Zöldség-Gyümölcs

Az aszály megrövidíti a belga sült krumplit!

Syngenta Blog

A hagyományos belga hasábburgonya, a „frites” hossza hamarosan 3 centiméterrel is kisebb lehet, mint a szokásos – figyelmeztettek a burgonyatermelők.

A franciául frites-nek nevezett, és gyakran majonézzel fogyasztott sült krumpli a belgák mindennapi ropogtatni valója, a méretcsökkenés tehát felér egy kisebb nemzeti katasztrófával. A sült krumpli a mai Belgium déli, francia nyelvű felében, Vallóniában lévő Namurból származik, ahol a helyiek különösen kedvelték a sült halat. Azonban amikor 1680 különösen hideg telén befagyott a Meuse folyó, az emberek azt mondták, hogy hal helyett jó lesz a sült burgonya is. És azóta is lelkesen fogyasztják.

Pierre Lebrun, a Vallon Burgonya-termelők Egyesületének vezetője szerint az idei alacsonyabb csapadékmennyiség miatt 25 százalékkal visszaesett a terméshozam, ami nemcsak a darabszámot, hanem a burgonyagumók méretét is érintette.

„Mivel jelenleg kisebb burgonyákat adott a föld, be kell érnünk kisebb sült krumplival” – mondta Lebrun a Sudpresse újságnak, hozzátéve, hogy a száraz talaj még a betakarítást is megnehezítette, és ugyanez történt Dél-Anglia, Hollandia, Franciaország és Nyugat-Németország területén.

Augusztus végén a brit The Guardian arról számolt be, hogy Belgium az EU-tól pénzügyi támogatást kért az aszály hatásának kompenzálására.

„Katasztrofális a helyzet olyan területeken, amelyeket a gazdálkodók nem tudtak öntözni. Ők rekord mértékű, 30 százalékos hozamveszteségről számoltak be” – mondta Romain Cools, az ország legnagyobb burgonyatermelője, a Belgapom főtitkára.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gyümölcs- és zöldségágazati program indul

2026. január 14. 16:10

Nagyszabású, 700 millió Ft összesített költségvetésű kutatás-fejlesztési program indul, mely a gyümölcs- és zöldségtermesztés kihívásaira ad majd válaszokat.

Miért kerül ennyibe a csíra a boltban? Otthon fillérekből megoldható

2026. január 14. 08:10

csíra drága a boltban, de nem ok nélkül. Megmutatjuk, mi van az ár mögött, és hogyan spórolhatunk otthon.

Magyar fejlesztés a nemzetközi élvonalban – kihirdették a FRUIT LOGISTICA Innovációs Díj jelöltjeit

2026. január 13. 14:10

A FRUIT LOGISTICA 2026 jelöltjei között magyar fejlesztés is szerepel, amely a technológiai kategóriában méreti meg magát Berlinben.

Szlovák–magyar összefogás a gesztenyéért: határon átnyúló válasz egy régi gondra

2026. január 13. 07:10

Fogy a termés, nő az import. Egy szlovák–magyar együttműködés új alapokra helyezheti a gesztenyetermesztést.

Lemondjanak a magyar gazdák a kukoricáról, vagy csak gondolják át a termesztését?

2024. október 30. 09:40

Október 29-én még 35-40 ezer hektáron volt kint a kukorica, az eddigi országos termésátlag 5,8 t/ha. Ha a maradék is betakarításra kerül, akkor meglesz a 4,9-5 millió tonna termésünk.

Egy jövőbeni, vízszegény Kárpát-medencébe kellene most vetőmagokat nemesíteni

2024. május 17. 08:10

A Kárpát-medencében a prognózisok szerint az átlaghőmérséklet 2050-re 1,5-2 fokkal, 2100-ra akár 3,5-4 fokkal is emelkedhet.

A tavalyi év különösen nehéz volt az agrártermékek piacán

2020. január 23. 12:16

Az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus alakulása alapvetően változtatott a piaci erőviszonyokon, tovább szűkítve az év folyamán az amerikai agrárexport lehetőségeit.

A 2022-esnél is rosszabb nyári szárazság várható Franciaországban

2023. április 14. 08:03

A nagyon alacsony talajvízszint miatt Franciaországban a tavalyinál súlyosabb nyári szárazság várható, főleg az ország déli részén.