Terményárak

Terménypiac: változatlan árszintek mindenfelé

Agrofórum Online

Február második hete alig hozott árváltozást a terménypiacokon, megint a tartott tendencia érvényesült.

Ismételten csökkentették a különböző források az EU harmadik országba irányuló búzaexportjára vonatkozó előrejelzéseiket, a francia mértékadó becslés a korábban várt 10 millió tonnával szemben most már 9 millió tonna körüli mennyiséget vár csak. Az ok változatlanul az, hogy az árszintek nem versenyképesek a Fekete-tengeri vagy a dél-amerikai árakkal, így a kevés vevő is inkább máshonnan keresi a beszerzési lehetőségeket a terménypiacokon. Összeurópai szinten is jelentkezik a csökkenés, az eddig kiadott engedélyek 12,8 millió tonnás szintje 18%-kal kisebb, mint az egy évvel ezelőtti volt és egyre valószínűbb, hogy a szezon teljes exportja is el fog maradni a korábban várttól.

Elemzők emellett rámutatnak arra is, hogy ez az EU28-akon belüli búza forgalom további erősödését hozhatja és a most már a búzánál is drágább árpa helyettesítésére nem csak itthon kerülhet sor. Ez egyúttal a kukorica belpiaci stabilizálódását is eredményezheti, de összességében a legfontosabb hosszútávú hatás abban nyilvánul meg, hogy a szezon végére a készletek nem fognak nőni, mint ami a csökkenő 3. országbeli exportból következne.

A különböző hatások eredője lett, hogy a két héttel korábbi USDA (az USA Mg.Min-a) becslés árstabilizáló hatása megszűnt és a jegyzések inkább csökkentek a hét második felében. A barchart.com rajzán is a bizonytalanság tükröződik, a fekete vonallal jelölt és márciusi szállítási határidőre szóló búza jegyzés fel- le mozgása nem érvényesült a kukoricánál (zöld vonallal jelölve) és a február elejétől nézett időszak erősödése is csak ezen az ábrán látszik érdemlegesnek, mértéke 3-4 EUR/to közötti volt és alig jelentett elmozdulást a mélypontokról.

A gabonaféléknél egyetlen piac mutatott folytatólagos erősödést és ez a fekete-tengeri orosz kínálat. Az árfolyam-változások mellett nominálisan is emelkedtek az ajánlati árszintek – a korábbi hetekben is megfigyelt 2-4 USD/to-val lett drágább a 12,5 % fehérje tartalmú orosz malmi búza és ezzel megerősödött a 205-210 SUD/t között árszint.

Az olajosmagvak esetében a nemzetközi kereskedelemben a dél-amerikai helyzetre figyel a szakma – az elmúlt napok időjárási eseményei ismételten az észak-amerikai áru felé irányították a keresletet, az argentin és a brazil szója kínálata bizonyára átmenetileg, de megint csak csökkent. Az Argentínát érintő szárazság okozta termés-csökkenés mértékét még nem lehet megbecsülni, míg Brazíliában a szokásosnál nagyobb csapadék hátráltatja a betakarítást. Ezek a tényezők is eredményezhették, hogy a spekulációs tevékenységben meghatározó pénzügyi alapok korábbi eladásaikkal szemben vételi pozíciókat építettek fel, szintén támaszt adva a piacnak.

A (még) jelentősebb áremelkedést két tényező késleltette a múlt hét végén – a kínai Hold Újév miatti háromnapos szünet mellett a jegyzések szintje is olyan értéket ért el, ami úgynevezett ellenállási pontot jelent és így a technikai alapon kereskedők is inkább kivártak. Mindenesetre az észak-amerikai szója egy hónapon belüli 8 %-os áremelkedése kihathat a többi olajosmagra is és a takarmány-darákra is. Ezzel ellentétes mozgást várnak az olajoknál, de egyelőre az elmúlt napok mozgásai eredményezte profit-realizálás volt a fő tényező pénteken.

Az európai piacokon tapasztalt helyzet itthon is megfigyelhető: a takarmány búza szinte eltűnt, akárcsak az árpa, így a gyengébb malmi búza tételek iránti kereslet vált jellemzővé. Ezt nem követte a magasabb minőségű malmi búza árak emelkedése, így valamelyest csökkent a prémium lehetősége a javító minőségű tételek esetében. A kukorica piacán a helyi kereslet a meghatározó, gyakorlatilag egy exportpiac létezik, az árszinteket a korábbi eladások fedezése és a belső felhasználók döntése mozgatja. Valamelyest mutatkozott érdeklődés az olajos magvak iránt is, de az eladók számára nem kedvezőek a kínált árak, sokan még inkább kivárnak, bízva a tavaszi kereslet-élénkülésben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Még nem árazta a piac a romló orosz búzatermést

2024. december 18. 07:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Emelkedett a kukorica ára az export miatt

2024. december 17. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a repce olcsóbb lett.

Olcsóbb lett a búza a globálisan javuló termés miatt

2024. december 14. 07:40

Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a kukorica olcsóbb lett.

Olcsóbb lett a kukorica az elmaradó export miatt

2024. december 13. 07:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, de a repce drágult.

Elkészült a Syngenta kukorica és napraforgó vetőmag-kutatóbázisa

2020. június 25. 12:49

Európa legnagyobb kapacitású kukorica- és napraforgóvetőmag-kutatóbázisát építette fel a svájci székhelyű Syngenta Mezőtúron.

Eddig 37,6 millió tonnás az ukrán gabonatermés

2020. szeptember 27. 12:03

A kijevi agrárminisztérium arra számít, hogy a gabonatermés 2020-ban 68 millió tonnára eshet vissza a 2019-es rekord 75 millió tonnáról az ország legnagyobb részén jelentkező súlyos aszály miatt.

Újra pluszban a búza

2020. április 6. 06:46

Egy tonna búzáért 202,27 dollárnyit adtak, ami 1,9 százalékos növekedést jelent, de korábban 204,43 dolláron is kötöttek üzletet.