Zöldség-Gyümölcs

22 ezer gyümölcsfáról lehet ingyen szüretelni Magyarországon, itt a kereshető lista

Agrofórum Online

Méregdrágák idén is a gyümölcsök, és akinek nincs elegendő kerete rájuk, most akár ingyen is hozzájuk juthat a saját településén.

Szamóca, cseresznye, meggy, görögdinnye – tavasszal és a nyár elején egymást követik a finomabbnál finomabb gyümölcsök a kertekben, a boltokban és az utcai árusoknál, csak győzzük kifizetni. 2026. június 18-án a Budapesti Nagybani Piacon a hazai első osztályú cseresznye kilója 1300–2000 forintért volt kapható, a meggy 700–1300 forintért, és megjelent már a magyar görögdinnye is, 400–550 forintért.

Ilyen árak mellett üdítőleg hat, ha valahonnan ingyen juthatunk hozzá a gyümölcsökhöz. Kevesen tudják, hogy egy frissített térképen nyomon követhetjük, hol találhatók ingyen szüretelhető magyarországi gyümölcsfák, hiszen ilyenek is vannak, jelenleg 159 városban bő 22 ezer fa szerepel rajta.

A Gyümölcstérképért KATTINTSON IDE!

A hasznos kezdeményezésről a Népszava írt bővebben, megkeresve a két ötletgazdát. Ők úton-útfélen járva arra lettek figyelmesek, hogy a közterületeken lévő gyümölcsfákat az arra járók rendszeresen „megdézsmálják”, igény volna tehát arra, hogy a publikusan hozzáférhető adatokat kereshetővé tegyék az egész országban. Létrejött a szolgáltatás körül egy közösség is, amelynek tagjai folyamatosan jelölgetik és frissítgetik a helyszíneket. Győrben most például mintegy tucatnyi füge, dió, csüngő eperfa várja a gyümölcsre éhezőket, Debrecenben birset és meggyet is találtunk.

„A szüreteléssel kapcsolatban eddig kifejezetten jó tapasztalataik vannak, egyszer sem kerültek konfliktushelyzetbe, a közös gyümölcsszedés inkább közelebb hozza egymáshoz az embereket. Persze ehhez elengedhetetlen a józan paraszti ész és a kölcsönös tisztelet: nyilván, ha látja az ember, hogy egy lakóház előtt áll egy fa, otrombaság odaállítani öt kosárral azzal a szándékkal, hogy az egészet leszüreteli”

– olvasható a Népszava cikkében, utalva arra, hogy szabályos „illemkódexe” is kialakult már a közösségnek.

Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a forgalmas utak mellett álló fák gyümölcsei nehézfémeket, valamint finomport nyelhetnek el, az ilyen helyekről tehát nem szabad szüretelni. Általában nincs arról sem információ, hogy egy adott parkban történt-e valamilyen permetezés, vegyszeres kezelés, vagyis az ingyenes szüret előtt érdemes az átlagosnál jóval körültekintőbbnek lenni.

Fóliasátras cseresznye is létezik idehaza:

Szereti az Agrofórum cikkeit?

Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mikor érett a birs? A szín mellett ezt is érdemes figyelni

2026. október 14. 11:10

A birs kemény, fanyar húsa miatt többnyire feldolgozva kerül az asztalra. A jó minőséghez azonban a termőhelytől a szüret időpontjáig több részletre érdemes figyelni.

Kívül ép, belül rothadt a vöröshagyma? Ez állhat a háttérben

2026. október 13. 11:10

A hagyma belső rothadása gyakran csak tároláskor derül ki. A fertőzés azonban már a termesztés során kialakulhat.

Mi történik a körtével, amikor keménnyé és szemcséssé válik a húsa?

2026. október 12. 08:10

A körte szemcséssége bizonyos mértékig természetes, de ha a gyümölcshús feltűnően kemény, többféle okot is érdemes számításba venni.

Kár lenne kidobni: erre használható a sütőtök magja

2026. október 11. 11:10

A sütőtökből kikapart mag nem hulladék: megsüthetjük, eltárolhatjuk, sőt bizonyos esetekben a következő évi vetéshez is félretehetjük.

Gyümölcsszedés a kerítésen túl – mit enged a jog?

2025. augusztus 4. 14:10

A kerítésen túlra hullik a gyümölcs? Nem mindegy, ki szedheti fel – mutatjuk, mit mond a törvény a szomszédsági vitákról.

A robot már azt is tudja, hogy érett-e a paradicsom!

2018. október 29. 13:22

A robotok mezőgazdasági terjedése megállíthatatlan. Például a nyugati tehenészetekben egyre gyakrabban látni olyan robotkarokat, amelyek a tehenek tőgyét fertőtlenítik a fejés előtt. A legkritikusabb terület azonban talán a gyümölcsszedés.

A burgonyachipset sem töri el a végtelenül érzékeny robotkéz, megoldást jelenthet a mezőgazdaság munkaerőhiányára

2026. március 31. 16:10

A modern mezőgazdaság egyik nagy problémája a kézi munkaerő hiánya. Ezt próbálja orvosolni egy új fejlesztés.