15℃ 2℃
március 7. Tamás, Perpétua, Felicitász
Zöldség-Gyümölcs

Csökken a káposztatermelés

Világgazdaság

A káposztafélék fogyasztása évről évre csökken Magyarországon, és a kereslet mérséklődése visszaveti a termelést is: a hazai fejes káposzta termés mennyisége ebben az évtizedben 2017-ben volt a legkisebb – írta a Világgazdaság hétfőn az Agrárgazdasági Kutató Intézet piaci jelentése alapján.

A fejes- és a vöröskáposzta magyarországi külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2017-ben: az import 3,5 ezer tonnát ért el, míg a külpiacokra 2,5 ezer tonna került. Az idén az első fél évben a behozatal 15 százalékkal, 1,91 ezer tonnára csökkent.

Az Európai Unióban évente átlagosan 3,6-3,7 millió tonna káposztát takarítanak be. Az unió legnagyobb termelője Lengyelország, ahol a 2016., valamint a 2017. évi káposztatermés is meghaladta az egymillió tonnát. A közösség belső piacán a legnagyobb fejes- és vöröskáposzta- exportőr Hollandia, a legnagyobb importőr Németország volt 2017-ben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kilónként 72 forint a sárgarépa termelői ára Hollandiában

2025. február 28. 11:10

A domináns termelői árszint 17-18 eurócent körül van, és ez a szint az elmúlt hetekben meglehetősen stabil maradt.

Már Szarvason is elérhető a MATE „Gyümölcsfák metszése” képzése

2025. február 19. 14:40

A szintén meghirdetett Gyümölcsfák oltása egynapos képzésen megismerhetik az eredményes oltás eszközeit és azok helyes használatát.

Szigorítják az idénymunkát – ki talál így majd embert?

2025. február 17. 16:10

2025. július 1-jétől egy munkavállaló naptári évenként legfeljebb 120 napot dolgozhat ilyen keretek között.

Mik azok a fototoxikus növények?

2025. február 5. 09:40

A fototoxikus növények olyan kémiai vegyületeket tartalmaznak, amelyek a bőrrel érintkezve és UV-sugárzásnak kitéve bőrirritációt okoznak.

Zöldségfélék kénigénye és kéntrágyázása

2019. április 24. 04:37

A kénhiányban szenvedő növény fejletlenebb, mivel gátolt a sejtosztódása és a fehérje szintézise. A ként a növények főleg szulfát formában veszik fel a talajból, de a levegő kéndioxid-tartalmát is képesek hasznosítani. Magában ként trágya formájában nem szoktunk adni, más tápelemek kísérőanyagaként visszük a tápoldatba (talajba).

Káposztafélék palántanevelése

2020. február 7. 06:38

A kevesebb, mint 1000 hektár hajtató felületről több év átlagában 18-20 ezer tonna káposztafélét takarítanak be.

Fejeskáposzta-palánták integrált szemléletű táplálása

2019. március 24. 09:46

A fejes káposzta egyike azoknak a zöldségféléknek, mely étkezésünkben szinte heti sűrűséggel jelen van.

Tejfölös derelye szalonnás káposztával töltve

2019. november 16. 09:26

Nagymamám konyhájában találkoztam először ezzel a különleges, ám annál egyszerűbb szláv eredetű étellel.