, méz, érett vagy aszalt gyümölcsökre jellemző illatú és ízű.

31 millió euróért árvereztek el bort Franciaországban

2022. november 24. 07:37

A Sotheby's aukciósház bejelentette Párizsban, hogy megdőlt a jótékonysági borárverés világrekordja.